A gazdasági együttműködés lehetőségeiről, az energiaellátás jövőjéről egyeztetett Budapesten tegnap Aleksandar Antić bányászati és energiaügyi miniszter Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel. Megállapodtak abban, hogy még szorosabbra kell fűzni a kapcsolatokat ezen a téren a két állam között, s az érintett vállalatoknak is számos lehetőségük van az együttműködésre. Egyetértési nyilatkozatot kötött a találkozó eredményeként a Szerbiai Villanygazdaság és a Srbijagas földgázszolgáltató vállalat a Magyar Villamos Művekkel. Antić szerint a megállapodásnak stratégiai jelentősége van mindkét ország szempontjából, hiszen egy erős jelenlét a regionális energiapiacon számos előnyökkel jár. Megállapította azt is, hogy Szerbia és Magyarország a gazdasági, politikai kapcsolatainak a virágzását éli, s ez a helyzet elsősorban Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić szerb államfőnek, kettejük baráti kapcsolatának köszönhető, melyet sikeresen átmentettek az országok közötti hivatalos kapcsolatokra is.
Szijjártó elmondta, Magyarországra 2021 októberétől érkezhet gáz Szerbia felől, akár a tervezettnél is nagyobb mennyiségben, az épülő Balkáni Áramlatnak köszönhetően. Magyarország többletfejlesztéseket is vállal, amennyiben a szállítóvállalatok az évi 6 milliárd köbméternél nagyobb igényt jelentenek be – fűzte hozzá. A határtól a magyar vezetékhálózatig tartó szakasz építése már az előkészületeknél tart, és hamarosan megszülethet az összekapcsolódási megállapodás is a szerb féllel – jelentette be. A tárcavezető tájékoztatása szerint Szerbia és Magyarország közös célnak tekinti, hogy regionális áramtőzsdét hozzon létre, és ezzel kiszámíthatóbbá tegye a térség áramellátását. Az együttműködés keretében a kétszeresére bővül a szerb és a magyar hálózat összeköttetési kapacitása, vagyis a duplájára nő a két ország közötti villamosenergia-csere. Az új paksi erőműblokkok termelési többlete részben Szerbiába kerülhet, és Magyarország a szerbiai vízi erőművek kapacitására is számíthat – adta hírül Szijjártó nyilatkozatát az MTI.
Uniós bővítési kérdésekre kitérve a magyar tárcavezető közölte, meglátása szerint az EU-nak szüksége van Szerbiára, Magyarország pedig nemzetstratégiai jelentőséget tulajdonít déli szomszédja uniós csatlakozásának. Ezért is üdvözölte, hogy Várhelyi Olivér szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztos olyan módszertant fogadtatott el Brüsszelben, amely felgyorsíthatja Szerbia EU-integrációját. El kell kezdeni a következő tárgyalási fordulókat Szerbiával – állapította meg.