A búza méltánytalanul alacsony ára, a kukorica és a szója folyamatosan csökkenő értéke következtében jelentősen csökkent a gazda jövedelme, ezenkívül a trópusi hőség is megkérdőjelezi az alig másfél hónappal ezelőtt még rekordot ígérő kukorica- és napraforgótáblák hozamát. Ha a szerény terméshez még szerényebb értékesítési ár párosul (márpedig ilyenek a kilátások a világpiaci és a terménytőzsdei állapotokból ítélve), a szakadék szélére kerül az elmúlt években nyereséges növénytermesztés. Az eddig kivitelben jeleskedő ágazat képtelen lesz teljesíteni az elvárásokat, s mi marad más, mint hogy eredmények, értsd: növekvő mezőgazdasági és élelmiszer-ipari terménykivitel, valamint devizabevétel helyett mezőgazdaságunknak csak a lehetőségeit emlegessük. Azokat a lehetőségeket (bőséges vízhálózat, jó minőségű szántók, kedvező éghajlat), amelyek kiaknázásához pénzre lenne szükség, amiből – főleg ha a mezőgazdaságról esik szó – egyre kevesebb van az államkasszában. Erről tanúskodik a támogatások kifizetésének késése is. Erős szövetkezetek, tekintélyt parancsoló, egységes érdekszervezet nélkül egyre inkább a „találd föl magad” elv uralkodik el mezőgazdaságunkban, mind a vetésszerkezetet, de még inkább a termények értékesítését illetően. Ha a stratégiai fontosságú mezőgazdaság, vagyis élelmiszer-termelés szabályozása, támogatásokkal és szükség szerint akár intervenciós felvásárlásokkal, működőképes árutartalékokkal együtt kicsúszik a szaktárca, azt is mondhatnánk, az állam kezéből, semmi egyéb nem várható, mint hogy az ágazat a kereskedelem/kereskedők kiszolgáltatottjává válik. A behozatal teljes liberalizálása következtében egyre nehezebben veheti fel a versenyt a beáramló mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekkel, pedig agrárpolitikánk irányítóinak éppen a „versenyképesség növelése” a szavajárása. A tavalyi, elemi csapás mértékű aszály után (mintha semmi sem történt volna) az idei még egy embert és gazdaságot egyaránt próbára tevő év, amelynek igazi következményeivel, mindenekelőtt a pénztelenséggel, már az őszi vetéskor, de tavaszra mindenképpen szembe kell néznie a mezőgazdasági szaktárcának, de a kormánynak is. A gazdát egyelőre az foglalkoztatja, hogy milyen lesz a termés, mit tud felkínálni a feldolgozóiparnak, a kereskedőknek.
– Bár az idősebb gazdák figyelmeztettek, hogy az időjárás az idén is megtréfálhat bennünket, megsemmisítheti munkánk értékét. Mintha nem lenne elegendő a terményárak folyamatos zuhanása, még ha meg is késtünk a vetéssel, a csapadékos tavasz reményt keltett, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi aszály. A kúlai határt három ízben is érte jégverés, alig van parcellánk, amelyet megkímélt az elemi csapás. Még azokon a területeken is megkárosította a növényzetet, amelyeket a májusi megsemmisítő jégverés után újra bevetetettünk. Ha a fél termésnek számító búzaterméshez hozzáadjuk a szerénynek ígérkező kukorica- meg napraforgóhozamot, azzal is elégedettek lehetünk, ha fedezni tudjuk a termelési költségeket – hangsúlyozza Nagy Attila gazda, és sok társához hasonlóan tanácstalan, hogy a rohamosan közeledő új gazdasági évben hogyan alakítsa a vetésszerkezetet, a minél nagyobb hozamok elérése érdekében vajon továbbra is a teljes agrotechnikát, a kifogástalan talajművelést és a termőtalaj gazdag tápanyag-ellátottságát szorgalmazza/erőltesse-e, vagy pedig a termelési költségek csökkentése legyen a fő cél, még a terméshozamok csökkenése árán is.
– Nincs értelme a „terem amennyi terem” alapon történő gazdálkodásnak, hiszen elődeimtől azt tanultam meg, hogy csak úgy várhatok jó termést, ha a földnek mindent megadok, ami hozzájárul a magas terméshozamhoz. Az utóbbi két év azonban erre rácáfol.
– Bár már régen befejeződött az aratás, a búza nehezen kerül le a napirendről, az árral elégedetlen gazdák a múlt héten, tiltakozásuk jeléül, a kormány épülete előtt rakták le a búzával megtöltött zsákokat.
– Könnyű azt mondani, hogy ha nem jövedelmező a búzatermesztés, helyette olyan kultúrát kell választani, ami nyereséget szavatol a gazdának. Egyébként Veselinov valamikori tárcavezető is ezzel a lekicsinylő megjegyzésével adta tudtára a földműveseknek, hogy nem várhatnak védelmet a szaktárcától. De hogyan is élvezhetnénk védelmet, amikor a tíz-egynéhány év alatt több mint egy tucat mezőgazdasági miniszter váltogatta egymást. Rendben van, nem termesztünk búzát, megnöveljük a kukorica meg a napraforgó vetésterületét, de ebben az esetben azzal is számolni kell, hogy a monokultúrában termesztett haszonnövényeknél megjelennek a kártevők és a növényi betegségek, a kemizálás rezisztenciát válthat ki. Évek óta kérjük a szaktárcától, hogy készítse el a terményegyenleget, pontosan határozza meg a szükséges terménymennyiséget, a hazai szükségleten felül a kiviteli mennyiséget is, de szóra sem méltatnak bennünket. Éppen ezért hasonlít rögtönzésre a vetésszerkezet, a külföldi piacon való jelenlét. Ki veszít legtöbbet? Egyértelmű, hogy a termelő, hiszen a kereskedő nem vállalja sem a termelési költségek megosztását, sem a nyereség egy részéről való lemondást. Terménybetakarításkor többször is azzal biztattak bennünket, hogy ne bocsássuk nyomban áruba a búzát, a kukoricát, gyakoroljunk nyomást a piacra. Azt kell tapasztalnunk, hogy kidobott pénz volt a raktárak építése, hiszen a tavalyi búza ára mélyen az aratáskor jegyzett árszint alá zuhant, s még rosszabb helyzetbe kerültek a kukoricatermesztők, megfeleződött az érték. Abban reménykedünk, hogy ha kevesebb kukorica terem, csak fölkapaszkodik az ár.
– Amikor alacsony a takarmány, mindenekelőtt a kukorica ára, fölvetődik a gondolat, hogy érdemes lenne állattenyésztéssel foglalkozni.
– Nem foglalkoztat a gondolat. Szüleim évekig népes állatállományt tartottak, jól ismerik a veszteség fogalmát, nincs is ól vagy istálló gazdaságunkban. Az a bizonytalanság, ami a hús- és tejtermelőket hosszú idő óta nyomasztja, most a növénytermesztőket sem kerüli el. De legyünk reálisak: ne egy vagy két év rossz termése és jövedelemkiesése alapján, hanem legalább tíz év átlagán mérjük eredményeinket, s ha a gazdasági udvarban egy-két új, vagy újabb gép is található, mégsem volt hiábavaló a munkánk.
– Meggyőződésem, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés elválaszthatatlan, így is építettük fel gazdaságunkat, hogy a megtermelt gabona és olajos növények egy részét húson keresztül tesszük pénzzé, egy részét piaci feleslegként értékesítjük, s azon fáradozunk, hogy feldolgozott, félkész állapotban is felkínáljuk a fogyasztóknak, pl. liszt, hidegen sajtolt étolaj formájában. Sohasem a piac igazodott a termelőhöz, hanem a termelőnek kell a piachoz igazodnia – vallja Cindel Antal bajmoki gazda, aki vetésszerkezetének változatosságával és a gazdag állatállománnyal – bár ez utóbbi gyakran teher – könnyebben a felszínen tud maradni, folyamatossá teheti a bevételt, mint az, aki pusztán növénytermesztésre szakosította gazdaságát. – Látszatra jelenleg valóban kedvezőbb helyzetben vannak az állattenyésztők, mint a növénytermesztők, hiszen a hízott sertés kilogrammjáért 220–230 dinárt is fizetnek, de ne feledjük, hogy a most vágóra kerülő 110–120 kilogrammos hízók csak az utóbbi egy hónapban – amióta a kukorica ára 18 dináros szintre zuhant – kapnak olcsó takarmányt! De csak akkor olcsóbb így a táp, ha magunk állítjuk elő, mert a takarmánygyárak nem csökkentették az árakat. Hosszú távon megvan a számítás a sertéstenyésztésben, azért tartunk folyamatosan legalább 15 anyakocát. Ezeknek a malacait hizlaljuk meg. Mangalicát is tenyésztünk, de nem intenzív tartás céljából, hiszen nem ólban, koncentrált takarmánnyal való etetéssel, hanem a szabadban érzi jól magát ez az őshonos sertés. Néhány éve juhokat is tartunk, de nem hiszem, hogy túlságosan fölszaporítjuk az állományt, mert a birkának legelő kell, itt a tanya körül pedig nincs legelő, de még dús füvű árokpart sem. Tehát maradunk a sertéstenyésztésnél. Az alaptakarmányt mi termeljük, csak premix kell a jó és állandó minőségű takarmányhoz.
– A gazdaságot a változatos vetésszerkezet jellemzi, de a konvencionális termelés mellett az organikus termelésben is élen jár.
– A vegyszermentes termelést akkor kezdtük, amikor senki sem hangsúlyozta, hogy ebben van a mezőgazdaság távlata, hogy a biotermékek könnyen és jó áron értékesíthetők a külföldi piacon. Kezdetben itt a tanya körül kizárólag a család szükségletére, inkább kíváncsiságból termeltünk gabonát, zöldségféléket, műtrágya és növényvédő szerek használata nélkül. Fokozatosan bővítettük és be is jegyeztettük az organikus termelésre alkalmas területet, s az átállási időszak után megkaptuk a tanúsítványt, így napjainkban mintegy hét hektáron nem alkalmazunk vegyszereket és növényvédő szereket. A gyümölcstermesztésből is kiiktattuk a szintetikus növényvédő szereket, s birsalma-ültetvényünkön csak az engedélyezett réz alapú kezeléseket alkalmazzuk növényi betegségek megfékezésére, de a termelési napló vezetésével a terhelhetőségről is gondoskodunk. A gyomok elleni védekezés a legkönnyebb, hiszen sorközi műveléssel és kapálással irtjuk a gyomokat, s mivel a parcellák a tanya körül vannak, a gyöngyösök állandóan kint tartózkodnak, irtják a rovarokat.
– Hogyan alakítja az organikus gazdálkodásba vont parcellákon a vetésszerkezetet, a piac mennyire igényli a biológiailag értékes termékeket?
– Ebben az évben tönkölyt, őshonos hazai fehér kukoricát, szóját, olajtököt és vöröshagymát termesztünk, de voltak évek, amikor a zöldségnövények foglalták el a nagyobb területet. Az valóban szépen hangzik, hogy ezek a termékek értékesebbek, mint például a hagyományos termesztésű búza, kukorica, csakhogy a hazai piac nem fizeti meg a reális, 30-40%-kal magasabb árat a biotermékekért, kivitelre pedig nincs lehetőség, mert egyedül nem állítok elő akkora mennyiségeket, hogy a külföldi piacon folyamatosan jelen legyek. Csak beszélgetünk a biotermelők szövetkezetéről, de eredmény nélkül. Tudni kell, hogy a növényvédő szerek és műtrágyák nélküli termesztés drága, mivel sok kézi munkaerőt igényel, így nélkülözhetetlen a támogatás. Két évvel ezelőtt komoly összeget kaptunk, de tavaly már elmaradt a támogatás, és az őshonos állatok tenyésztőinek sem jutott pénz, erre az évre megvan az ígéret, de nem tudni, mikor érkezik folyószámlánkra a pénz. Kivárjuk.
