2024. december 5., csütörtök

Kitüntetés az állandó magyar ENSZ-képviselőnek

Aleksandar Vučić a korszerű technológiák fontosságát hangsúlyozta New Yorkban

A Szerb Zászló Rendjének Első Fokozata állami kitüntetést adományozta és adta át New Yorkban Aleksandar Vučić köztársasági elnök dr. Horváth Zsuzsannának, Magyarország állandó ENSZ-képviselőjének. Közösségi oldalán Vučić elégedetten nyugtázta, hogy ekképpen ismerheti el Horváth Zsuzsanna a Szerbia és Magyarország közötti kapcsolatok építéséhez való hozzájárulását. „Hálásak vagyunk azért, hogy felismerte és támogatta a szerb nép szabadsághoz, függetlenséghez és igazsághoz való jogát” – fogalmazott Vučić, továbbá arról biztosította Magyarország ENSZ-nagykövetét, hogy Szerbia állhatatos partnere marad országának és viszonozni fogja a jótettet.

Az ENSZ Közgyűlése 79. ülésszakának magas szintű hete formális eseményeinek margóján a szerb államelnök nemcsak államvezetőkkel egyeztetett, hanem több ország ENSZ-diplomatájának is állami kitüntetést adományozott, ekképpen méltányolva, hogy az adott országok a közelmúltban nem szavazták meg a határozatot, amellyel az ENSZ Közgyűlése július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánította.

A bilaterális egyeztetéseket is folytatta Vučić, közép-európai idő szerint csütörtökön délután Kirjákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel beszélgetett. Mindenekelőtt a térségben jellemző helyzetről, továbbá a két ország kapcsolatairól és Szerbia európai uniós integrációjáról volt szó, adta hírül közösségi oldalán a szerb elnök. Hozzátette, a koszovói szerbek nehéz helyzetéről is beszámolt, arról, hogy mindennapjaikat a terror határozza meg, valamint köszönetet mondott Görögország elvszerű támogatásáért. A két ország kapcsolatait kiválónak minősítették a felek, és a gazdasági együttműködés kiszélesítése mellett kötelezték el magukat.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel a geopolitikai helyzetről, továbbá Koszovóról, Izraelről és Szerbia az országgal való kapcsolatáról egyeztetett Vučić.

Az állandó szerb ENSZ-küldöttség szervezte Serbia Beyond Future című fogadást ugyancsak csütörtökön este tartották meg. Vučić szavai szerint jó, hogy a fogadáson lehetőség volt a nyugat-balkáni Szerbia fejlődéséről beszámolni. Kiemelte, a globális célok megvalósításának eszközéül egyre több ország választja a technológiai fejlesztéseket és az innovációkat. A legdinamikusabb gazdasági növekedést és IT-növekedést jegyző Szerbia élen kíván járni a mesterséges intelligenciához hasonló korszerű technológiák vonatkozásában, mondta a szerb államelnök. Hozzátette, az ország azon lesz, hogy egy asztalhoz ültesse az említett terület döntéshozóit, hogy ekképpen szélesítsék ki a koordinációt és az együttműködést. A cél fenntartható, az emberi jogokat és szabadságjogokat tiszteletben tartó megoldások kidolgozása, fogalmazott Vučić. Rámutatott, Szerbiában a folyamat meghatározó alakítójaként tekintenek a fiatalokra. Közös erőfeszítések révén kell a prosperáló jövőért dolgozni, nyomatékosította Vučić.

A sajtó helyszíni tudósítóinak nyilatkozva Vučić elmondta, a hét folyamán több mint 25 államelnökkel és kormányfővel, valamint több mint 20 külügyminiszterrel, továbbá a gazdasági és pénzügyi szektor befolyásos szereplőivel találkozott. Rámutatott, az a benyomása, hogy a legtöbben a békét sürgetik. „Remélem, hogy az USA beveti befolyását és hozzájárul a közel-keleti konfliktus befejezéséhez, de abban is bízom, hogy megpróbál hozzájárulni az Oroszország és Ukrajna közötti béke létrejöttéhez” – nyomatékosította.

Vučić abbéli örömének adott hangot, hogy a plenáris ülésen a szívéből beszélt és kimondta mindazt, amit az átlagpolgár gondol Szerbiában. Elégedetten nyugtázta, hogy lehetősége volt az EXPO 2027 Belgrade világvásárt népszerűsíteni. A folytatásban a gazdasági eredményekről ejtett szót, mondva, hogy a GDP meghaladta a 76,5 milliárd eurót. Kiemelte, a jövőben elsősorban az energetikára kell a szerb államvezetésnek összpontosítania, teljes átalakulás szükséges, hiszen a jövőben, a mesterséges intelligencia és az elektromos autók okán sem Szerbiának, sem a térség többi országának nem lesz elegendő villanyárama. „Tudják hogy van ez Szerbiában. Amikor az ember azt mondja nekik, hogy a lítiumban igazi fehér aranyra bukkantunk, mindenki azzal kezd el vádaskodni, hogy meg akarjuk mérgezni az embereket” – jegyezte meg Vučić.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Aleksandar Vučić és dr. Horváth Zsuzsanna (Fotó: Buducnostsrbijeav)