2024. december 5., csütörtök

A szerb álláspontról Brüsszelben és Zürichben

Vučić szerbiai beruházásra buzdította a svájci gazdasági társaságokat

Szerdán kezdte meg kétnapos svájci látogatását Aleksandar Vučić köztársasági elnök. Mint arról közösségi oldalán hírt adott, látogatásának első napján Zürichben a svájci gazdasági szektor kiemelkedő képviselőivel találkozott. Aláhúzta, Szerbia befektetési hitelminősítése örvendetes, és új lendületet ad az országnak. Hangsúlyozta, a svájci vállalatvezetőknek beszámolt Szerbia terveiről, illetve az országot jellemző beruházási lehetőségekről, valamint az aktuális projektumokról. Szerbiát stabil üzleti légkör jellemzi, de földrajzi elhelyezkedése révén is kiemelt beruházási célország – nyomatékosította Vučić, valamint reményének adott hangot, hogy beruházásaikkal a svájci cégek hozzájárulnak Szerbia további fejlődéséhez.

„A BÉKE EMBERE”

A köztársasági elnök délután felszólalt a Die Weltwoche svájci hetilap hagyományos, Zürcher Rede elnevezésű rendezvényén. Az ezt követő, Roger Köppel, a hetilap főszerkesztője moderálta pódiumbeszélgetésen kérdéseket lehetett intézni az államfőkhöz. Érdekesség, hogy a hetilap múlt héten felhívást intézett a közvéleményhez, hogy akinek kérdése van a szerb elnökhöz, azt írásban is elküldheti. A hetilap közlése szerint a belépőjegyek – a jegy 120 frankba került, és egy Aperol Spritz koktél is járt hozzá – rendkívül rövid idő alatt elkeltek.

„Már akkor mély benyomást tett rám, amikor megismertem és először készítettem vele interjút, hisz Vučić szelíd hangon szól azokban az időkben, amikor mindenki ordibál” – a Tanjug hírügynökség szerint ekképpen konferálta fel Roger Köppel a szerb államfőt. Hozzátette: „Vučić, Ön a béke embere”, és kifejtette, hogy „Vučić gyakran egy légművészre emlékezteti, aki megpróbál a kötélen maradni, noha mindenki letaszítani igyekszik róla”.

A Vučić közösségi oldalán tegnap reggel közzétett bejelentője értelmében a rendezvényen a változó világról, az általánosan jellemző destabilizációról, továbbá Szerbia aspirációiról és az új körülményekhez való alkalmazkodásáról tervezett beszélni.

A köztársasági elnök ma Bernben Viola Amherd államfővel, majd Beat Jans igazságügyi és belügyminiszterrel tárgyal.

SZERBIA KONSTRUKTÍV PARTNER

Egy nappal korábban Vučić Brüsszelben tárgyalt az Európai Unió vezető, mindenekelőtt a bővítés és a Belgrád–Pristina-kapcsolatok rendezésének tekintetében befolyással bíró tisztségviselőivel. Ezen egyeztetésekről beszámolva a belgrádi média helyszíni tudósítóinak elmondta, Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikai főképviselővel őszintén körbejártak minden témát, mindazonáltal a beszélgetés nehéz volt. A szerb államelnök szavai szerint Kallas nyomatékosította, az EU ragaszkodik ahhoz, hogy Szerbia az eddigiekhez képest jobban összehangolja külpolitikáját és Oroszországgal szembeni szankciópolitikáját az uniós politikával. Az EU számára hasonlóképpen fontos az is, hogy a Pristinával folytatott párbeszéd során Belgrád mutasson nagyobb hajlandóságot a kompromisszumra – emelte ki Vučić. Rámutatott, minderre Szerbia politikájával összhangban válaszolt. Elmondta, a néhány nappal ezelőtt hivatalba lépett Kallas várhatóan februárban látogat Szerbiába.

– Mivel az USA is meghatározó szereplője az európai történéseknek, ugyancsak beszélgettem James O'Briennel, a külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkárával. Remélem, hogy az USA támogatja a 3-as tárgyalási klaszter megnyitását. Az Ibar–Lepenac csatornán történt incidens témáját sem kerültük, megismételtem Szerbia álláspontját, miszerint kész elfogadni a nyomozás eredményét. Annyi biztos, hogy Belgrádnak semmi köze a történtekhez. Álljon bárki is az incidens hátterében, biztosan nem Belgrád érdeke vezérelte. Hatóságaink saját vizsgálatot folytatnak le – taglalta Vučić.

Miroslav Lajčákkal, aki január végéig tölti be az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjának tisztségét, abban állapodtak meg, hogy belátható időn belül Belgrádba látogat – közölte Vučić, és azt is elmondta, hogy konstruktív beszélgetést folytatott Marta Kos bővítési biztossal is.

António Costa, az Európai Tanács elnöke munkavacsorán fogadta a köztársasági elnököt, valamint a Nyugat-Balkán többi országának vezetőjét. A Szerbiai Rádió és Televízió összeállítása szerint Costa ezt követően kifejtette, a térség jövője az EU-ban van, az EU új vezetése geostratégiai prioritásként tekint a bővítésre. „Dolgozzunk együtt, hogy a csatlakozás megtörténjen!” – fogalmazott közösségi oldalán Costa.

Vučić szintén közösségi oldalán számolt be a munkavacsoráról: „Arról biztosítottam a jelenlevőket, hogy Szerbia felelősségteljes és konstruktív partnere az EU-nak, minden olyan folyamat vonatkozásában, amelynek a stabilitás, a béke és a fejlődés a célja.” Hozzátette, az Európai Tanács új elnökének a Koszovóban jellemző biztonsági helyzettel kapcsolatos aggodalmának is hangot adott, továbbá kérte az EU nagyobb szerepvállalását és támogatását.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az államfő svájci látogatásának első napján Zürichben a gazdasági szektor képviselőivel találkozott (Fotó: Instagram)