A következő időszakban azon dolgozunk, hogy a szerb–magyar barátságon alapuló kétnapos rendezvényünk, a Szerb–magyar napok Belgrád éves kulturális rendezvényeinek részévé váljon, hiszen ezáltal mindenki számára láthatóvá válunk – emelte ki Nebojša Marjanović, a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi városi szervezetének elnöke a szervezet fennállásának 13. évfordulója alkalmából tartott hétfő esti ünnepségen.
Mint az az ünnepségen elhangzott, a belgrádi szervezet egy szobából indult több tíz lelkes emberrel, azóta pedig már több mint 500 tagot számlál és 9 alapszervezettel működik. Marjanović elmondta, hogy a VMSZ 2018-tól jelen van a belgrádi városi képviselő-testületben is, a Szerb Haladó Párttal koalícióban tevékenykednek a fővárosban. Ő maga ez alatt az idő alatt negyedik mandátumban városi képviselő. Hunyadi Júliáról már elneveztek egy utcát Belgrádban, de további két utca kap magyar nevet, és miután a múlt héten megalakult az utcanévadó bizottság, várhatóan ez is hamarosan napirendre kerül.
– Azt szeretnénk ha a Budapest utca a Belgrád a vízen városrészben lenne, hiszen Budapesten is a Belgrád utca a Duna partján van – mondta Marjanović.
Az elmúlt időszakot is tevékenyen szeretnék tölteni, a Vajdasági Vándormozi keretében filmvetítésre kerül sor ma este, a Semmelweis című életrajzi drámát tekintheti meg a belgrádi közönség a Božidarac Kulturális Központban.
Ugyanakkor sporteseményre is sor kerül, Belgrád városával és a TSC együttműködésével egy labdarúgótornát is tartanak majd. Több vitaest is tervben van, amely vendégei között van a fővárosi képviselő-testület elnöke, illetve Magyarország belgrádi nagykövete is. Marjanović közölte, hogy számítanak arra is, hogy szerb–magyar óvoda fog nyílni. Az e körüli szervezés már a vége felé jár, úgyhogy reményei szerint ezt a tervüket is sikerül hamarosan megvalósítani.
A rendezvényen többek között jelen volt Kovács Elvira, a VMSZ parlamenti képviselője, a képviselőház alelnöke, aki végig kísérte a városi szervezet fejlődését. Rámutatott, a belgrádi városi szervezet civil szerveződésként indult és a mai napig aktív maradt, főként beszélgetőesteket szerveznek, érdeklődést mutatnak a szerb–magyar barátság, történelem, illetve viszonyok iránt. Kerekes József, a VMSZ alelnöke, a pénzügyminisztériumban államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a szervezet az elmúlt 13 évben bizonyította, hogy bár kevesen vagyunk Belgrádban, megalapozott a magyar érdekképviselet a fővárosban is.
Nyitókép: Fennállásának 13. évfordulóját ünnepelte a VMSZ belgrádi városi szervezete (Miklós Hajnalka felvétele)