Tíz szerbiai állampolgárt tartóztattak le Szerbia és Németország illetékes hatóságai, valamint az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust közös akciójával.
Szerbiában három, Németországban pedig hét embert fogtak el, akiket azzal terhelnek, hogy 2022. január és 2024. december 4. között kokaincsempészettel foglalkoztak – jelentette be a Szerbiai illetékes ügyészség.
Nagy mennyiségű kokain vásárlását finanszírozták, amelyet Dél-Amerikából Hollandiába szállítottak, ahonnan személygépjárművekkel a németországi Wiesbadenbe szállítottak, és német városok utcáin értékesítették, vagy Svájcba és más országokba szállították, egy része pedig Sremska Mitrovicában volt, írja a 021.rs.
Szerbiában és Németországban 27 helyen tartottak házkutatást. Németországban hat kilogramm kokaint, öt pisztolyt, 60 ezer eurót és nagyszámú, a bandatagok kommunikációját szolgáló elektronikus eszközt foglaltak le.
Szerbiában nagy mennyiségű lőszert, 10 000 eurót és 130 000 dinárt, két személygépjárművet és két motorkerékpárt foglaltak le – áll a közleményben. A Szerbiában letartóztatott gyanúsítottakat a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség elé állítják kihallgatásra.