Egész éven át senki sem foglalkozik a búzatermelőkkel, de ilyenkor szeptemberben-októberben, a búzavetés idején hirtelen médiaközéppontba kerülnek. Ennek a jegyében zajlott szerdán az Agroprofit civil szervezet szervezésében Újvidéken megtartott tanácskozás is, amelynek a fölszólalók kritikus hangvétele ellenére mégiscsak az volt a végkicsengése: vessenek minél többen, minél több búzát
Ha a búzáról van szó, akkor Szerbiában az utóbbi időben nem mindig az arat, aki vet. Természetesen nem a terményt, hanem a hasznot aratja le valaki más, a betakarítás gondját és fáradságát a termelőkre bízzák azok, akik a kenyérgabona hasznából gazdagodnak, a malmok, az exportcégek, a pékek… Bár az idén elképzelhető, hogy learattak volna ők maguk is, csak minél előbb a raktáraikban tudhassák az oroszországi szárazság miatt megdrágult kenyérgabonát, amin most valóban busás haszonnal adhatnak túl. Az első osztályú búza tonnájának világpiaci ára jelenleg is 200 euró körül mozog, vagyis 20 dinár fölött van kilogrammonként. Az a búza, amit itt Szerbiában az aratás kezdetén 10 dinár alatti áron, majd később 12–13 dinárért vásároltak föl a termelőktől.
A régióban az idén egyedül Magyarország és Szerbia rendelkezik kiszállítható búzafölösleggel. Mi az állítólag tavalyról áthozott hatalmas átmeneti tartalékoknak köszönhetően, hiszen az idén csak annyi kenyérgabona termett – mintegy másfél millió tonna – amennyi állítólag az ország éves szükséglete. Ezekre a titokzatos, eddig sikeresen rejtegetett tartalékokra hagyatkozva folyik most gőzerővel a búza kiszállítása, aminek várhatóan záros határidőn belül egy kiviteli tilalomról szóló kormányrendelet fog véget vetni. Sietni kell tehát a haszon bezsebelésével, annál is inkább, mert azt rebesgetik a verebek, hogy az Európai Unió hamarosan piacra dobja búzatartalékait, mintegy 5 millió tonnát.
A vajdasági és a szerbiai gazdák a leghatározottabban kimondták a véleményüket erről a velük évek óta játszott tisztességtelen játékról azzal, hogy évről évre kevesebb kenyérgabonát vetnek. Tavaly a visszamenőleg 60 évre szóló negatív rekordot sikerült megvalósítanunk a búzával bevetett területek mennyiségét illetően. Jó kérdés, hogy mekkora lenne ez a terület, ha a vetésforgó kívánalma nem kényszerítené a gazdákat.
A terméseredmények tekintetében is negatív csúcsokat döntögetünk az utóbbi időben. Az utóbbi években csaknem fele akkora átlagokat valósítunk meg országos szinten, mint amennyivel a boldogabb időkben büszkélkedhettünk: a nyolcvanas években és a kilencvenes évek legelején. Mindennél beszédesebb, hogy a huszonegyedik évszázad elejére a vajdasági és a szűkebb Szerbia közötti valamikor 2 tonna körüli termésátlag-különbség néhány száz kilóra zsugorodott, s nem azért, mert a délebbi vidékek termelői ennyire följavultak volna. Mi romlottunk le. Emberemlékezet óta nem volt olyan, hogy Horvátországban nagyobb átlagtermést érjenek el, mint Szerbiában. Az idén ezt is meg kellett élnünk.
Egész éven át senki sem foglalkozik a búzatermelőkkel, de ilyenkor szeptemberben-októberben, a búzavetés idején hirtelen médiaközéppontba kerülnek. Ennek a jegyében zajlott szerdán az Agroprofit civil szervezet szervezésében Újvidéken megtartott tanácskozás is, amelynek a fölszólalók kritikus hangvétele ellenére mégiscsak az volt a végkicsengése, hogy vessenek minél többen búzát. A fölszólalók emellett csak egyetlen komoly érvet tudtak fölsorakoztatni: azt, hogy jelenleg kiváló a búza világpiaci ára. Ugyanezt az ingatag érvet hangoztatja Saša Dragin mezőgazdasági miniszter és Milan Prostran, a Szerbiai Gazdasági Kamara agrárrészlegének a titkára is.
A kormány és a mezőgazdasági tárca a lesújtó eredményeket elhallgatva beszél a kiszolgáló média közreműködésével a hazai mezőgazdaság sikertörténetéről. Ez volna a siker? Az, hogy óriásléptekkel haladunk afelé, hogy mezőgazdasági kiszállítóból exportfüggő országgá váljunk? Az, hogy ha így haladunk tovább, akkor az egész világ szégyenére még kenyérgabonával sem leszünk képesek ellátni magunkat!
