A bioágazatok együttesen és átlagosan az összállattermék 1,5–2,0%-át állítják elő, viszont például a biotejtermelés részaránya ennél jóval nagyobb (7–8%), miközben ezen belül Dániában ez az arány 15–17%-os!
Ezredéves távlatban visszatekintve elmondható, sok állatfaj veszett ki, egyes fajok csak átmenetileg tartózkodtak ezen a területen és továbbvándoroltak, illetve jó néhány jövevényállat az elmúlt pár száz év folyamán került ide, honosodott meg.
A Kárpát-medencei történelmi emlékek és régészeti leletek egyértelműen bizonyítják az itt élő állat- és növényvilág gazdagságát. Hatalmas kiterjedésű folyók, mocsarak és nádasok szelték keresztül-kasul a Pannon-síkságot, az erdők mélyen lehúzódtak a hegy- és domboldalakon, életteret biztosítva az itt élő állatoknak. A vadállomány fennmaradását a honfoglalóktól errefelé gazdasági érdek biztosította, annak ellenére, hogy a vadorzók mindig is megtizedelték a királyi és uradalmi erdőbirtokok nemes és apróvadállományát. A középkor és az újkor viharos történései, a járványok és háborús pusztítások ellenére az itt lévő népek és nemzetek gyarapodni kezdtek, és az elejtett vadászzsákmány hamarosan kevésnek bizonyult mind a jobbágyok szegényes asztalán, mind a nemesi lakomák terítékén. Természetesen ezen jelenséget párhuzamosan kísérte az állatok háziasításának egyre sikeresebb folyamata, így egyes vadon élő állatokból hamarosan háziállat lett. Azonban a szűzföldek feltörése, az erdőirtások és a folyók szabályozása az élettér csökkenését eredményezte. A vadászat gazdasági jelentősége egyre inkább háttérbe szorult. Vadfajok tűntek el, és rohamosan urbanizálódó világunk fogyasztói társadalommá nőtte ki magát, melynek állatitermék-igényeit csak a hatalmas gazdaságok keretein belül létesített jószágtelepek tudják kielégíteni. Úgy tűnik a mezőgazdaság eme ágazatának irányítását a hatalmas multinacionális cégek veszik át, melyek profithajhászó törekvései vajmi keveset törődnek az állati jóléttel, emellett tönkreteszik környezeti értékeinket is. Felvetődik a kérdés, mely és milyen formájú állattenyésztési tevékenység tud gátat szabni az említett rombolásnak, de ugyanakkor tisztességes jövedelmet biztosít a családi gazdaságoknak. Minden tekintetben a választ erre a kérdésre az ökológiai szemléletű állatitermék-előállításban kell keresnünk.
Az ellenőrzött és minősített ökológiai gazdálkodás – amelynek szerves része az ökoállattartás – alapfogalma és egyben célkitűzése a következőképpen foglalható össze: az ökológiai (bio- és organikus) gazdálkodás olyan környezetkímélő és -megújító, különleges minőségű, teljes körű és sokfunkciós mező-, erdő- és tájgazdálkodást, teljes értékű élelmiszer-termelést, valamint vidékfejlesztést jelent, amely szigorú előírások (EU, IFOAM, biokultúra-biokontroll) keretei között, különleges ellenőrzés és minősítés (hitelesítés) mellett, továbbá az aktív környezet- és egészségvédelem, az életforma-változtatás igényével folyik.
Az Európai Unió bio-állattartása jelentős fáziskéséssel kezdte meg a felzárkózást a teljes körű ökogazdálkodáshoz. A bioágazatok együttesen és átlagosan az összállattermék 1,5–2,0%-át állítják elő, viszont pl. a biotejtermelés részaránya ennél jóval nagyobb (7–8%), miközben ezen belül Dániában ez az arány 15–17%-os!
Igaz, ezzel párhuzamosan erősödik azoknak a tábora is, akik ezt ellenzik, de ez elsősorban tájékozatlanságukból adódik. Az ökológiai állattartás nem új divatirányzat, hiszen az iparszerű tartástechnológiák megjelenése előtt ez volt az elfogadott gyakorlat. Az ökológiai állattartás célja természetesen nem az ötven vagy esetleg több száz évvel ezelőtti termelési és tartási rendszerekhez való visszatérés, hiszen ez felelőtlenség lenne. Sokkal inkább arról van szó, hogy a hagyományos módszereket mai tudásunknak megfelelően, korszerűen alkalmazzuk.
