Az észak-bácskai homokvidék peremébe, ahol már gyérülnek a gyümölcsösök, és a szántók uralják a határt, kapaszkodik Ludas. A város, Szabadka közelsége ellenére a mezőgazdaság a legbiztosabb jövedelemforrás, s munkahelyteremtő erejével is egyre inkább előtérbe kerül az agrárium. Az ágazat erejét a kiviteli eredmények is bizonyítják, bár árnyékot vet az exportra, hogy a mezőgazdasági-élelmiszeripari termékek listáján – a cukron kívül – elvétve találunk félkész vagy kész terméket, így önmagunkat fosztjuk meg a nagyobb jövedelemtől. Pedig kiváló minőségű nyersanyagot biztosítanak a gazdák (persze nem csak a ludasiak) a feldolgozóiparnak, a kereskedőknek, érdemes lenne a magasabb szintű feldolgozást szorgalmazni, méltányos kiviteli térítéssel serkenteni a piacszerzést.
– Könnyebb megszerezni a piacot, mint megtartani azt! Nem elegendő azt hangoztatni, hogy jó minőségű és árban is versenyképes mezőgazdasági-élelmiszeripari termékeket biztosítunk, egyre inkább követelmény a nyomon követhetőség, az élelmezés-biztonsági szabványok alkalmazása, de ez sem elegendő. Folyamatosan és nagy mennyiségeket kell minden terményből biztosítani, s erre még mindig nem készültünk fel. Nem is készülhettünk fel, hiszen vetésszerkezetünket leginkább rövid távra, rögtönzéssel építjük. A búza régen elveszítette gazdasági és stratégiai jelentőségét, állandó ingadozás tapasztalható a kukorica vagy a napraforgó értékében, állandó útkeresésre kényszerül a növénytermesztő. Ezért alapoztuk gazdaságunkat a zöldségnövény-termesztésre. Részben a zöld piacon értékesítjük a terményt, részben hűtőház számára termelünk – mondja Takács Károly, s a brokkolitól a vöröshagymáig több mint fél tucat zöldségnövényt sorol fel. – Az igaz, hogy sok kézi munkaerőt igényel a kertészet, de éppen a befektetett munkát fizettetjük meg az áron keresztül.
– Gazdaságán fontos helyet foglal el az állattenyésztés is…
– Annak ellenére, hogy gyakoriak a válságok az állattenyésztésben, nélküle nem lehet eredményesen gazdálkodni. A szüleinktől is azt tanultuk, hogy hosszú távon mindig jobban megtaláljuk a számítást, ha a termény nagyobb részét „bőrben” értékesítjük. Vannak itt fejőstehenek is, növendék marhák is, de az idei kukoricaár és az áraránytalanság rácáfol az említett parasztlogikára. Nem rajtunk múlik, hogy tejhiány jelentkezett, amit a behozatal sem old meg. Kérdezem én, hogy rendjén van-e, hogy a behozatali tejért ötször annyit kell fizetnie a vásárlónak, mint amennyit mi a nyerstejért kapunk! De a búzával sincs másként. Hiába emlegetik most a kilogrammonkénti 20 dináron felüli árat, amikor a gazda aratáskor 12-13 dinárért eladta a terményt. Annak ellenére, hogy az LG fajtából az idén is 7 tonnás hektáronkénti átlagot értem el, csak a vetésforgó miatt termesztem, s becserélem korpáért, takarmánylisztért, amit az állattenyésztésben értékesítek. Viszonyaink közepette kockázatos a szakosított termelés, így a növénytermesztés több ágazata és az állattenyésztés egyensúlyban tudja tartani gazdaságomat – vallja Takács Károly.
Varga Róbert: Az állattenyésztés a kitartó gazdák hivatása
– Gyakori beszédtéma az optimális birtoknagyság, amit sokan száz hektárokban mérnek, de a felaprózott parcellák kérdése is…
– Ahogyan háttérbe szorul az ipar, zsugorodik a munkahelyszerzés lehetősége, úgy növekszik a termőföld becsülete. Az állami földek bérlése lehetőséget nyitott a birtoknöveléshez, de ez csak névlegesen történt meg, hiszen mi ludasiak nem jutottunk hozzá termőföldekhez. Meggyőződésem szerint az optimális birtoknagyságnak nem a hektárra, hanem a növénytermesztés vagy a gyümölcsészet és az állattenyésztés szintjére kellene épülnie. 25 hektáron gazdálkodom, s bár sok munkával, de ez a terület is biztos megélhetést, sőt lassú fejlesztést is szavatol – veszi át a szót Varga Róbert, akinek szintén növénytermesztésre és állattenyésztésre épül gazdasága. – A közelmúltban még gyümölcstermesztéssel is foglalkoztunk, de kiirtottuk az ültetvényt, inkább a kertészet felé hajlunk. Fűszerpaprika, burgonya, zöldség kerül a vetésszerkezetbe, jut belőle a piacra meg a feldolgozónak is. A szántóföldi haszonnövények közül kizárólag takarmányozási célra kukoricát, búzát, árpát termelünk.
– A drága takarmány ellenére is megtalálja számítását a sertéstenyésztésben?
– Nem a kukorica vagy a búza értékét számolom, hanem azt, hogy mennyit kapok a hízott sertésért. Aki akkor kezd az ágazat alapozásához, amikor tetőzik a hízó ára, nem biztos, hogy nyer, hiszen, ha törzsállományt állít be, legfeljebb egy év múlva látja, hogy nyereséges vagy veszteséges a vállalkozás, de aki folyamatosan termel, jövedelmező a munkája. 15 anyakocát tartunk, ezek malacait hizlaljuk meg. A tanyán megvannak a fiaztatók, a hizlaldák, kár lenne kihasználatlanul hagyni. Nem esek olyan kísértésbe, hogy mivel még mindig jó a hízósertés felvásárlási ára, növeljem a kocalétszámot. Inkább a zöldségnövény-termesztést helyeztem előtérbe. Megvannak az öntözőberendezések, az évek során szerzett szakmai tapasztalat, ezt igyekszem a termelésben kamatoztatni – mondja határozottan Varga Róbert.
– Sok vajdasági falu úgymond elöregszik, egyre kevesebb az utánpótlás a mezőgazdaságban, folyamatosan csökken a lélekszám is. Ludason vannak-e ilyen gondok?
– Nem jellemző az elvándorlás, hiszen a város közelsége miatt inkább ingáznak a bent dolgozók, közben egy kis földdel is vergődnek, mintsem, hogy a városba költözzenek. Feljövőben van egy fiatal gazdanemzedék, mert én még a negyvenéves termelőt is fiatalnak mondom, akik szaktudással, korszerű termesztési technológiák alkalmazásával bizonyítják a mezőgazdaság életképességét – kapcsolódik a beszélgetésbe Engi Péter vállalkozó, aki éveken keresztül irányította a helyi közösséget, napjainkban az észak-bácskai Homokháti Kistérség elnöke, s mi sem természetesebb, mint hogy az előre tekintő gazdákhoz hasonlóan maga is közösségben gondolkodik, látja a falvak távlatát. – Kereken tíz évvel ezelőtt öt falu: Horgos, Királyhalom, Kispiac, Hajdújárás és Ludas összefogásával azzal a céllal alakult meg a Homokháti Kistérség, hogy tovább éltesse, népszerűsítse, terjessze hagyományainkat, legyen az néphagyomány vagy éppen gazdálkodási mód. Mindannyiunkat érintő és érdeklő közös szakmai összejövetelek, tanácskozások és szórakoztató rendezvények képezték az alapot, s erre az alapra a gazdaságnak is rá kell épülnie. A ludasi fokhagyma-fesztivál, a hajdújárási vagy horgosi szüreti napok, a kispiaci nagyvásár olyan alkalom, amikor megmutathatjuk térségünk lehetőségeit. Ennek a piacszerzésben is nagy szerepe lehet, hiszen összefogással a mezőgazdasági-élelmiszeripari termékek gazdag választékát kínáljuk fel a most még csak szégyenlősen érdeklődő külföldieknek is. De itt van a falusi turizmus tálcán kínálkozó lehetősége, a gasztronómia, csak rajtunk múlik, hogy kihasználjuk-e ezeket a lehetőségeket.
– Meglehet, hogy hátrányt jelent a vállalkozói kedv hiánya, a feldolgozás kockázatosnak vélt vállalása…
– Falvainkból hiányoznak a kisüzemek. Most ébredünk rá, hogy éppen ott nem építettünk élelmiszer-feldolgozó üzemeket, ahol megtermelik a nyersanyagot, s milyen téves volt az élelmiszeripart a nagy központokba tömöríteni. Főleg a fizetőképes EU-s piacon egyre nagyobb az igény az egészségre ártalmatlan, biológiailag tiszta élelmiszeripari termékek, a régi ízek iránt, s mielőbb fel kellen készülni, hogy amint arra lehetőség mutatkozik, mi is felkínáljuk tájjellegű termékeinket. Közel húsz éve alapoztuk meg családi vállalkozásunkat, a húsfeldolgozást, s ebben az évben EU-s követelményeknek is megfelelőre bővítettük. Más ágazatokban, így a zöldségnövény-, részben a gyümölcstermesztésben is a feldolgozás felé kellene irányulni. Biztos vagyok benne, hogy a pályázati, így a fejlesztéshez szükséges pénzszerzési lehetőségek bővülésével a Homokháti Kistérség falvaiban is föléled a vállalkozói kedv, vonzó lesz a falu, maga a falusi életforma – vallja meggyőződéssel Engi Péter.
