2024. október 1., kedd

Hitel kapható a raktáron tárolt búzára

HÍREK

A mezőgazdasági minisztériumban is tisztában vannak a gazdák fölvásárlói monopóliummal szembeni kiszolgáltatottságával, aminek a következménye a búzáért kínált szégyenletesen alacsony ár. A monopólium visszaszorítására eddig tett minisztériumi intézkedések eddig inkább csak a törekvést igazolták, a gazdák megsegítése tekintetében nem nagy hatásfokkal jártak. Ha idejében sikerült volna fölállítani a közraktári rendszert, talán most némiképp más volna a helyzet.

A közraktári rendszer nyújtotta előnyöket igyekszik pótolni a mezőgazdasági minisztérium legújabb lépése. A szaktárca, hét felhatalmazott malom és két bank Újvidéken a Vajdasági Végrehajtó Tanács épületében a múlt héten aláírták azt a szerződést, melynek értelmében a gazdáknak a raktárakban tárolt, még el nem adott terményük fejében lehetőségül lesz a hitelfölvételre. Ezzel az alant fölsorolt malmokban raktározó termelők elkerülhetik azt, hogy a krónikus pénzhiány kényszerhelyzetében áron alul adják el a terményüket. A termelők, amint Saša Dragin mezőgazdasági miniszter elmondta, árujukért kötvényt, azaz elismervényt és zálogcédulát kapnak, amit az alant említett bankok a rövid távú hitelszerződés megkötésekor elfogadnak mint zálogot. Az elismervény 12 hónapos lejáratú hitelszerződés megkötésére jogosít föl, kedvező 3 százalékos kamattal. A hitelösszeg felső határa a magántermelőknek 1 millió, a szövetkezeteknek 3 millió dinár.

A szerződéskötés aláírói a topolyai Žitko, a nagybecskereki Žitoprodukt, a zentai Žitopromet, a zombori Zadrugarka, az apatini Jedinstvo, a pancsovai Ratar malmok és a surčini Jakovo siló. A bankok közül a Kommerciális Bank (Komercijalna banka) és az Inteza Bank képviselője látta el kézjegyével a megállapodást.