A nyári melegben nektárt gyűjtögető méhektől nem kell tartani, azonban, ha valaki rájuk tenyerel, vagy mezítláb rájuk lép, megtudhatja, hogy a fullánkjuk milyen fájdalmas szúrást okoz. Az egészséges ember bosszankodhat ezen, bizonyos betegségekben szenvedők viszont állapotuk javulását remélhetik tőle.
A méhméregben mintegy 18 különböző hatóanyag van. Közülük a melittin és az adolapin gyulladásgátló anyag, az apamin fokozza az ingerület terjedését, míg a dopamin, a noradrenalin és a szerotonin az információtovábbításban vesznek részt. Jellegzetes aminosava a taurin, amely csak a méhek vérében és egyes növényekben fordul elő. A méhméreg tartalmaz olyan molekulákat is, amelyek a szúrást követően bőrpírt és duzzanatot idéznek elő. Ilyenek a hialuronidáz és a foszfolipáz A2 nevű enzim, valamint a hisztamin. Ezek az anyagok nem idéznek elő súlyos tüneteket, ám akadnak túlérzékeny emberek, akiknél a méhméreg allergiás reakciót, úgynevezett anafilaxist okoz, ami akár életveszélyes is lehet. Becslések szerint a lakosság mintegy 0,5–2%-a túlérzékeny a méhméregre, a többieknél a szúrás duzzanatot, viszketést okoz, amit később kellemes melegség és biszergés vált fel. 50–100 szúrástól már görcs, átmeneti légszomj és bénulásérzés is támadhat. A szakirodalom azt az embert nevezi csúcstartónak, aki 2243 méhszúrást élt túl.
Az orvosi szakirodalom számon tart olyan eseteket, amikor bizonyos gyógyszerek hatására módosul a szervezet méhméreggel szembeni reakciója. Különösen a gyulladásgátló anyagok szedése esetén vállhat az ember átmenetileg allergiássá a méhméregre.
A méhszúrásos gyógykezelést már az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak is alkalmazták. A reumás betegségek méhméreggel való kezelésének klinikai vizsgálatait csak a múlt század második felében kezdték el. Az igazi fellendülés az 1920-as években következett be. Az orvosok egy része sikeres kezelésekről számolt be, de nagy volt azoknak a tábora is, akik kételkedtek a méhméreg jótékony hatásában, jóllehet a hatóanyagait és a hatását a gyógyszertani kutatások igazolták.
A méhméreg nem csodaszer, viszont jó kiegészítője lehet a szokásos gyógyszeres kezelésnek. A hisztamin azzal, hogy helyi fájdalmat, vizenyőt és vérbőséget okoz, enyhíti a reumás panaszokat. Az értágító hatása pedig azzal javít a mélyebb szövetek idült gyulladásán, hogy elősegíti a szövetek anyagcseréjét, így az ártalmas anyagok eltávolítását is.
A lecitint izolecitinné alakító enzim, ami ugyan vérsejtoldó hatású is, a kötőszöveti rostok fellezításával segíthet a lágy részek reumás elváltozásain, a hialuronidáz enzim pedig a kötőszövetben levő hialuronsavat feldolgozva mozdítja elő a reuma elleni gyógyszerek szabadabb terjedését.
Klinikai vizsgálatok során az esetek felénél a hidrokortizon-acetát hatékonyabbnak bizonyult a méhméregnél, azonban teljes gyógyulást csak a kettő kombinációjával értek el.
A reumás ízületi gyulladáson kívül számos más betegség kezelésében is hatásos lehet a méhméreg. Porckorongbántalmaknál, ínhüvelygyulladásnál, vállízületi kötőszöveti gyulladásnál és nyaki-felkari idegfájdalom esetén a betegek több mint felének a méhméreg hatására csillapodott a fájdalma. Ennél is nagyobb arányban javult az ín- és ínhüvelygyulladásban szenvedők állapota.
Az esetek többségében a bőrbe vagy a bőr alá, az ízület mellé fecskendezik az apitoxint. A törzsoldat milliliterenként 2 milligramm méhmérget tartalmaz. A kezelések alkalmával a kezdőadag 0,05–0,1 milliliter, amit 0,25, 0,5-re, míg végül 1 milliliterre emelnek. Leghatásosabbnak az 5–7 naponkénti injekciózás bizonyult, a gyakoribb kezeléseknek ugyanis nemkívánatos hatásai voltak.
A méhméreggel való kezelés az esetek többségében sikeresen alkalmazható kiegészítőként, hiszen a baj okát rendszerint nem szünteti meg, csak enyhít a krónikus ízületi betegségekben szenvedők tüneteit, ezzel javítva az életminőségükön.
