Magyarországi halszakértők történelmet írtak. Ismét! Megoldották a réticsík mesterséges szaporítását! A végsőkig leegyszerűsítve akár azt is mondhatnánk, hogy dr. Müller Tamásnak és Demény Ferencnek, a gödöllői Szent István Egyetem kutatóinak ez első nekifutásra sikerült. Az ivadék etetésével, tartásával kapcsolatos, valamint számos egyéb részkérdésre továbbra is keresik (és sorra meg is találják!) a válaszokat. Munkájuk eredményével reális alapot teremtettek annak, hogy az egykoron oly tömeges, mára viszont a kihalás peremére került réticsíkot visszahonosítsuk/visszahonosítsák minden olyan vízbe, ahol időközben számára kedvező életfeltételek alakultak ki.
Közhelyszerűen hangzik, hogy a halszakértők a réticsíkot megmentették az utókor számára. Még ha elcsépelt kifejezésről van is szó, pontosan fedi a lényeget. Csíkhalunk tehát lesz, és kész.
Csak futólag mondjuk, nem a réticsíkkal kezdődött. Előbb – évekig tartó kísérletezések és kutatómunka eredményeként – a compó és a széleskárász mesterséges szaporítását sikerült megoldaniuk, a csíkhal után pedig majd a lápi póc következik. Ezekről a fajokról dióhéjban nem árt tudni, hogy vidékünk legveszélyeztetettebb és immár a kihalás peremére jutott őshonos halai. Ebből kifolyólag a szakemberek munkájára immár nemcsak a régiónak, nemcsak a szakmának (vagy ha úgy tetszik: tudománynak) illik odafigyelnie, hanem valamennyi vízzel, hallal, parttal, élettérrel… foglalkozó tényezőnek is. És azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a réticsíkkal való munka során Müller és Demény számos megfigyelésre és felfedezésekre tettek szert.
Ezek részletes ismertetésétől eltekintünk, ugyanakkor nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a frissiben szerzett észrevételek tükrében a szakirodalom réticsíkkal kapcsolatos fejezeteit alaposan ki kell bővíteni, átfogalmazni, sőt újraírni is! Ami a szóban forgó hallal pillanatnyilag történik, az egyelőre a tudomány tárgykörébe tartozik. Az új ismerethalmaz továbbra is tartalmaz hézagokat, melyeket a szakemberek – a tőlük megszokott körültekintéssel és óvatossággal – mértéktartó feltételezésekkel foltozgatnak. Meggyőződésünk, hogy a konkrét válaszokkal – ha szabad így mondanunk – nem maradnak sokáig adósaink.
A kutatómunka eredményét egyelőre a természetvédelem tükrében illik szemlélni, bár nyilvánvaló, hogy távlatilag gazdasági vonatkozásai is jelentősek lehetnek. Amit már most tudunk, hogy a lombikcsíkok a kísérleti tóban – figyelembe véve a faj növekedését és környezeti igényeit – fantasztikus növekedési erényt mutattak. Demény Ferenc becslései szerint a nyár végére elérhetik a tíz–tizenöt centis testhosszt és a tíz–húsz grammos testtömeget. Ezek a méretek alapján egyelőre hálátlan saccolgatni, mikor lesznek a halak akkorák, hogy ismét étlapunkra tűzzük a káposztás csíkot. Ugyanakkor az ilyen méretű réticsík már alkalmas arra, hogy csalihalként szerepeljen a horgászok készletében. Mert mint ilyen, rendkívül népszerű volt, amíg volt belőle. De!
A réticsík, akárcsak valamennyi egyéb csíkféleség, törvény által védett. Soha semmilyen körülmények között nem zsákmányolható, illetve nem tartható meg, hanem a zsákmányolás helyén és azonnal(!) vissza kell engedni. Távlatilag azonban nem árt elgondolkodni annak lehetőségén, hogy a réticsík tenyésztésének gondolatával már most kezdjünk foglalkozni. Figyelembe véve a szóban forgó hal növekedési képességeit, környezeti igényeit, táplálékfogyasztását… szóval mindazon ismereteket, amelyeknek birtokába mostanában jutottunk, meg lehet (majd) csinálni.
A réticsík zsákmányolási tilalma, valamint annak ténye, hogy a tudományos kulimunkát Müller, Demény és a többiek immár elvégezték, lesz kitől megtanulnunk. Olcsónak tűnik, jövedelmezőnek látszik, jól hangzik… Ez a (közel)jövő zenéje.
