Számos kérdőjel kísérte a társadalmi tulajdonban lévő mezőgazdasági birtokok magánosítását. A vajdasági termőföld, Európa legkiválóbb minőségű földjeinek a suba alatti átjátszását jelentette ez sok esetben a külföldiek és a hazai újgazdag mágnások, a tajkunok kezébe. Pedig a törvény még mindig tiltja a külföldiek földtulajdonlását. De hát ez nem az – mondták, hiszen ők vállalatokat, nem pedig földeket vásároltak meg. Azt már elfelejtették megemlíteni, hogy e mezőgazdasági birtokok vagyona kivétel nélkül a földtulajdonra alapozódott.
A másik hatalmas kérdőjel, ami fölvetődik a földprivatizáció kapcsán, hogy itt azokat a földeket értékesítették, amelyeket évtizedekkel ezelőtt, a vadkommunista időkben erőszakkal elvettek az emberektől. Miközben – a térségben egyedüliként – a mai napig alig tettek valamit ennek az égbekiáltó igazságtalanságnak a helyrehozataláért. A még állami és társadalmi tulajdonban lévő földtulajdon eközben egyre csak apad, s a jelek szerint egyre kisebb esély van a természetbeni vagyon-visszaszármaztatásra. Előre tudhatjuk, hogy ez mit jelent majd: jó esetben valami értékpapírral, értéktelen részvénnyel vagy kárpótlási jeggyel hallgattatják el a tiltakozókat! Ne legyen igazunk!
Hogy a magánosítás félresikerült, az már nem hír. Újdonságnak számít azonban, hogy a 253 szerbiai mezőgazdasági szektorban működő cég privatizálásáról szóló szerződésből eddig 27-et bontottak fel. Az adat minap látott napvilágot. Egyébbként a magánosítás megsemmisítése olyan esetben történik, amikor az új tulajdonos nem folytatja a cég alaptevékenységét, amikor nem teljesíti a szociális programból keletkező kötelezettségeit vagy például nem fizeti a vételdíj részleteit. Mert nincs rá pénzük vagy egyszerűen nem akarank fizetini. Egyes újdonsült földbirtokosok elszámították magukat. Csak vásáoltak, vásároltak … A jelenlegi állás szerint a mezőgazdasági szektorban végrehajtott privatizáció legnagyobb vesztese Mile Jerković, akitől öt birtokot vettek vissza és Miroslav Živanov, a pancsovai Agroživ tulajdonosa, aki négy mezőgazdasági vállalatot veszített el.
A helyzet jó ismerői eddig már többször is hangoztatták, hogy a mezőgazdaságban különösen súlyos következményei lesznek a rossz privatizációs modell alkalmazásának. A termelők ugyanis teljesen ki vannak zárva a döntéshozatalból, hisz egyetlen feldolgozási kapacitásban sem rendelkeznek részvényekkel, magyarán: nem szólhatnak bele saját sorsuk alakításába. Pedig nyugaton ez nem így van. Németországban például a cukorrépa-termelők a cukorrépagyárak részvényesei, ugyanez vonatkozik a tejfeldolgozó üzemekre...
Évekkel ezelőtt felháborodást váltott ki, amikor Miodrag Kostić, a szerbiai cukorkirály 9 euróért három cukorgyárat vásárolt. Még akkor is, ha kitűnő üzletemberről van szó, nem lehet egykönnyen megmagyarázni, hogyan lett röpeke néhány év alatt kéményseprőből földbirtokos a javából. Az említett cukorgyárak többségi részvénycsomagjának (a németországi Nord Zuckernak) eladásából származó pénzből Kostić többezer hektár hazai termőföldet vásárolt, s szavai szerint Ukrajnában közel százezer hektárt.
Az eddigi adatok szerint a mezőgazdasági szektorban minden tizedik privatizációt megsemmisítettek, de a jelek szerint ez még csak a kezdet. Olyan hírek keringenek ugyanis, hogy csak jövőre várható az eladási szerződések zömének a felülvizsgálata, azaz a belőlük származó kötelezettségek betartásának az ellenőrzése.
Végül egy kis statisztika: az európai viszonylatban is versenyképes hazai nagybirtokok közül legtöbbet a mitrovicai Mitrosremért fizetett a DSD Tobaco, több mint 15 millió eurót, a topolyai Dózsa György kombinátért 14,4, az apatini Jedinstvoért pedig 12,6 millió eurót fizettek, míg a PIK Bečej ára 12,3 millió euró. Hatalmas összegek, amelyek valahova elfolytak, s amelyek vételi árából nem nyíltak új munkahelyek, s nem épültek utak, gyárak. Hova tűnt a pénz? S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a vagyon-visszaszármaztatás Szerbiában még kezdetét sem vette.
