Az ember gyorsan felejt, talán már nem is emlékezik arra, hogy ettől rosszabb időket is megéltek már a vajdasági tejtermelők. A mostani, termelési költség alatti tejfölvásárlói árakat nem lehet menteni, legfeljebb csak magyarázgatni, amint a tejgyárakban teszik különféle mondvacsinált okokra hivatkozva. De ettől rosszabb helyzetet is megéltünk már. Ma két liter extra minőségű tej fölvásárlói árán gond nélkül vehetünk egy Magyar Szót, de valamikor a sötét emlékű kilencvenes években, az egeket ostromló infláció idejében mire kifizették már csak egyetlen Magyar Szót „vásárolhatott” a gazda a behordott tejért. Vagy egy skatulya gyufát!
Szinte el sem hisszük már, ugye, pedig velünk történt meg! Szőke Gertrúd, az összedolgozó Szőke família idősebb és a fiatalabb ágának a közös „sajtkészítő mestere” emlékeztet bennünket a milosevići idők ma már hihetetlenül hangzó valóságára.
– Ekkor azt mondtuk, vagy megszabadulunk a tehenektől, vagy valamit ki kell találnunk! Én annak idején anyámtól és öreganyámtól megtanultam a tejföldolgozást, innen jött az ötlet, hogy megpróbálkozhatnánk ezzel. Túrót és sajtot készítettem, amit Topolyára hordtunk, mivel én onnan származom, de Szeghegyre, a másik szomszédos településre is átjártam.
És beindult az üzlet, a tejtermékeket áruló Szőke Gertrúddal ma is mindenki találkozhat a topolyai piacon. Kialakult a vevőkör, ami biztos értékesítési lehetőséget jelent. Tíz tehenük van, négy az idősebbeknek, hat a fiatalabbaknak. Az elletést úgy igyekeznek beállítani, hogy folyamatos legyen a tejellátás, a tehenek fele hasas, melyeket nem fejnek, a másik felétől származik az a napi átlag 120 liter tej, melyből már régtől fogva egyetlen litert sem szállítanak be a helyi tejcsarnokba, mert túróként és sajtként mind elkel a topolyai piacon. így az árral is átbillenek a tiszta mínuszból, amit a jelenlegi tejfölvásárlási ár jelent, a szerény kis haszonnal járó megélhetésbe.
– Ha megszámolom, hogy mennyi munka van vele, akkor már lehet, hogy csak nullán vagyunk. Egy kilogramm túrót 5 liter tejből tudok előállítani. Ha 20 dinárban számoljuk a tejet, akkor azért behordva a tejcsarnokba 100 dinár járna, a túrót viszont el tudom adni 200-240-ért. De ezzel munka is van bőven! A tejföldolgozás teljesen leköt, nekem csak a szerda és a csütörtök az, ami némileg szabad. Ekkor szabadul föl egy kis időm az egyéb elvégzendő dolgaimra! – magyarázza Gertrúd.
– Mivel lehet megfogni a vevőt?
– Csak a jó áruval, mással nem.
– Az áruházláncban nagy figyelmet fordítanak a csomagolásra is, mert jól tudják, hogy ezzel is hatással lehetnek a vevőre.
– Az lehet, hogy az ő árujuk tetszetősebb csomagolású, de a mienk sokkal egészségesebb. Az ott megvehető tejkészítmények alapanyaga olyan farmokról érkezik, ahol állati takarmánykeveréket etetnek a fejősállatokkal. A mi teheneink nem látnak takarmánykeveréket!
– Ezek szerint a tejáru íze attól is függ, hogy előzőleg mit etetnek a fejőstehénnel.
– Hogyne függne. Ha mindenfélét etetnek a tehénnel, akkor a tej is olyan ízű lesz! Ha nem friss tejből készül, az is ront az ízen. Ez éppen olyan, mint a vágócsirke esetében. Hat-nyolc hétig etetem takarmánykeverékkel a csirkét, majd eladom, s levágják. Az ilyen takarmánykeverékkel és ételkiegészítőkkel fölfújatott csirkehúsból, miután megsütöm, szinte semmi sem marad, az íze is más, vizes és egészségtelen. Ha viszont nyolc hét etetés után szép lassan elveszem a takarmánykeveréket a csirkétől, akkor már egészen más íze és minősége lesz a húsnak!
– És a sajtkészítésnek mi a titka?
– No, azt nem mondom meg senkinek sem! Tanulja meg mindenki maga! Nekem is ezt válaszolták annak idején, amikor megkérdeztem az idősebbektől, hogy hogyan kell készíteni. Majd, ha száz liter tejet elpocsékolsz, lányom, próbálkozás közben – mondta egy idősebb ismerős asszony –, akkor majd megtanulod! Nem volt mást tenni, belekezdtem, és valóban, gyakorlat közben, magától jön rá az ember. Mindig más figyelem kell hozzá. Nincs ehhez recept! Csinálni kell, vigyázni nagyon, mindig odafigyelni!
– Oltóanyag kell hozzá?
– Ahhoz, amit én készítek, nem kell. Az oltott túróhoz már igen. Lehetne abból is sajtot készíteni, de az nagy munkával járna, és nyáron nagy ráfordítást igényelne, mert hűtőház kellene hozzá. A vevőim nagyon szeretik így frissen, ahogyan megszokták tőlem: ma beoltom, másnap pedig viszem a piacra. Szépen elolvad a pizzán, a melegszendvicsen, tésztán, bármin, amire ráreszelik.
– Szereti csinálni a sajtokat?
– Szeretem, nem is csinálnám különben. És szeretem a gyerekeimet is, szeretek nekik segíteni, amiben csak tudok.
– Ezt a szeretetet bele lehet-e vinni a sajtkészítésbe?
– Hogyne.
Belátom, nem tudok olyan ravasz kérdést föltenni, amivel egy kis betekintést nyerhetne az olvasó a Szőke család sajtkészítési titkaiba. Ami titok, maradjon is az, így van ez rendjén! Ehelyett inkább megkóstolom az ínycsiklandóan föltálalt tejkészítményeket. A gyerekkorom ízeire emlékeztető finomság hatása alatt félve kérdezem: tán csak nem viszi a sírba magával ezt a tudományt? Gertrúd megnyugtat, hogy nemzedékről nemzedékre száll a tudás, a menye, Edit is kitanulta már a tejföldolgozás mesterségét.
A gazdálkodásra terelődik a szó. A fiatalabb Szőke családban, ahol most vendégül látnak, 75 hektár földet művelnek, melynek egy részét bérelik. Munkából nincs hiány, ezt magam is tapasztalhattam, kétszer jártam náluk, s mindkét esetben munkában találtam őket, pedig a nap már jócskán lefelé bukott.
– Nemrég összeszámoltuk, hogy napi 17 órát dolgozunk, csak az evés és az alvás ideje alatt állunk meg. Már négykor indulnak törni, hogy a hajnali harmatnak köszönhetően kevésbé legyen hajas a kukorica – mondja Edit.
– Szórakozni járnak-e?
– Soha! Tizenhét éves házasok vagyunk, nemrég volt a házassági évfordulónk, de még azt sem ünnepeltük meg, mert tíz percet láttam a férjem aznap!
Magam is hasonlót tapasztalok. A házigazda, Károly épp ekkor érkezik meg a határból, de csak egy köszönésnyi időre áll meg, s már indul is tovább, szántani. Ahol a munka az úr, ott nincs idő még a médiaérdeklődés kielégítésére sem! A napnál is világosabb a politikusokéhoz még halványan sem emlékeztet e munkában megedződött parasztvilág értékrendje. Gertrúd méltatlankodása a korábban járó állami támogatás megcsapolása miatt ezt egyértelműen a tudomásunkra hozza.
– Kitoltak velünk, az igénylés beadása után egy hónappal hozták meg a rendeletet, hogy a földművesnyugdíjasoknak az idén csak 30 százalék jár. Semmi ez a 4000 dinár, amit egy hektár után kapunk! Tadićnak kellene annyit adni, mint nekünk, hogy éljen meg belőle! Ezek fél kézzel adnak, és két kézzel elvesznek!
A fiatalabbak szerencsére jogosultak a hektáronkénti 12 000 dináros földalapú támogatásra.
– Ez az, ami a nulla felé igazítja a mutatót, a többi az semmi! – veti oda még indulás előtt, Károly, a házigazda.
A gyerekek is kiveszik a részüket a munkából. A fiatalabbik, Krisztofer, a matekot kedveli, s ezt csak halkan mondjuk, a határban a mezőgépek működését is kitapasztalta már, bár a féket, egy kilencéves gyereknek még nem könnyű benyomni! Jól bele kell ahhoz kapaszkodni a kormányba! Karolina gimnáziumba jár, s pszichológiára szeretne menni. Vajdasági magyar irodalmat is olvas. Anyja szavaiból kitünik, hogy aggodalommal, de szurkolva szemléli lánya kiszakadási kísérletét a hagyományos családi életformából. Úgy látom, nincs rá oka, az viszont kétségbevonhatatlan, hogy a „kasztból” való kilépési kísérlet merész vállalkozás.
– Én büszkén ki merem mondani, hogy földműves vagyok! Büszke vagyok erre, mert, ha a paraszt nem termelne búzát, akkor a többieknek se lenne kenyere! – mondja Edit, mintha ugyanarra gondolna, amire én is az imént. Az élelmiszert megtermelők és az azt fölhasználók viszonyáról mondja erre Krisztofer, a család legfiatalabbik tagja, tanúsítván, hogy a humornak sincs híján a Szőke família:
– Olyan ez a viszony, mint a nő és a férfi közötti kapcsolat, az egyik csak beszél, a másik meg dolgozik.
