A méz és a többi „közkedvelt” méhtermék mellett kevés szó esik a méhviaszról, holott értékes összetevőinek köszönhetően ez a természetes anyag is fontos szerephez jut az egészségmegőrzésben
A méhviasz egy természetes viasz, melyet a mézet termelő méhek állítanak elő. A méhviaszt apró, kb. 3 mm széles és 0,1 mm vastag pelyhek formájában, a 12–17 napos fiatal dolgozóméhek választják ki a potrohuk hasi oldalán lévő mirigyekből. Egy gramm méhviasz előállításához mintegy 1100 darab viaszpehelyre van szükség. A kiválasztott méhviasz teljesen átlátszó, fehér színét azután kapja, hogy a méhek rágással képlékennyé teszik. A végső, sárgás színt a pollenben található olajok és a propolisz hatására nyeri. A méhviasz kiválasztásához az ideális hőmérséklet 33–36 °C. A méhviasz előállítása körülbelül nyolcszor annyi méz elfogyasztásába kerül.
A méhviaszt a méhek a lépek építésénél használják fel, amelyben azután mézet, virágport tárolnak, valamint itt nevelik az utódjaikat is. Ez a viaszanyag nagyon rugalmas és tökéletes vízlepergető hatással rendelkezik. Ennek köszönhetően jól alkalmazható természetes építő- és dekorációs anyagok (fa, parafa, máz nélküli kerámia stb.) nedvesség és szennyeződés elleni védelmére.
A méhviasz számos anyagból álló viaszféle. Fő összetevői a palmitilsav, a palmitoleát, a hidroxipalmitát, valamint alkoholok oleinsavval alkotott észterei és egyéb palmitátok. Olvadáspontja 62–64 °C. 85 °C-nál magasabbra hevítve megváltoztatja a színét.
A méhviaszt széles körben alkalmazzák. Többek között kozmetikumok és gyógyszerek előállítására (e kettő adja a teljes felhasználás 60%-át) fényesítő anyagként (cipő és bútorápolókban) és modellező viaszként.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban használják a méhviaszt gyógyászati célokra is. A légutak fertőzéseinél a lépesméz bizonyult hatékonynak, míg a szájüreg betegségeire viasz és propolisz keverékét javasolják a természetgyógyászok. A felmelegített méhviasz lassan és fokozatosan hűl ki, ezt a tulajdonságát a borogatásoknál lehet kihasználni. Kutatások bebizonyították azt is, hogy a viasznak antibiotikus és regeneratív hatása is van.
Régebben bajuszviaszként is használták, valamint az első fonográfok rögzítőhengere is ebből készült.
Élelmiszerek esetén általában fehér színű méhviaszt alkalmaznak (E901i), melyet erős napfénnyel vagy hidrogén-peroxiddal fehérítenek, de előfordulhat sárga színű méhviasz is (E901ii). Elsősorban védőburokként és fényesítőanyagként alkalmazzák, de ízanyagként (méz ízű) is használható. Számos sajt felületét méhviasszal vonják be, ugyanis így az jóval tovább eltartható, és a sajtnak különleges ízt kölcsönöz.
A méhviaszt már az ősember is alkalmazta, például a Lascaux-i barlangban is megtalálták a méhviasz nyomait. Az egyiptomiak a hajóépítés során, szigetelőanyagként alkalmazták. A rómaiak a falak vízállóvá tételére használták, ezért számos néptől méhviasz formájában szedték be az adót. A középkorban annyira értékes anyagnak számított, hogy elfogadott fizetőeszköz volt.
Napjainkban elsősorban kozmetikai célokra alkalmazzák, de képlékenysége miatt a modellezésben is keresett anyag.
