2024. szeptember 30., hétfő

Folytatódik a vizsgálat

HÍREK - ÉTOLAJKARTEL

Folytatja a vizsgálatot a szerbiai Versenyvédelmi Bizottság a gyanú miatt, hogy a hazai olajgyárak törvénybe ütköző áremelést hajtottak végre a nyáron. A három héttel ezelőtti hír még arról szólt, hogy a bizottság nem talált bizonyítékot arra nézve, hogy a négy szerbiai olajgyár: a Dijamant, a Vital, a Sunce és a Banat titkos megegyezést kötött volna a korábban adott árengedmények egyszerre történő eltörléséről, minek eredményeként a boltokban egyik napról a másikra 130 dinár fölé ugrott az étolaj literjének az ára.

Úgy tűnik, azóta történt némi előrelépés az ügyben. Dijana Marković-Bajalović, a Versenyvédelmi Bizottság elnöke a múlt héten elmondta, hogy a kereskedőktől és az olajfeldolgozóktól olyan bizonyítékok birtokába jutottak, ami megalapozottá teszi a gyanút a titkos megegyezésről. Ha ez beigazolódik akkor az érintet vállalatokat az éves forgalmuknak akár a 10 százalékával is megbüntethetik.Mégsem kell vérmes reményeket táplálni, hogy végre történik valami Szerbiában a monopóliumok letörésében. A jogi procedúra menete szerint a bizottság elítélő döntése esetén az ügy a Kereskedelmi Bíróságra kerül, ami újabb esélyt jelent a végső döntéshozatal elodázására. A Versenyvédelmi Bizottság például még 2007-ben hozott határozatot a Delta holding ellen, de a Legfelsőbb Bíróságon, ahol folytatódott az ügymenet, a mai napig nem született ítélet.