Nem zárult semmilyen konkrét eredménnyel az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) múlt heti háromnapos római csúcstalálkozója, ahol a világot soha nem látott mértékben sújtó éhezés volt a központi téma. Előre lehetett ezt sejteni, miután kiderült, hogy a konferencián nem lesz jelen a világ vezető nagyhatalma és a Földön a legtöbb embert élelmező ország, az Egyesült Államok és Kína vezetője
Megválasztásakor az afrikai feketékben meddő reményeket ébresztő Barack Obama Róma helyett inkább Pekingbe utazott. A júliusi l`aquilai találkozón a mezőgazdaság támogatására több mint 22 milliárd dollárt ígérő G8-ak vezetői közül sem képviseltette magát senki Olaszország kivételével. Silvio Berlusconinak valószínűleg kapóra jött a konferencia, ugyanis elfoglaltságára hivatkozva így nem kellett megjelennie a milánói bíróságon ellene megindult tárgyaláson. A csúcstalálkozón látogatást tett Bajnai Gordon magyar miniszterelnök is, aki végül programcsúszás miatt nem szólalt fel. Talált viszont időt magának a Berlusconival való találkozásra, ahol az energiaügyekről és a gazdasági együttműködésről tárgyaltak, vagyis nagy valószínűséggel a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos kérdések lehettek a terítéken, amelynek tervezett északi ága Magyarországon keresztül vezet majd Olaszországba.
Kik voltak jelen? Az éhezők iránti szolidaritás fontosságát hangsúlyozva fölszólalt XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő jelenlétének és beszédének erkölcsi súlya és vallási jelentősége van, de amint tudjuk, a világpolitikai döntésekre gyakorlatilag nincs semmilyen hatással. Ott volt hagyományos szerepében tündökölve, az afrikai országok és az elnyomottak nevében fölszólaló Moamer Kadafi. S ott volt a másik karizmatikus afrikai vezető, Robert Mugabe is. A nevezettek megsértésének a szándéka nélkül szükségtelen ecsetelni, hogy mekkora súlya van a világpolitikai történésekre nézve, ha Líbia és Zimbabwe, vagy ha az Egyesült Államok és Kína elnöke szólal fel egy találkozón. Természetesen ott volt a FAO anyaszervezetének, az ENSZ-nek az elnöke, Ban Ki Mun is. Az ENSZ-szel kapcsolatban szintúgy tudhatjuk, hogy a világszervezetben hozott döntéseknek csak akkor van súlya, ha a világ vezető hatalma, az USA is úgy akarja.
Miért fontos a FAO legújabb csúcstalálkozóján megjelentek fölsorolása? Azért, mert a megbeszélés kapcsán is, akárcsak a tavalyi kapcsán, nem az a hír, hogy milyen döntést hoztak. Ehelyett annak van igazi hírértéke, mekkora érdektelenség kíséri a szegények rovására javakban dúskáló gazdag országok részéről azt, hogy az idén az éhezők száma meghaladta az egymilliárdot. Vagy azt, amit Jacques Diouf, a FAO főigazgatója említett meg – hátha a kőszívűek is meghallják –, hogy a világon mindennap 17 000 gyerek hal éhen.
A főigazgató abban a nem titkolt reményben hívta össze a csúcstalálkozót, hogy az 1980-as szintre, a jelenlegi 20 százalékára emeljék a mezőgazdasági támogatások mértékét. Pénzben kifejezve ez 44 milliárd dollárt jelentene. A záró nyilatkozattervezetről kiélezett tárgyalások folytak, a gazdag államok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy eltolják az éhezés fölszámolására kitűzött 2025-ös határidőt, s ahhoz sem járultak hozzá, hogy az összes nemzetközi fejlesztési támogatás mértékének az egyötödére emeljék az agráriumnak szánt támogatásokat. Végezetül egy semmire sem kötelező zárónyilatkozat született, melyben csak a szándékokat sorolják föl határidő és összeg megemlítése nélkül.
A diplomácia szóvirágos nyelvéről közönséges nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag semmi sem történt a három nap alatt Rómában, azonkívül, hogy konferenciáztak egyet.
