Tóth Tibor jázovai gazda: Hiába kínálják a bankok meg az agrártárca is a kedvező fejlesztési hiteleket, a visszaszorított terményárak kérdésessé tehetik a törlesztést, így nem is beszélhetünk a gazdaságok látványos fejlődéséről
Jázova – Hódegyháza: tenyérnyi település az észak-bánáti szikesek ölelésében, ahol kizárólag a mezőgazdaság a megélhetés (egyre apadó) forrása. Az idősebb gazdák emlékeznek az 1970-es vagy az 1980-as évekre, amikor a jól működő földműves-szövetkezet révén vagonszám szállították a feferónit meg a vöröshagymát a „nagy Jugoszlávia” neves konzervgyáraiba, havonta többször is volt hízott sertés- meg növendékmarha-szállítás. Viszonylagos jólétben élt a falu gazdatársadalma, annak ellenére, hogy sem a termőföld minőségével, sem az egy-egy gazdaságra jutó szántó területével nem dicsekedhettek, de amit megvont tőlük a természet, sokszor embert próbáló munkával pótolták. A piac beszűkülése szerkezetváltásra kényszerítette a hódegyháziakat is, egyre inkább a szántóföldi haszonnövény-termesztés felé fordultak, ebben segítenek igazán a gépek, s amikor a zöldségnövény-termesztés, ezen belül is a vöröshagyma-termelés kerül szóba fanyar mosollyal említik: egy tonnát is nehezen gyűjtenének be a termelőktől. A különböző határrészekben elnyúló kis, ún. nadrágszíjparcellákon termelnek, s mondani sem kell, hogy ez mennyire halmozza a költségeket.
– Településünkön nincsenek száz vagy ennél is több hektárt művelő termelők, mert a határ is szűkös, meg az emberek is ragaszkodnak a termőföldhöz – mondja Tóth Tibor fiatal gazda, egyébként a helyi közösség alelnöke, aki mindössze 10 holdon gazdálkodik, s amikor hitetlenül kérdezem, hogy milyen megélhetést biztosít ez a családnak, meggyőzően állítja: – Szüleim négy hektáron gazdálkodtak, s bár nem nagy lábon, de abból is meg lehetett élni. Bármilyen ára is legyen a tejnek vagy a vágóállatnak, három fejőstehenet és egy anyakocát tartok, az utódokat meghizlaljuk, úgy értékesítjük. Annak ellenére, hogy szerény árat fizetnek a tejért, mégis folyamatos a bevétel, nem úgy, mint a növénytermesztés esetében. Elegendő takarmány terem a tíz hold szántón is, bőségesen készítünk be fűszénát, jobb években némi kukoricát meg búzát is eladhatunk. Sok gazdatársammal az önellátó gazdálkodás határán járunk, s bár szerényen élünk, nem nélkülözünk.
-Nem is olyan régen a gyógynövény-, ezen belül a kamillatermesztés jelentett szép jövedelemforrást. És napjainkban?
– Kiváló minőségű kamilla terem ezen a tájon, tavaszonként fehérlik a szikes, bár ez a megváltozott időjárás megritkította a vadon termő állományt. Valamikor csak vadon termett, azt gyűjtötte be a falu népe, de az utóbbi években termesztjük is a kamillát. Én is bevetettem két holdat. Számolgattam: nagyobb jövedelmet ad, mint a búza, a termelési költség meg lényegesen kisebb. Holdanként 2 tonnás termést is el lehet érni, én másfél tonnát takarítottam be, s nyereséget is elkönyvelhetek, nem úgy, mint a búza esetében. Most már kombájnnal történik a betakarítás. A padéi Menta gyógynövény-feldolgozó üzem virágzáskor kivezényli a kombájnt, rövid idő alatt vége az aratásnak, s előnynek számít, hogy a gyors talajművelést követően be lehet vetni a földet akár rövid tenyészidejű kukoricával vagy napraforgóval is, de mivel nincs lehetőség az öntözésre, kevesen vállalják az újabb befektetést és kockázatot.
– Én még lovakkal szántottam-vetettem, szállítottam be a termést, de Tibor traktorral cserélte föl a lovakat, s ezzel a gépesítéssel nem 10, hanem akár 30 hold földet is kényelmesen meg lehetne művelni. Csakhogy szűkös a határ, nincs itt eladó föld – kapcsolódik a beszélgetésbe Tóth Bálint, Tibor édesapja, aki inkább a ház körül, a gazdasági udvarban tevékenykedik, s mint mondja: mindig talál munkát, ha egyebet nem, kévézi a szárízéket vagy előkészíti a fűzfavesszőt a kosárfonáshoz. – Van néhány nagyon jó minőségű vesszőt termő bokor, mert az a fontos, hogy hajlításkor ne pattanjon a vessző. Kijavítgatom a meglévő kosarakat… Hogy annak idején mi mindent termeltünk a négy hektáron? Zöldségnövényeket, feferónit, kukoricát, búzát. Csakhogy akkor nem adtuk el cséplés után, hanem a padláson tároltuk, egy részét becseréltük lisztté, a megmaradt szerény mennyiségből meg akkor adtunk el, amikor megszorultunk. Ha holdanként 8-9 mázsa búza termett, elégedettek voltunk, most ennek a háromszorosa is kevés. Mert drágán termelnek. Amikor gazdag állatállománnyal rendelkezett a falu, nem volt szükség annyi műtrágyára, mint most. A korszerű növénytermesztéshez vegyszerezésnek kell párosulnia, megértem ezt is, mert szaporodnak a kártevők, nézze meg, sok parcellán így is befojtja a gyom a kukoricát vagy napraforgót! Tapasztalatból mondom, hogy a sorközi műveléssel, az ekézéssel, majd a kapálással kétszeres haszna származott a parasztembernek: megsemmisítette a gyomokat, s még a talaj szerkezete, annak levegőháztartása is javult. Persze istállótrágya is jutott a szántókra, ezért mondom Tibornak, hogy a növénytermesztéshez párosulnia kell az állattenyésztésnek is.
– Ha növelni is szeretném az állományt, nem tehetem, mert a termőföld szab korlátot a bővítéshez. Annak meg nem nagy értelmét látom, hogy vásároljam pl. a malacot vagy a borjút, s hozzá a takarmányt is – magyarázza Tibor, azt is hozzátéve, hogy bizonytalanság jellemzi az agrárágazatot. Hiába kínálják a bankok, de az agrártárca is a kedvező fejlesztési hiteleket, a visszaszorított terményárak kérdésessé tehetik a törlesztést, így nem is beszélhetünk a gazdaságok látványos fejlődéséről. Aztán csöndesen hozzáteszi: – Más volna a helyzet, ha működne a szövetkezet, tömörítené a gazdákat, piacot találna terményünknek, vagy mondjuk gépvásárláskor szavatosságot vállalna, mint történt az sok évvel ezelőtt.
-Fontolgatják-e legalább a szövetkezetalapítás gondolatát, amivel csak nyernének, hiszen pl. műtrágya, vetőmag, növényvédő szer beszerzésnél csökkenthetnék az árakat, szervezetten kínálhatnának föl terménymennyiségeket. Talán a feldolgozás gondolata is fölvetődhet?
– Jól tudjuk mi, hogy a magamfajta kistermelők jövőjét csakis a szövetkezés jelentheti, éppen ezért a fiatalabb gazdákkal többször is beszélgettünk a szövetkezetalapításról. Érdeklődtünk is a szerveződésről, de megtorpantunk. Bennünket leköt a munkánk, a piacot jól ismerő emberre lenne szükség, vagyis igazgatóra, de mellette egy szakmérnöknek is lenne munkája. Azt hiszem, hogy meg kellene maradni nyersanyagtermelőként, bár annyi tejet termel a falu, hogy gond nélkül működtethetne egy törpe tejüzemet, csakhogy hol, hogyan értékesíthetnénk a tejtermékeket, amikor a már befutott tejüzemek is gondokkal küzdenek. Hasonló a helyzet, ha vágóhídról beszélünk. Szóval nem a termelés és a feldolgozás a kérdéses, mert nem félünk mi a munkától, hanem a piacszerzés. S még valamit ne tévesszünk szem elől: honnan teremtsük elő a kisüzem felépítéséhez és működésbe állításához szükséges pénzt? Nincs közöttünk egyetlen egy gazda sem, aki most adósságba merné verni magát! Ezért mondom, hogy az eddiginél biztosabb alapon megmaradni nyersanyagtermelőknek, amit előbb utóbb méltányolnia kell a feldolgozónak – vallja Tóth Tibor hódegyházi gazda.
Tóth Bálint: Mindig akad munka a parasztgazdaságon. Ha egyéb nem, akkor a szalmahordó kosarak „javítása”
Tóth Tibor: Nem szántjuk le a szárat, betakarítjuk, s az leveles állapotban a szarvasmarhák elé kerül, a szárízék meg értékes fűtőanyag itt faluhelyen…
