2024. október 3., csütörtök

Jubilál az IKR

ÉVFORDULÓ

Az elsősorban Egyesült Államokból származó gépek, vetőmagok és vegyszerek mellet, az IKR-nek sikerült bevezetni a nyugati technológiákat és nem utolsósorban a nyugati gondolkodásmódot – A 2001-ben alakult IKR YU Kft. az Újvidékről Pirosra vezető út mentén lévő telephelyéről folytatja kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységét

Az idén 35 éves IKR Zrt. jogelődje, a CPS Közös Vállalat, 1973-ban alakult meg Bábolnán. Mégpedig azon agrárszakemberek munkájának köszönhetően, akik előtt már a hatvanas években nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista világnézet és értékrend adta szabályok mellett, de főleg a szocialista világ műszaki fejlettsége mellett nem lehet elérni a szükséges és a tervgazdaság által előírt termelékenységet. Egyértelművé vált, hogy a termelékenységnek határt szabó technikai és technológiai mélyrepülésből csak a nyugati világ fejlett műszaki és technológiai rendszereivel lehet világszinten is mérvadó eredményeket elérni.

A nyugati gépek, vetőmagok, vegyszerek bevezetése a magyar agráriumba nem volt egyszerű feladat. Annál is inkább, mivel akadtak olyanok is, akik a szocializmus elleni támadásnak vélték az ilyen elképzeléseket. Ezzel ellentétben, a gyakorlat hamarosan megmutatta, hogy a nyugati technológia és a szocialista állami gazdaságokban kialakult nagy táblaméretek találkozása rendkívüli gazdasági eredményeket von maga után. Ami által, Magyarország a világ egyik vezető mezőgazdasági hatalmává vált.

Az elsősorban Egyesült Államokból származó gépek, vetőmagok és vegyszerek mellet, az IKR-nek sikerült bevezetni a nyugati technológiákat és nem utolsósorban a nyugati gondolkodásmódot. Így manapság nemcsak gépet vagy vetőmagot kínál az IKR, de egy teljes körű szolgáltatást a szaktanácsadástól kezdve, az oktatáson át a gépek szakszerű szervizeléséig és alkatrészellátásáig.

Az IKR rövidítés az iparszerű kukoricatermesztési rendszert jelenti, ami megegyezik a CPS, azaz a Corn Production System angol megnevezéssel. Természetesen ma már nemcsak a kukorica, hanem más ipari növények is a termelési rendszerek részét képezik. Az IKR vetőmag üzletágának sikerült az évek során kialakítani egy hatékony és teljes körű tevékenységet a fajtakísérletektől a vetőmag szántóföldi termesztésén és üzemi feldolgozásán át a saját hálózaton keresztül történő értékesítésig.

Az IKR gépkereskedelmi üzletág a kínálatával felöleli a szántóföldi növénytermesztés, a szőlő és gyümölcstermesztés, valamint az állattatartás szinte teljes gépesítését. A legfontosabb márkanevek a francia Kuhn és Tecnoma, valamint az olasz Dondi és Breviglieri. A New Holland cég kizárólagos képviselőjeként pedig teljesé vált az IKR kínálata. Hiszen a világhírű traktorok és kombájnok mellett megjelentek a bálázók, silózók és teleszkópos rakodógépek is. Az IKR által forgalmazott gépek műszaki hátterét a jól szervezett vevőszolgálat biztosítja. Mind a szerviz, mind az alkatrészellátás gyors és eredményes a jól képzett szakembereknek köszönhetően.

Az IKR Zrt. a magyarországi üzleti tevékenysége mellett külkereskedelemmel is foglalkozik, elsősorban a környező országokban, de más távolabbi piacokon is. A 2001-ben alakult IKR YU Kft. az Újvidékről Pirosra vezető út mentén lévő telephelyéről folytatja kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységét. Elsősorban a New Holland gépek, valamint a Kuhn kapcsolható eszközök értékesítésére fektetik a hangsúlyt, de az alkatrészellátás és szervizháttér biztosítása is a prioritások között van. Annál is inkább, mivel a gépértékesítés eredményességének egyedüli biztosítéka a jól szervezett és gyorsan működő szervizháttér és alkatrészellátás. A gépértékesítés sikerének másik alapvető feltétele a megfelelő finanszírozás. Az IKR YU Kft. az Intesa Leasing céggel kötött megállapodás eredményeként rendkívül kedvező pénzügyi konstrukciókat kínál a partnerek részére. A finanszírozás által jelentősen nőtt a cég forgalma is. Így a jövőben is számítani lehet hasonlóan kedvező, gépbeszerzéseket támogató finanszírozásra.

A New Holland, mint a CNH (Case New Holland) egyik márkaneveként a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gépgyártó vállalata. Nagy hangsúlyt fektet az állandó fejlesztésre, a kínálat folyamatos megújítására. Természetesen a már bevált megoldások megőrzése mellett.

Az IKR minden tekintetben világszinvonalú gépek és technológiák kínálatával áll a partnereik rendelkezésére.