Vadon is terem, de ma már kerti bokorként jellemzőbb. Kerti gyümölcsként viszonylag későn, a 15. században Európa északi-északnyugati országaiban (Hollandia, Dánia, Észak-Németország) és a Balti-tenger mellékén kezdték termeszteni, elsőként a kolostorkertekben. Gyümölcsének táplálkozási értékét korán felismerték, és a népi gyógyászatban régóta széleskörűen alkalmazzák.
Nálunk a 17. századtól vált kedvelt kerti cserjévé. A ribizli hozzánk valószínűleg Ázsiából és a Földközi-tenger vidékéről érkezett.
Mutatós apró bogyók
A cserje 1–1,5 méter magasra nyúló, tüskétlen vesszőin jellegzetes 3–5 karéjú levél van. Az egy évnél idősebb ágakon lecsüngő fürtöket alkotó virágzatban fejlődnek kicsi, fehéres szirmú virágai. Az április–májusban nyíló virágokból június–júliusban szüretelhető bogyók fejlődnek. Fürtösen kell leszedni, mert a szemek sérülékenyek. A pici bogyók fogyasztása a nagy magok és a fürtök száracskái miatt némileg macerásnak tűnhet.
Piros termése dísze lehet a kerítés mellé ültetett sövénynek, mint bármely pirosló bogyójú díszbokor. Sűrű lombot nem várhatunk tőle, de ez talán nem mindig hátrány. Miután bogyói nem hullanak le maguktól, viszonylag sokáig gyönyörködhetünk bennük.
A második a világon
A bogyós gyümölcsűek termesztésében – egyes adatok szerint – a világon a második helyet foglalja el a málna után, míg mások szerint a földieperé az elsőség. A ribizlinek több mint a fele Európában terem, a legtöbb Lengyelországban és Németországban.
Az igényesebb fekete ribiszke
Hidegtűrő növény. A 30 °C feletti nyári forró periódusokat kevésbé tűri. Nem szereti a túl erős napsugárzást, a tűző nap által okozott felmelegedéseket. Amennyiben a hosszan tartó aszályos időszak hőséggel is párosul, a ribiszke levelei károsodnak, és gyakran idő előtti lombhullás következik be. A rügyfakadáshoz 5 °C feletti napi átlaghőmérséklet mellett 20–40 nap szükséges. Téli hidegigénye hazánkban kielégítő.
A fekete ribiszke sokkal korábban fejezi be mélynyugalmi időszakát, mint a piros ribiszke. Ennek ellenére a téli fagyok csak ritkán okoznak kárt. A fekete ribiszke rövidebb mélynyugalmi időszakát viszonylag korai virágzás követi, ezért a kora tavaszi fagyok gyakran károsíthatják.
A piros ribiszke éghajlati igénye Vajdaságban mindenütt kielégítő. A fekete ribiszkének viszont már kevésbé kedveznek éghajlati adottságaink, nyilván ezért is van belőle kevés. Az ültetvény helyének megválasztásánál kerülni kell a könnyen felmelegedő fekvéseket és a fagyzugos területeket.
Éghajlati igényének kielégítéséhez hozzájárulhat a művelési rendszer megválasztása is. A sövényszerű művelés a talaj beárnyékolásával és az összefüggő növényfal kialakulásával kedvező mikroklíma teremthető. A sövényfal az erős szelek káros hatását is csökkenti.
A fekete ribiszke vízigényes gyümölcsfaj. Csapadékigénye meghaladja az évi 600 mm-t. Különösen szüretig érzékeny a szárazságra. A vízhiány hozzájárulhat a levelek idő előtti hullásához.
A sekélyen elhelyezkedő gyökérzete miatt fontos a folyamatos víz- és tápanyag-utánpótlás. A zsendülés és termésérés idején, június közepén-végén kell a legtöbb víz. A piros ribiszke káliumigénye, míg a fekete ribiszke nitrogénigénye kimagasló. Ha a telepítés előtt trágyázzuk a talajt, akkor a termőre fordulásig (3-4 évig) alacsony a trágyaigény. Nitrogénre csak a 3., a foszforra és a káliumra csak a 4. évben van szüksége. Ha a nitrogénszükséglet nagyobb mint, 40–60 kg/ha, akkor megosztva kell kijuttatni, nagyobb részét március végén, kisebb részét augusztus második felében, szeptember első felében kell kijuttatni.
A piros ribiszke népszerűbb
A piros ribiszke a feketénél igénytelenebb, és nagyobb hozamú is. A ribiszke középkötött, vízáteresztő, gyengén savanyú, szerves anyagban és káliumban gazdag erdei talajokon díszlik a legjobban. A talaj minőségére a fekete ribiszke a pirosnál igényesebb. Az eredményes termesztéshez legalább 60 cm-es termőréteg szükséges. A talaj humusztartalma haladja meg az 1%-ot. A ribiszke érzékeny a talaj magas mésztartalmára. A mészklorózis következtében az ültetvények keveset teremnek. Ugyancsak kevesebbet terem, ha a talaj sótartalma is magas.
A piros ribiszke gyökérzete levegőigényesebb, mint a fekete ribiszkéé, így jobban tűri a homokos talajt, de az agyagtalajokat kerülni kell.
Szaporítás
Könnyen szaporítható és hosszú életű. A törzses gyümölcsfajokhoz viszonyítva gyorsan termőre fordul. Az ültetvények élettartama 12–15 év.
A gyakorlati termesztésben vegetatív úton szaporítják, mert sekélyen elhelyezkedő gyökérzete van. Ennek zöme a felső talajrétegben található, fél méter mélyen. Gyökérzete sérülés esetén jól regenerálódik.
Lombja 1-2 méter magas, többnyire sima kérgű ágakkal. Ennek meghatározó része közvetlenül a talaj felszíne alatt elhelyezkedő cserjetörzs, amelyből sűrű elágazódással képződnek a hajtások. A cserjetörzsből a ribiszkebokor fajtájától és életkorától függően új, úgynevezett tőhajtások képződnek, amelyek biztosítják a bokor évenkénti megújulását.
Ezért a ribiszkebokor különböző életkorú részből áll. A vesszők az első évben nem teremnek, a harmadik év nyarán viszont már teljes termést adhat. A termőgallyak termőképessége az életkor előrehaladásával csökken.
A fekete erősebb, mint a piros!
A fekete ribiszke a pirosnál erősebb növekedésű. Termőgallyainak megújulóképessége viszont gyengébb.
A piros ribiszke termőnyársai hosszabb ideig megtartják termőképességüket. A fekete ribiszke vastagabb, törékenyebb ágrendszert nevel.
A gyökérzet fejlődésében egy kora tavaszi és egy nyár végi, őszi fejlődés figyelhető meg. A hajtásnövekedés tavasszal gyors, és május végére befejeződik. Gyakori – különösen a fekete ribiszkénél – az úgynevezett János-napi második hajtásnövekedés, ami június végétől július közepéig tart. Téli nyugalmi ideje fajfüggő. A fekete ribiszke már január elején átesik a mélynyugalmi állapotán, ugyanez a piros ribiszkénél február második feléig is eltarthat.
Tavasszal egy fürtön belül 8–30 darab kicsi, jellegtelen zöldessárga vagy vörös szirmú virág fejlődik. A virágzás a fürt alapjainál kezdődik, és a csúcs felé haladva az időjárástól függően 8–14 napig tart.
Gyümölcse álbogyó. Sok magot tartalmaz, a legtöbb a legidősebb és a legnagyobb bogyókban található.
A fekete ribiszke gyümölcse a pirosnál több apróbb magot tartalmaz. A bogyók a virágzás sorrendjében érnek be a fürtön. A piros ribiszke fürtjeinek bogyói a szüret idejére összeérnek, bepirosodnak és erősen kötődnek a fürthöz. A fekete ribiszke fürtjeiben szüret idején a bogyók egy része még gyakran éretlen, közben a legérettebbek már peregnek.
Betegségek
Mostanában csúnya, összesodródott, pirosasra színeződő levelek jelennek meg a ribiszkebokrokon. Ezt a jelenséget – a közhiedelemmel ellentétben – nem valamiféle betegség, hanem a levéltetvek megtelepedése és tömeges elterjedése okozza, ezért rovarölő szerek permetezésével kell ellenük védekezni. Ezek közöl a Pirimor, a Chinetrin vagy a Fendona látszik a leghatékonyabbnak.
Keretbe kiemelés:
Miért legyen a kertben?
Az adatok azt bizonyítják, hogy a ribiszkék közül a beltartalmi értékeket és a feldolgozhatóságot tekintve a fekete ribiszke sokkal értékesebb, mint a szerényebb mutatókkal rendelkező piros ribiszke.
Az egyik legnagyobb C-vitamin-tartalmú gyümölcs. A vitamin-tartalom azonban az évjárattól és a fajtától nagymértékben függ. A szakemberek szerint a fekete ribiszke gyümölcse – fajtától és évjárattól függően – kétszer nagyobb a piros ribiszkéénél. A fekete ribiszke magas C-vitamin-tartalma korszerű tartósítási technológiával túlnyomórészt megőrizhető. A fekete ribiszke gyümölcsében a P-vitamin, a karotin, a B1-, B2- és B6-vitaminok is számottevő mennyiségben megtalálhatók. A ribiszkék összes savtartalma a gyümölcsök közül kiemelkedő, főleg citromsavból áll. Jelentős a cellulóz-, a pektin- és a fehérjetartalmuk is. Ásványi sókban is gazdagok, különösen kalciumban, foszforban és magnéziumban.
A fekete és piros ribiszkét főleg feldolgozott állapotban, elsősorban konzerv- és hűtőipari termékként értékesítik, ezért fogyasztásuk nincs időszakhoz kötve. A feldolgozás során egymással és egyéb gyümölcstermékekkel is jól házasíthatók. Magas savtartalma, íze és aromája miatt a piros ribiszke a gyümölcslevek és a gyümölcs alapanyagú üdítőitalok fontos alkotórésze.
Kiemelés KERETBE!!!!!!!
Több név, egy gyümölcs
A kerti, termesztett ribiszke, piros vagy vörös ribiszke, egyszerűen csak ribizli névre hallgat. Hívják vadegresnek is. Latin neve Ribes rubrum, melyből az első, a nemzetségnév arab eredetű. A ribiszke összefoglalóan 2 gyümölcsfaj elnevezését tartalmazza, a fekete és a piros ribiszkéét. A fehér színű változata ugyanaz. A fekete ribiszke íze kissé fanyarabb és kevésbé lédús. A ribiszkefajták többsége Európa, Ázsia és Észak-Amerika mérsékelt égövi területein található vad fajokból származik. A nemzetség 140–160 fajból áll.
Az északi félgömb mérsékelt éghajlatú tájain mindenhol elterjedt. A botanikai név második tagja pirosat jelent. A szín természetesen bogyójának piros színére utal, de a fehéres színű bogyókat termő változat is ehhez a fajhoz sorolódik, annak szelekcióval elkülönített változata. A feketeribiszke külön csoportba tartozik.
