Az elmúlt évszázadokban a környező államok agrárországok voltak. A lakosság nagy része mezőgazdasággal foglalkozott, s így e gazdasági ágat mindenki jól ismerte. Manapság a gazdasági és társadalmi életben olyan fokúvá vált a munkamegosztás, hogy a legtöbb ember elvesztette átfogó szemléletét. Mindenki egyre többet tud, de egyre kisebb területen, és többnyire már régen feladta azt, hogy informálódjék az élet egyéb szféráiról. Ám a mezőgazdaság mindannyiunkat érint, szolgáltatja élelmünket és ezen keresztül befolyásolja egészségünket.
IPARSZERŰ MEZŐGAZDÁLKODÁS
A mezőgazdaságnak az ipart kell utánoznia – hirdették egyes szemléletek –, ám hamar bebizonyosodott, az iparosított mezőgazdaság a világon mindenütt nagyfokú környezeti károsodást okozott. A természet elszegényedett, nagyon sok vadon élő állat- és növényfaj kipusztult, a talaj- és a felszíni vizek elszennyeződtek, veszélybe került az atmoszféra ózonrétege, a műtrágyák és az antibiotikumok használata miatt a táplálékban, a megengedettnél több a kémiai szermaradvány, a talaj, és egyben az élelmiszerek minősége leromlott. A mezőgazdaság iparszerű módszerei a múltban számos ökológiai (környezeti) katasztrófát idéztek elő messzemenő következményekkel. Például szolgálhat erre a perui Canete-völgy esete.
Ebben a völgyben 1920 előtt a cukornád volt a legfontosabb haszonnövény, majd később a gyapotot részesítették előnyben. Emellett továbbra is termesztettek burgonyát; kukoricát, babot és más szántóföldi növényeket is. Erőteljes gyapotfajtákat választottak ki, amelyek ugyan nem hoztak kimagaslóan nagy termést, de igénytelenek és a kártevőkkel szemben ellenállóak voltak. A nagyobb kártételeket arzén- és nikotinkészítményekkel küzdötték le. Ez az időszak 1948-ig tartott.
1949-ben új gyapotfajtákat kezdtek termeszteni, ezek intenzívebb öntözést igényeltek. Az érzékenyebb fajták védelmét DDT és más klórozott szénhidrogénekkel végezték.
Minden haszonnövényt gyapottal cseréltek föl, és az öntözést a lehetőségek végső határáig kiterjesztették. A repülőgépes növényvédelmet akadályozó fákat kivágták és kiirtottak minden bokrot. Ez az időszak 1949-től 1953-ig a nagy terméseredmények ideje, amelyet az abszolút monokultúra jellemzett.
Elpusztult a madarak és más állatfajok fészkelő- és tartózkodási helye, s ezzel veszendőbe mentek a természetes növényvédelem „munkatársainak” életföltételei. A gyapot termesztése során minél erőteljesebben védekeztek egy-egy kártevő ellen, az annál gyorsabban regenerálódott, következésképpen egyre gyakrabban kellett permetezni. Míg a kiindulási fázisban elegendő volt évente két-három vegyszeres kezelés, 1950 és 1953 között már 14 naponként, 1954-ben pedig már 3 naponként kellett permetezni.
1955-ben és 1956-ban a kártevők rezisztenciájuk folytán győzelmet arattak a kémia felett. A gyapottermesztés csődöt mondott.
A Canete-völgyben az ökológusok tanácsára visszatértek a haszonnövények változatos sokaságához, a kisebb földeken a váltott termesztéshez (vetésforgó), a vegyes kultúrákhoz. Erőteljesen korlátozták a biocídek alkalmazását, nagyrészt visszatértek az arzén- és nikotinkészítményekhez.
Már a rendszabályok bevezetésének első évében elérték a kiindulási fázis eredményeit. A természet adta és a természetnek megfelelő valamennyi lehetőség alaposan átgondolt kombinációja még tovább vezetett és a monokultúrát fölváltotta a sokirányúan hasznosított táj. A terméseredmények három év leforgása alatt elérték a kiindulási fázis szintjének a kétszeresét, s ezzel a nagy terméshozamok idejének másfélszeresét. Ez a szint a továbbiakban is tartható volt. Az ember és a természet közötti magasabb rendű ökológiai egyensúlyt (egységet) újra helyreállították.
BIOLÓGIAI MEZŐGAZDÁLKODÁS
Az iparszerű mezőgazdaság káros hatásai; a nagyfokú környezetszennyezés, a környezet degradálása, a növényi és az állati élelmiszerekben jelentkező szermaradványok indították el az ún. biológiai vagy ökológiai mezőgazdasági termelés mozgalmát.
Ennek a mezőgazdasági alternatívának fő jellemvonása a természetet megértő tekintetbevétel az egész tervezésben és munkában, vagy más szóval hosszú távú ökológiai orientáció. Az alternatív, ökológiai mezőgazdaság hívei elismerik, hogy iparosított mezőgazdasággal, a természet alaptőkéjével való kíméletlen rablógazdálkodás révén valóban lehetséges a rövid távú üzemgazdasági csúcsteljesítmények elérése, s ezeket nagy tőkebefektetéssel és elkendőző manőverekkel viszonylag sok éven keresztül fenn is lehet tartani, ám figyelmeztetnek a közismert mondásra: „a természet ad hitelbe, de sohasem felejti el benyújtani a számlát”. Az alternatív mezőgazdálkodás igyekszik úgy gazdálkodni, hogy sohase kerüljön sor erre a sorsdöntő elszámolásra.
Az alternatív vagy biológiai mezőgazdálkodás sem talált több pártfogót a maga számára, és talán sohase zárul le a vita az efféle termelést támogatók és ellenzők között. Véleményét legtömörebben Earl Butz, az USA egykori mezőgazdasági minisztere fogalmazta meg: „A modern vegyszerek, peszticidek, antibiotikumok, gyomirtók bevezetése nélkül egyszerűen nem tudnánk megbirkózni a feladattal. Mielőtt országunkban visszatérnénk a biológiai mezőgazdálkodáshoz, valakinek el kell dönteni, melyik 50 millió amerikai legyen az, akiket éhen halni vagy éhezni hagyunk.”
