2024. október 4., péntek

Az adakozó népjóléti minisztérium

Az agrártárca az óév utolsó napján a 350 000 bejegyzett gazdaság címére cirillbetűs újévi köszöntőt küldött. Benne többek között az áll, hogy nehéz évet hagyott maga mögött az ágazat: jégeső, szárazság, erdőtüzek, árvizek sújtották.

Az agrártárca az óév utolsó napján a 350 000 bejegyzett gazdaság címére cirillbetűs újévi köszöntőt küldött. Benne többek között az áll, hogy nehéz évet hagyott maga mögött az ágazat: jégeső, szárazság, erdőtüzek, árvizek sújtották.

A tárca első embere nem felejtette el kifejteni, hogy a mezőgazdasági minisztérium új összetételben csak a múlt év derekán kezdett működni, s azt sem, hogy az említett nehézségek ellenére mégis büszkék lehetünk a mezőgazdaságunkra, mert a világgal lebonyolított kereskedelemben 700 millió dolláros többletet jegyeztünk.

A miniszter az elért eredményeket a termelők érdemeként könyvelte el, de mindjárt hozzáfűzte azt is, a tárcának is vannak érdemei, hisz a termelést serkentette a hektáronkénti 100 eurós támogatással, a szarvasmarha-tenyésztőket vágójószágonként 90 euróval, s hogy folyósított rövid- és hosszúlejáratú kölcsönöket. Affelől értesítette továbbá a bejegyzett gazdaságokat, hogy a 2008-as évben a tárca folytatja mindazoknak a juttatásoknak a fizetését, melyeket a 2007-es évben megkezdett, amivel bebizonyítja, hogy az agrártárca joggal viselheti „Az adakozó népjóléti minisztérium” elnevezést. Lesznek újdonságok is, például az, hogy az agrárköltségvetés egy részét az ügyviteli bankok kapják majd meg, arra a célra, hogy a mezőgazdaságnak folyósított kölcsönökre elszámolt kamatok egy részét az állam fedezze, s ezáltal a hitelek olcsóbbak legyenek az ágazat számára.

Minden jó, ha a vége jó - tartja a népi mondás, de úgy tűnik az agrártárca is ilyen állásponton van. Hisz agrártermékeink exportja tavaly a természeti csapásnak nem minősített példátlan szárazság ellenére még mindig többet tudott exportálni, mint amennyit importált saját szükségleteinek a fedezésére. Feledjük el rövid időre, hogy az agrártárca semmilyen anyagi kártérítést nem fizetett az aszálykár megtérítésére, vagy azt, hogy a több százezer hektár állami tulajdonban lévő termőföld használatáért az újgazdagok továbbra sem fizetnek az államnak egy vasat sem.

Ne legyünk ünneprontóak, a problémákat egy pillanatra el kell felejteni. De a tényeket még ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk. Csak néhány adat: Az idei köztársasági költségvetést 654,4 milliárd dináros szinten szabták meg, ebből a mezőgazdaság 27,7 milliárd dinárt kap. Ugyanekkor a közszféra 176,7 milliárd dinárt fog felemészteni az államkasszából. A számok könyörtelenek, s megkötik „Az adakozó népjóléti minisztérium” kezét még akkor is, ha a jó szándék megvan. A 27,7 milliárd dinár nem kevés pénz, de a költségvetésnek mindössze 4,1 százalékát teszi ki. Összehasonlításként szolgálhat még egy adat: az ország az idén külföldi adósságainak törlesztésére 89,3 milliárd dinárt különít el.

Sok vagy kevés? A választások után dől majd el.