2024. október 4., péntek

Jogszabályozás, fogyasztóvédelem, EU-s irányelvek

Az 1990-es évek elejéig igazi falusi turizmus nemigen volt. Főként a rokonok látogattak a falura. Miután térségünkben stabilizálódott a gazdasági és politikai helyzet, a falusi turizmus új dimenziókat, bizonyos lendületet kapott.

4. rész

Az 1990-es évek elejéig igazi falusi turizmus nemigen volt. Főként a rokonok látogattak a falura. Miután térségünkben stabilizálódott a gazdasági és politikai helyzet, a falusi turizmus új dimenziókat, bizonyos lendületet kapott. Egyre többen kezdtek el falusi vendéglátással foglalkozni. Az elmúlt évtizedet jellemző spontán fejlődés eredményeket hozott, falusi turizmusunk azonban még mindig számos gyengeséggel küzd. A térségünkre jellemző csekély vendégforgalomért elsősorban nem a természeti adottságok hiányát, hanem inkább az ember alkotta tényezők, a szabadidős tevékenységek és a programok színvonalát, vagy éppenséggel teljes hiányát okolják. Ugyancsak gondot okoz a még mindig nem megfelelő jogszabályozás, a kategorizáció, a fogyasztóvédelem, a külföldi (főleg az EU-s) irányelvek hiánya. Az utóbbi években fokozatosan kapcsolódunk be, illetve fogadjuk el a különböző, a nemzetközi gyakorlatban meghonosodott szabályzásokat, így várható, hogy rövid időn belül a minőségi változások észlelhetők lesznek.

Az elmúlt évek egymást követő turizmuskoncepciói kiemelt fejlesztési területként említették a falusi turizmust. A gyakorlati megvalósulások, a vendégvárókat is előtérbe hozó összehangolt lépések azonban jobbára elmaradtak. Éppen a gyakorlati tényezőket figyelembe véve az EU-ban számos jogszabály, törvény, szemlélet lépett hatályba, melyeket mind a vendéglátónak, mind a vendégnek (vagyis a fogyasztónak) ismernie kell.

Talán nem meglepő, hogy a legtöbb, a turizmust is érintő jogszabály fogyasztóvédelmi kötődésű, illetve fogyasztóvédelmi szemlélet áll mögötte. Erre több példát is felhozhatunk, pl. fogyasztóvédelmi megközelítésről tanúskodik az Európai Unió 90/314 EGK jelzésű irányelve az utazásról, üdülésről, túrákról, vagy például a 93/43 EGK irányelv az élelmiszerek higiéniájáról. Ugyancsak a vendégek (fogyasztók) biztonságát szolgálja többek között a szállodák tűzbiztonságára vonatkozó rendszabály.

A fogyasztóvédelmi szemlélet elterjedése és megismerése következében az EU polgárai többnyire jól tájékozottak. Tisztában vannak a fogyasztóvédelemből adódó jogaikkal, és ezekhez következetesen ragaszkodnak is. A hazai vállalkozásoknak - habár (még) nem vagyunk tagja az uniónak - úgyszintén számolniuk kell a jogaival tisztában lévő, és azokhoz maximálisan ragaszkodó „uniós fogyasztó” megjelenésére. Annál is inkább, mert a falusi turizmus remélhetőleg nemcsak a hazai vendégekre támaszkodik. Ha kezdetben nem is a vajdasági falusi turizmus kínálatáért utaznak ide a turisták, de az átutazóban lévőkre mindenképpen számítani kell.

A szállodaipart és a vendéglátást érintő uniós szabályozásról átfogó képet ad az iparág európai uniós érdekvédelmi szervezete, a HOTREC által összeállított jogszabálygyűjtemény.

A szövetség mintegy 250, a vendéglátást és a szállodaipart érintő uniós rendeletet, direktívát gyűjtött össze, s fejtette ki álláspontját a jogszabályoknak a turizmusra gyakorolt hatásáról. A jogszabályok, illetve azok gyakorlati hatásai a http://www.hotrec.org internetes címen olvashatók.

Az EU turisztikai bizottsága létrehozta a http://www.visiteurope.com portált, amely hozzájárul az európai turisztikai úti célok kiválasztásához, eléréséhez, az egyes idegenforgalmi területek interneten való hozzáférhetővé tételét szorgalmazza.

A honlap bemutatja Szerbiát is, ismerteti a legjelentősebb turisztikai vonzásköröket, továbbá hivatkozik a hazai turisztikai szövetségre (http://www.serbia-tourism.org).

Maradva a vendéglátásnál, ami a tevékenység gyakorlásának feltételeit illeti (szakképesítés, működési engedély, az üzletek kategóriába sorolása stb.) nincs specifikus uniós jogszabály, ez országonként változik.

A vendéglátó vállalkozások működését meghatározó hazai jogi szabályozás egyrészt többszintű, másrészt igen szerteágazó. Törvények, kormányrendeletek és miniszteri rendeletek egyaránt meghatároznak olyan követelményeket, amelyeket a vendéglátó tevékenység gyakorlása során kötelező betartani. Számos olyan, alapvetően más témát célzó jogszabály is van, amely közvetlenül érinti a vendéglátást is. Így például az általános forgalmi adóra vonatkozó törvény, az étkeztetésre vonatkozó általános közegészségügyi szabályok, az építkezésekre vonatkozó műszaki előírások stb. közvetve vagy közvetlenül érintik a vendéglátást. Ide sorolhatók továbbá az üzletnyitásra (szálláshely, étterem) vonatkozó rendelkezések is (például működési engedély, hatósági hozzájárulás stb.).

A falusi turizmusban érdekelt vállalkozók a fenti témakörökben bővebb információkat kérhetnek a helyi idegenforgalmi szervezeteknél, továbbá a Szerbiai Idegenforgalmi Szövetséghez és a Gazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz is fordulhatnak kérdéseikkel.

Gazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium: http://www.merr.sr.gov.yu, 011/3139-673

Szerbiai Idegenforgalmi Szövetség: http://www.serbia-tourism.org, 011/3232-586

Vajdasági Turisztikai Szervezet: http://www.vojvodinaonline.com, 021/420-758, 472-05-08

Apatin község idegenforgalmi szervezete: http://www.turizam.apatin.com, 025/772-555

Óbecse: http://www.tobecej.org.yu, 021/6910-404

Magyarkanizsa: http://www.too-kanjiza.org, 024/874-826

Nagybecskerek: http://www.zrenjanintourism.org, 023/523-160, 523-161

Palics: http://www.palic.co.yu, 024/670-350; 753-111

Pancsova: http://www.top.org.yu, 013/351-366, 351-365

Újvidék: http://www.novisadtourism.org.yu, 021/421-811, 421-812

Szenttamás: http://www.cst.org.yu, 021/731-279

Topolya: http://www.backatopola.org.yu, 024/715-310

Zenta: http://www.zenta-senta.co.yu, 024/813-574

Zombor: http://www.somborvaros.org, 025/434-350

Versec: http://www.to.vrsac.com, 013/832-999, 831-055

Falusi turizmus a gyakorlatban - A 84-es tanya

Egy félig romba dőlt tanyát igényesen, stílusosan alakítottak át, megőrizve az eredeti tanyasi hangulatot. A 18. század végén épült tanya elszakadva a várostól kitűnő alkalmat nyújt a pihenésre, a természet adta lehetőségek kihasználására, élményekre, a hétköznapitól eltérő életritmus és tevékenységek megismerésére.

A tanya Újvidéktől kb.15 km-re, a Nagybecskerek felé vezető E75-ös út mellet található. A tanyát kiépített bekötőúton lehet megközelíteni. A főépületet teljesen átépítették, modern, félkör alakú, üvegfalakkal védett ebédlővel látták el. Gondozott kert, mesterséges tó hattyúkkal és kis vízesés várja a látogatókat. Hintóval be lehet járni a környéket, a tóban horgászni is lehet.

A 84-es tanya több díjat is nyert különböző turisztikai szemléken, kiállításokon. Összesen 75 férőhelyes teremmel rendelkezik, de ünnepi összejöveteleket, tanácskozásokat, értekezleteket, banketteket 150 főre is szerveznek.

Két kétszemélyes apartman is igénybe vehető. A szállás teljes ellátással két főre 8900 dinár. Bővebb információk: http://www.salas84.co.yu, 021/6417-263, 6417-273