És merjünk álmodni az új esztendőben! Biztos jövőnk csak akkor lesz, ha nemcsak álmaink, céljaink is vannak.
És merjünk álmodni az új esztendőben! Biztos jövőnk csak akkor lesz, ha nemcsak álmaink, céljaink is vannak. Ilyenkor az év kezdetén nagyon fontos, hogy ne búslakodjunk, és ne tengődjünk céltalanul. Nagyon szomorú dolog, mégis azt tapasztalom manapság, hogy vannak emberek, akik sem álmaikat, sem céljaikat nem látják tisztán. Dolgos és szorgalmas vajdasági emberek vagyunk, ezért merjünk álmodni, az álmok mellé célokat tűzzünk ki magunknak, és mindezt merjük megélni. Ha azt tapasztaljuk, hogy a valóság néha eltünteti az álmainkat, ne ragaszkodjunk mindenáron a valósághoz, legalább ilyenkor év elején. Széchenyi István mondta, ha jól emlékszem, hogy „merjünk nagyot álmodni”, ha nem is nagyot, de kisebb álmaink legyenek. Ezért tudatosan engedjük el magunkat a jó meleg szobában, hogy terveink, álmaink, céljaink, a gondolkodásunkra és lelkünkre pozitív hatással legyenek. Így megadatik majd a lehetőség, hogy ezeket megéljük az új esztendőben.
Mindenki azt kérdezi ilyenkor, hogy hol újéveztetek?
Mi baráti körben voltunk. De azt hiszem a szüleimnek jobban sikerült az idei újévvárás odahaza, Jánoska társaságában. No meg a szomszédék is átjöttek hozzájuk. Napokkal előbb apánk azt emlegette, hogy a háborús években elvből nem mentek ünnepelni.
- Mit ünnepeljünk, azt, hogy minden évben szegényebbek leszünk, vagy azt, hogy dörögnek a fegyverek. Ilyenkor az ember nem ünnepel.
Anyám teljesen egyetértett vele. Az utóbbi időben pedig talán a koruk miatt, talán már kényelemből nem mennek sehová sem. Jánoska hiába próbálta őket rábeszélni:
- Szilveszterkor mindenki elmegy valahová. Láttam a tévében. Zenét hallgat, táncol, és szép ruhát húz magára. Nagymama, a te szekrényedben is van még sok szép ruha. Húzz egyet föl közülük, és menjetek el ti is valahová!
- Ezekre gondolsz? - Mutatott rá néhány valóban szép darabra a nagymama.
- Jaj, kisfiam, ezek már vagy harmincévesek. Oly régen viseltem őket, hogy rám sem tudnám őket húzni. - Máris elővett egyet, és maga elé helyezte.
- Nagyon szépek, olyanok, mint a színésznők ruhái. Akkor ez volt a divat? -tudálékoskodott Jánoska.
- Igen, akkor ez volt a divat. Nem voltunk gazdagok, de egy-egy szép ruhára tellett. Volt abban az időben kalapom is és egy szép kesztyűm. Hová is tettem a kesztyűt?
- Itt van, ni! Látod, kisfiam, ezt a kesztyűt még lány koromban vásárolta édesapám a vásárban. Akkor egy pulyka árába került, de megérte, mert igazi bőrből van. Évekig csak különleges alkalmakra vettem elő. Most veszem észre, hogy egy picit itt az újjak között megszakadozott a cérna, itt ni, látod.
Anyámék szilveszter estéjén felpróbálták a régi ruhákat, cipőket, kalapokat. Jót szórakoztak. Még a szomszédék unokája is csatlakozott hozzájuk, ő az anyám cuccait próbálgatta, Jánoska pedig édesapám ünneplőit szedte elő. Nagyapa és nagymama is kiöltözött, és gyorsan eltelt az idő. Mikor felköszöntötték egymást az új esztendő első perceiben, nagyapa elővette a sarki boltban vásárolt „tűzijátékokat”, és a gyerekek lelkére kötötte, hogy a nagymamának el ne árulják, mi fog következni, mert meglepetésnek szánta. De amikor a nagymama mégis megtudta, csak ennyit mondott:
- Nagyapát majd elviszik a rendőrök. Ez be van tiltva. Te, kisfiam, hozzá ne nyúlj! Jó?
