Az utóbbi két hónap alatt a dinár értéke mintegy 20 százalékkal gyöngült. A jelekből ítélve a folyamat az idén tovább folytatódik, egyelőre még senki sem merészkedik megjósolni, hogy a hazai valuta milyen szinten állapodik meg. Ha egyáltalán megáll az értékvesztése. Mennyit ér majd a kukorica, búza, s egyéb termék, ha majd tavaszra újra be kell fektetni? Jól tudjuk mindannyian, hogy a munkánk eredményét, amikor összegezzük az évet nem dinárban mérjük, hanem szilárd valutában, euróban. Még az sem a legfontosabb, hogy hogyan dolgoztunk, mekkorák voltak a hozamok, mennyi termett, hanem az, hogy hány eurót sikerült a termény vagy tenyésztett jószág árán venni.
Dinárban számolunk, euróban gondolkodunk. Így volt ez mindig, azzal a különbséggel, hogy az euró bevezetése előtt a német márka értéke volt a mérce. Ki ne emlékezne, azokra az inflációs kilencvenes évekre, amikor egy mázsa búza árán legfeljebb 3-4 márkát lehetett venni, de csak akkor, ha az ember, amint megkapta a pénzt, sietett az utcai árusoknál devizát venni. Ha pedig késlekedett, várt, tétovázott néhány napot, akkor még ennyit sem kapott. Úgy tűnik, ismét jól járnak a váltóirodák, bankok, mert az árfolyam-ingadozások kizárólag nekik hoznak hasznot. Különösen a bankok profitja fog növekedni, hisz a deviza eladási és vételára között rendszerint 6-7 dináros rést szabnak meg. Amikor hitelt hagynak jóvá az eladási ár szerint fizetik ki az euróban jóváhagyott, de dinárban folyósított kölcsön értékét, de amikor a részleteket kell törleszteni, akkor a jóval magasabb vételi árban kalkulálnak. Hogy a gazdasági válságból, dinár értékvesztéséből kifolyólag, hány olyan parasztgazdaság megy tönkre, amely kölcsönt vett fel, s most képtelen visszafizetni, azt egyelőre nem lehet tudni. A számítás egyszerű: ha valaki például 10 000 eurónak megfelelő hitelt vett fel, s vissza akarta azonnal fizetni, akkor 47 tonna kukoricát kellett eladnia, manapság viszont 118 tonnát – ha van kinek. A parasztember mindig elővigyázatos volt, rendszerint csak akkor vásárolt traktort, földet, ha volt készpénze. Az viszont, akivel elhitették, hogy kölcsönre is lehet vásárolni, élni, gazdagodni, az kellemetlen helyzetbe került, vagy mondjuk inkább, a tönk szélére jutott.
Hol tartunk most? Vissza a múltba? Túlkapás lenne, ha azt mondanánk, hogy 2001-ben, amikor a búza kilómként 7 dinárba, a kukorica pedig 5-6 dinárba került. Túlkapás azért, mert az alapvető mezőgazdasági terményeken kívül minden más többszörösen megdrágult. Az árakba mindenki rendszeresen beépítette és beépíti az infláció értékét: a kereskedők, viszonteladók, de még az állam is, amikor a közalkalmazottak bérét pontosította az évi költségvetésben.
