Tegyünk egy kis kalandozást a hidrokultúra egyéb lehetőségei között. Mit is jelent az akvapónia? Lerövidítve a haltenyésztés és a hidropónia kapcsolatát jelenti. A kettő együtt kiegészíti egymást. Miközben az akváriumban halszaporítással foglalkozunk, a víz felszínén salátát és egyéb zöldségnövényeket termesztünk. Miért van erre szükségünk és milyen előnyökkel jár ez a módszer?
Kezdjük az elmélettel. Az akváriumba tiszta vizet öntünk és elkezdjük a haltelepítést. Köztudottan a halak tiszta vízben szeretnek úszkálni. Esznek, nőnek és melléktermékként szépen szennyezik az akvárium vizét. Feladatunk figyelni, nehogy túl szennyezett legyen a víz és a nitráttartalmat alacsony szinten kell tartani. Ehhez a vizet, szűrni, tisztítani kell.
Haltenyésztő tartály
Mit teszünk a hidropóniás termesztésnél? Adva van a tiszta víz, ezt különböző tápanyagokkal beszennyezzük, majd a növényeket tápláljuk vele. Azok felhasználják a számukra fontos elemeket, kivonják a vízből, és ezt állandóan pótolnunk kell. A két különböző rendszer kiegészítheti egymást, és ezt is kihasználhatjuk. Előnyei a víz- és tápanyag-megtakarításban jelentkeznek. Részletezzük hát a kémiai folyamatokat, melyek a víz körforgásában vesznek részt.
Az ábrán láthatjuk a lejátszódó folyamatokat. Első lépésként a halak a tiszta vizet szennyezik ammóniatartalmú ürülékkel. Második lépésben a nitrifikáló baktériumok átalakítják az ammóniumvegyületeket nitritvegyületekké. A harmadik lépésben jönnek a nitrobaktériumok, melyek a nitriteket nitrátokká alakítják. Legvégül, a negyedik fázisban a növények kivonják a vízből és a növekedésükhöz használják fel a nitrátokat. Ezzel a kör bezárul, a víz megtisztult a mérgező nitrátoktól, és szűrés után visszakerülhet a haltenyésztő tartályba. Hogyan is működik mindez a valóságban?
Több megoldás létezik, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. A legegyszerűbb, ha az akvárium vizén sztiroportálcán, úsztatós rendszerben salátát termesztünk. Ez elfogadható, de nem a legjobb megoldás. Általában két különálló termesztőrendszert használnak jobb megoldásként. Az egyikben a haltenyésztés folyik a másikban kavicsos vagy perlites közegben növényeket termesztünk. A haltenyésztő tartályból a vizet félórás ciklusokban átengedjük a növénytermesztő rendszerbe. Ott megtisztul a nitrátoktól, és visszakerül a haltenyésztőbe. Egyértelműen vízmegtakarítást érünk el, és feleslegesen nem használunk nitrogéntartalmú műtrágyákat. A víz tartalmaz kalciumot és magnéziumot, de a hiányzó mennyiséget pótolni kell. Van egy általánosan kidolgozott, majdnem minden növény számára megfelelő minimális tápanyag-összetétel. Ez megfelel a halaknak is és a növények számára is. Nitrogéntartalmú tápanyagokra nincs szükség, mert ezt pótolja a halak által termelt tisztításra szoruló víz. A nélkülözhetetlen mikroelemeket is adagolni kell a szükséges minimális mennyiségben.
Ezzel a módszerrel elsődlegesen leveles zöldségeket termesztenek. A kísérletek azt mutatták, hogy uborka, paradicsom és egyéb növények is sikeresen termeszthetők a halak által termelt nitrátos vízzel. A kisebb telepek 200–10 000 literes műanyag tartályokat használnak a haltenyésztésre, és e mellett 10–1000 m2-es növénytermesztő egység van felállítva. Az egész rendszer automatikusan működik, időzítő kapcsolókkal, vízszűrő, pH-, hőfok- és EC-mérővel felszerelve. A halak számára fontos a víz oxigéntartalmának a mérése is. A szokásos buborékoltatók segítségével történik a levegő adagolása. A haltenyésztés részleteivel nem foglalkozunk, számunkra a hidropóniás rész megoldása fontosabb.
Különböző nagyságú konténerekbe 20–30 cm-es rétegben agyagkavicsot vagy perlitet töltenek. A konténer űrtartalma több száz liter is lehet. Használható beton- vagy műanyag csatorna is. Lényeges, hogy a konténerek alján legyen egy elvezetőcső, melyből kifolyhat a megtisztult, nitrátmentes víz egy gyűjtőtartályba. Ebből egy szűrön keresztül pumpával juttatjuk el a vizet a haltenyésztőbe. A növények fejlődésük folyamán a tápanyagokon kívül vizet is fogyasztanak. A haltenyésztőben kell gondoskodni az állandó vízszintről.
Egy ilyen integrált tenyésztő- és termesztőrendszer üvegházban gazdaságosan működik. Megépíthető kicsiben és nagyban is. A legkisebb hobbiszintű megoldás egy akvárium és mellette a salátatermesztő edény. Nagyobb telepekben gondolkodva felhasználhatók a halastavak, a folyók mellékágai és az állóvizek többsége. A hidropóniás megoldás lehet közeges, konténeres, de gazdaságos az úsztatós rendszer is. A víz felszínén egy elhatárolt területen sztiroporlapokon úsztatva termeszthetünk salátát, spenótot, bazsalikomot stb. A tápoldatozás ez esetben ki van zárva és szükségtelen is. Egy tóban vagy enyhén szennyezett mocsárban megtalálhatók a növények számára fontosabb makro- és mikroelemek. A vízinövények is szépen fejlődnek és nincs szükségük külön tápanyag adagolására. Valamivel lassúbb lesz a növények fejlődése, de ettől függetlenül gazdaságos. Nincs szükség sem vízre, sem tápanyagra. Mindemellett a vízben levő nitrátokat is feldolgozzák a növények, és ezzel valójában elvégzik a víz tisztítását egy bizonyos fokon.
Tovább lépve ezen a vonalon a növények víztisztító tulajdonságát felhasználják mocsarak és állóvizek méregtelenítésére. Az ipar által erősen szennyezett vizekből a növények a nitrátokon kívül kivonják a foszfátokat és a nehézfémeket is. Erre a célra főleg vízinövényeket használnak. Kanadai kutatók vizijácintot telepítenek a szennyezett víz felületére. A növény gyorsan szaporodik és közben befedi a víz felszínét. A vízinövény a vízben érzi jól magát, gyökerei felszívják a tápelemeket és lassan tisztítják a vizet. Miután a víz felületét befedi a növény, időnként le kell szüretelni a termést. Erre a célra már gépeket is fejlesztettek, melyek segítségével a víz felszínéről össze lehet gyűjteni a vizijácintot további felhasználásra. Vegyi elemzéssel megállapítják alkalmas-e a növény állati takarmánynak, vagy egyéb felhasználásra kerül. Ez egy olcsó és egyszerű ismert módszer a holtágak, mocsaras vizek tisztítására, vidékünkön mégis a kotrógép az egyetlen úr. Ezt ismerjük és nem engedjük át a munkát a növényeknek. Pár szóban tegyünk említést erről a néhol haszontalan, de hasznossá is tehető vízijácintról.
Eredetileg Dél-Amerikában őshonos a lila vízijácint, de ma már megtalálható Délkelet-Ázsiában és Afrikában is. A 19. században kertészek vitték a gyönyörű virágairól híres vizijácintot Brazíliából Afrikába. Nem gondolták, hogy néhány év múlva elszaporodva több mint 50 országban fog hatalmas gondokat okozni. A víz tetején lebegő jácintszőnyeg kevesebb mint két hét alatt képes duplájára nőni és olyan sűrűn befedi a vízfelszínt, hogy a halászatot és a vízi közlekedést is lehetetlenné teszi. Afrikában kitűnő búvóhelye lett a krokodiloknak, és ezzel a turisták és vízhordók életét is veszélyeztette. A másik probléma az, hogy a vizijácint növekedése folyamán kivonja a vízből az oxigént és ezzel növeli a víz savasságát. Lelassítja a folyók sodrását is és ezzel nő a lerakott hordalék mennyisége, gyorsul az eliszaposodás. Egyes területeken már vizigyomként tartják számon. Mindettől eltekintve hasznos is lehet ez a szép és gyorsan szaporodó növény. A kommunális szennyvízzel dúsított állóvizeket, holtágakat, mocsarakat tisztítja oly módon, hogy gyorsan és tömegesen elszaporodik, közben folyamatosan kivonja a vízben sok gondot okozó foszfort és nitrogént. Világoszöld, fényes felületű levelei 10–15 cm átmérőre is megnőnek. A levelek nyelén feltűnő, levegővel töltött duzzanatok vannak, és ezek teszik lehetővé a víz felszínén való lebegést. Hosszú, sötét színű, szakállas gyökérzete dúsan elágazik a vízben. Nagy tápigényű vízinövény. Világoslila, feltűnő virágzata akár 40 cm magas virágfűzért is alkothat. Érdekessége, hogy a belőle font kosarak, bútorok nem vonzzák a port és a szennyeződéseket.
Levonva a tanulságot, főleg állóvizeken alkalmazható ez a tisztítási módszer.
A következő számban az akváriumi növények termesztéséről lesz szó.
