A szürkemarha hallatán a Hortobágy és a pusztán békésen legelésző gulya jut az ember eszébe. Sokak számára ez csupán látványosság, a természet évszázados szelekciós tevékenységének hamisítatlan képe. Az 1950-es években úgy tűnt, hogy kivesz a Kárpát-medence jellegzetes, az őstuloktól eredő szarvasmarhafajtája, hiszen dr. Bodó Imrének, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete elnökének hiteles szavai szerint alig 100-120 tehenet tartottak nyilván, hogy napjainkra az egyedszám elérje a 6000-et!
A szürkemarha a figyelem központjába került, mivel húsa garantáltan egészséges, a rettegett és Nyugat-Európában (mindenek előtt Angliában) állományokat megsemmisítő BSE-betegségtől mentes, hiszen legelőn tartják, természetes gabonán és réti szénán nevelkedik. Tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy húsa gazdag telítetlen zsírsavakban, melyek csökkentik a keringési megbetegedések kockázatát, ezenfelül gazdag B- és E-vitaminban is. A húsban tehát (már) nem pusztán gasztronómiai élményt lát a fogyasztó, hanem egészséges, vagy ha úgy tetszik: az egészséget megvédő élelmiszert.
Vajdaság azzal büszkélkedhet, hogy tájainkon Truzsinszki Szabolcs Topolya környéki farmján található a vidék legnagyobb őshonos állattelepe, szürkemarhagulyája. Húsz év kitartó tenyésztői munka eredménye, hogy a néhány egyedből 190-es létszámú gulya kerekedett. Így valahogy kezdődött:
– Amikor az 1980-as években az adai Halász József Mezőgazdasági Ipari Kombinátban megvásároltam az első egyedeket, még nem igen beszéltünk őshonos állatokról, az egészséges, a vegyszermentes termelésről, s úgy gondoltam, hogy hobbiból tartom majd a szürkemarhát. Nagy területen gazdálkodom. Az eredményes növénytermesztéshez szerves trágyát bőségesen előállító állatállomány is szükségeltetik, s tanácsolták, hogy kössem egybe a tejtermelést vagy a bikahizlalást, persze intenzív fajtákkal, mint pl. a szimentáli vagy a holstein-fríz. Már majdnem engedtem a csábításnak, de amikor számadást végeztem mind az istállók és fejőház felépítését, mind a takarmányozási költségeket illetően, a munkát ne is említsem, rájöttem, hogy nagyon drága lesz a szerves trágya. Akkor kezdtem behatóbban tanulmányozni a magyar szürkemarhát, melynek igazi élettere a legelő. Mivel legeltetési lehetőség nincs a környéken, hiszen a réteket, legelőket föltörték, szántókat erőszakoltak valamennyiből, megszületett a gondolat, hogy kibővítem a karámokat, különben is a szabadban volt az állomány, gondoltam mély almon tartással érek célba. Időközben a hobbiból gazdasági tevékenység nőtt ki, a növénytermesztésben is elfeledett gabonák felé fordultam. Ilyen a tönkölybúza termelése, amit tájainkon nem is nagyon ismernek, de az egészséges életmód követői jól tudják, hogy mind a lisztjéből sütött kenyér, mind a zöld növényből sajtolt búzalé betegségmegelőző tulajdonságokkal bír. A növénytermesztésnek és az állattenyésztésnek is ezek az ágazatok szavatolnak jövőt, amire két évtizeddel ezelőtt nem is gondoltam.
– A gulya télen-nyáron a karámban tartózkodik. Előny-e vagy hátrány ez az állatok számára?
– Az igaz ugyan, hogy kifejezett a szürkemarha mozgásigénye, de tágasak a karámok. Ami talán hiányzik, az a legelő. Egyébként nem jelentkeztek sem szaporodásbiológiai, sem húsminőség-csökkenési gondok. Kizárólag hústermelés céljából tartjuk a népes állatállományt, tehát a borjak mindaddig szopnak, amíg el nem apaszt az anyaállat, illetve míg meg nem történik a leválasztás. Előnynek számít, hogy gyorsabb a súlygyarapodás, tehát a takarmányt a hústermelésre hasznosítja az állat. Az üszők rendszerint tenyésztésbe kerülnek, persze a topolyai Mezőgazdaság-fejlesztő Intézet jóvoltából bejegyezve, törzskönyvezve. A mezőgazdasági szaktárca támogatása, bár sokan azt állítják, hogy jelképes, mégis jelentős segítséget jelent.
– A termelés a hústermelésre korlátozódik, pedig a tejet is lehetne értékesíteni…
– A szürkemarha teje rendkívül tápláló, s néhány egyeddel kísérletképpen tejtermeléssel is próbálkoztunk, de a fejés enyhén szólva is gondokkal járt, az állatok kínzására hasonlított, így inkább lemondtunk az esetleges nyereségről.
– Az intenzív tartásban lévő szarvasmarha takarmányigénye, ezen belül fehérjeigénye kifejezett. Hogyan fest a szürkemarha „étrendje”?
– A takarmányozás természetes takarmányokra épül. Hiába is próbálkoznánk kész tápok, vitaminok, ásványi anyagok adagolásával, nem fogadják el az állatok. Reggel és este abrakot kapnak, ami kukorica- meg árpadara keveréke, közben fűszénát meg rozsszalmát fogyasztanak. A betegségekkel szembeni ellenállóságot génjeikben hordozzák, úgyhogy állatorvos rendszerint csak látogatóba jön a farmra…
– Milyen értékesítési lehetőség kínálkozik a hízott bikákat, esetleg a selejtezésre kerülő teheneket illetően?
– Attól függetlenül, hogy a szürkemarha húsa bizonyítottan egészségesebb minden más fajta húsánál, a vágóhidak csak ímmel-ámmal veszik át. Magas ásványianyag-tartalma miatt sötét a hús, nem készülnek belőle szemre is szép színű termékek. Sajnos a fogyasztói társadalomban nem a minőség, hanem az alacsony ár és a mennyiség a döntő. Lehetőség van az exportra is, de olyan követelményeket támaszt a vásárló, hogy azt szinte képtelenség teljesíteni. Hollandiába szállíthattam volna 180–200 kg-os úgynevezett tejes borjakat. Ez pedig azt jelenti, hogy kizárólag tejen nevelkednek, nem hogy gabonafélékből kevert abrakot, de még szálastakarmányt, tehát szénát sem fogyaszthattak volna! A szabadon tartásban ez képtelenség, hiszen a szarvasmarha vele született tulajdonsága a legelés, illetve a szálastakarmány eszegetése. Lemondtunk a kivitelről. Megpróbáljuk itthon népszerűsíteni az őshonos állatok húsából készült termékeket, s az lenne az igazi, ha gazdaságunkon az idegenforgalom, pontosabban a falusi turizmus révén fölkínálhatnánk az elfeledett ízeket. Gyerekeinkre marad, hogy fölébred-e bennük a vállalkozói kedv…
