A növénytermesztők (de a szakemberek is) előszeretettel beszélnek a szántóföldi haszonnövény-termesztésben jegyzett eredményekről, a 12–14 tonnás kukoricahozamról, a 8 tonnán felüli búza- vagy 80-90 tonnás cukorrépatermésről, az alternatív növények (gyógynövények, olajtök, seprűcirok, dohány stb.) háttérbe kerülnek, pedig termesztésükkel az egységnyi területen megvalósítható jövedelem, illetve nyereség semmiben sem marad le a hagyományosnak nevezett növényi kultúrák jövedelmezősége mögött. Hogy mégis kis területet foglalnak el a vetésszerkezetben, egyszerű a magyarázata: termesztésük sok kézi munkaerőt igényel, bár egy-egy munkafolyamatban a gép válthatja fel az embert.
– Vajdaságnak vannak körzetei, ahol kedvezőek az éghajlati meg talajviszonyok az alternatív növények termesztésére, de a birtoknagyság is meghatározó a vetésszerkezet kialakításában, így ezek a növények főleg a kis területen gazdálkodóknak jelenthetik a biztos jövedelemforrást – mondja a 10 hektáron gazdálkodó bogarasi Zabos Sándor, és nyomban hozzá is teszi, hogy a környék dohány- meg seprűcirok-termesztőiről ismert. – Hiába van jó ára a kukoricának vagy a cukorrépának, nem érdemes monokultúrában termeszteni, hiszen a növényi betegségek meg a kártevők akár meg is felezhetik a termést, gazdaságunkon a néhány hold kalászos gabona mellé így kerül vetésszerkezetbe a seprűcirok és a dohány. Valamikor a szegény ember növényeinek nevezték mindkettőt, fél holdnyi ültetvény is lekötötte a család munkaerejét, s ha napszámos vagy részes volt a gazda, pl. a dohány nagyon jó jövedelemkiegészítő lehetett.
– Április végén megtörtént a seprűcirok vetése, pedig még a tavalyi cirokszakáll nagy része is értékesítésre vár...
– Megbecsültebb és keresettebb is volt a jó minőségű cirokszakáll, mint napjainkban, de az olyan jelentős feldolgozók, mint a kanizsai vagy a petrőci seprűgyár, amelyek külföldre szállították a „környezetbarát” terméket, eltűntek, kisebb üzemekben folyik a termelés, nincs szükség nyersanyagra. Most alig 70-80 eurócentet fizetnek a jó minőségű fésült cirokszakál kilogrammjáért, ami kevés. Megszokásból meg a jobb ár reményében az idén is 2 hektáron vetetettünk seprűcirkot, de szerződést nem készítettünk, abban reménykedünk, hogy ismét keresett lesz a tájainkon megtermelt cirokszakál, s jó árat kapunk érte. Hogy mi történik a fésüléssel kapott melléktermékkel, a maggal? Mivel viszonylag sok port tartalmaz, takarmányozásra nem alkalmas, de annál jobb tüzelőanyag ez a biomassza, fűtésre használjuk.
– Zabosék és nagyon sok kistermelő példája igazolja, hogy a családi gazdaság fenntartásához, a mérsékelt fejlődéshez és fejlesztéshez nemcsak a több tíz, netán száz hektáros termőterület szolgálhat alapul, a vetésszerkezet is meghatározó lehet.
– Gazdaságunk a dohánytermesztésre alapozódik. Ennek tudományát, szakmai ismereteit a szüleimtől tanultam, s mondhatom, hogy 1969 óta folyamatosan termesztjük a dohányt – kapcsolódik be a beszélgetésbe Erika asszony, aki nemcsak családi gazdaságukon szervezi a termelést, hanem a környékbeli gazdákat is bevonja a munkába, szükség esetén hasznos tanáccsal látja el termelőtársait, tapasztalatot cserél velük. – A kívülállót rendszerint csak a köteleken aranyló dohánylevelek látványa és a jövedelem ragadja meg, szinte kedvet kap a termeléshez, de fárasztó, áldozatos munkát követel, mint minden tevékenység, ha eredményt akar felmutatni az ember. Az idén 2 hektár dohány termesztésére kötöttünk szerződést, de volt olyan év is, amikor 4,5 hektár kötötte le minden erőnket.
– A területcsökkenés a munkaerő hiányának vagy egyébnek a következménye?
– Európához közeledve egyre szigorúbbak a termelési követelmények, nem a termelői kedv, hanem egyértelműen a feldolgozó szabja meg a feltételeket és a területeket, válogatja a gazdákat. A tavalyi évhez arányítva megfeleződött a vidékünkre kiszabott szerződött terület, állítólag nincs kereslet a dohányra, legalábbis a mi vidékünkön termesztett jellegzetes Berley típusú dohányra, pedig köztudottan jó minőségű dohány terem Bogaras környékén. Amikor minőségről beszélünk, a vékony, zsíros, szárazanyagban gazdag levelekre gondolok, amihez a színnek is párosulnia kell, az pedig szárítással szabályozható.
– A dohánytermesztés a palántaneveléssel kezdődik. A külföldi cégek betörésével megváltozott a módszer, új technológiát alkalmaznak. De megváltozott a palántázási technológia is...
– A termelési folyamat valójában a dohánytermesztésre alkalmas parcella kiválasztásával és tápanyagháztartásának feltöltésével kezdődik, mert csak a tápanyagban gazdag, gyommentes termőföldön számíthatunk jó termésre! Néhány évvel ezelőtt még hagyományos módon, a földben termesztettük a palántát. Volt olyan év, hogy 300 négyzetmétert vetettünk be, kannával öntöztünk, s egy-egy öntözésre 1500 liter vizet használtunk el. Megtörtént, hogy amikor a palántákat szaggattuk ki az ágyásokból, megsérült a gyökérzet, a kipalántált dohány lassabban indult fejlődésnek. Hét éve a hidrokultúrás palántanevelést alkalmazzuk, vagyis ahogyan nevezik a gazdák: a vízen történő palántanevelést. Lényegében nem is új ez a módszer, mert a hajtatásos termelésben világszerte alkalmazzák, csak nekünk számított újdonságnak, sokan fenntartással is fogadták, honnan kap tápanyagot a vízen úszó tálcákon fejlődő növényke. Erre az idényre 11 hektár telepítésére elegendő palántát állítottunk elő, amit könnyű kiszámítani, hogy hány szál, hiszen hektáronként 21 000 kerül a termőtalajba. Amikor a tálcák celláiba „elvetettük” a magot, és feltöltöttük vízzel a fóliasátor alatt kialakított medencét, a dohánygyár szakembere határozta meg a tápok adagolását, s az időközben kifejlődött palánták szó szerint tálcán kerültek a gazdákhoz, s ültetéskor kis földlabdával jutottak a termőföldbe, anélkül, hogy sérült volna a gyökérzet.
– Miért van szükség a vízen úszó palánták nyírására, ami nem volt követelmény a földben nevelt dohánypalánták esetében?
– Három-négy alkalommal, egy kerekeken gördülő tartóhídra szerelhető fűnyíróval nyírjuk a fejlődő, lombosodó palántákat, hogy fényhez jussanak a kitörő levélkék. Dehogyis sérül meg a növény, sőt erőteljesebben fejlődik, a gyökérzet is erősebb. Amikor a szár magassága eléri a 10-12 cm-t, alkalmasak a kijuttatásra. Egy régi módszer szerint, ha a palántán csomót lehet kötni, tehát nem pattan el és nem túl rövid, kezdődhet a kipalántázás, ami a május elsejei ünnepeket követően meg is történt, de újabban május dereka az ideális erre a munkára.
– Említette, hogy a kedvező hozam elérését a tápanyagban gazdag termőtalaj szavatolja. Ha nem titok, milyen a dohány tápanyagigénye?
– A tápanyagellátásban a szerves trágya szolgál alapul, ehhez párosul a holdankénti 7:14:21 kombinációjú NPK műtrágya. Nitrogént nem igen igényel a növény. de annál fontosabb a kálium. A korábbi években 2-3 alkalommal lombtrágyázást is alkalmaztunk, ez is hozzájárult a nagy, vastag levelek kifejlődéséhez, ezek a levelek nyomják igazán a súlyt! Azonban az új követelmények szerint nem alkalmazhatunk lombtrágyázást, s minden agrotechnikai művelethez ki kell kérnünk a szakszolgálat véleményét, s csak a szakember tanácsa alapján végezhetjük el a teendőket. Ha a növény csak a termőföldből táplálkozik, a természetes mikro- és makroelemeket hasznosítja, vékonyabbak lesznek a levelek, amelyek minőségesebbek, mint a vastag, zsíros levelek. Holdanként rendszerint 2 tonnás termést értünk el, de az új technológiai eljárással nem lesz könnyű megvalósítani ezt az eredményt, különösen az aszályos esztendőkben nem.
– S ha már új technológiákról beszélünk, a szárításban is újdonságokat vezetnek be.
– Igen, az ún. kötélen történő szárítás mellett a száron történő szárítás is terjed. A legkevésbé értékes aljlevelek eltávolítása ez esetben is kötelező, de a száron történő, vagy ahogyan sokan nevezik az aggatásos szárítás előnye, hogy több szedéstől kíméli meg a gazdát, a dohány technológiai érettségét követően szárastul vágják ki a dohányt, már létezik „dohánykombájn” is, amit a szárítópajtában kifeszített huzalokra aggatnak. Kiváló a minőség, csakhogy lényegesen több hely szükségeltetik hozzá, mint a klasszikus, a kötélen való szárítás esetében. Mi a régi szárítási módnak megfelelő pajtát építettünk, költséges lenne azt átalakítani, megmaradunk a régi módszer mellett...
– A palántázás és a fűzés esetében is?
– Itt már a gépek segítenek – mosolyodik el Erika asszony – segítségükkel könnyebb és gyorsabb a munka. Amikor még kézzel történt a kiültetés, lyukfúróval készítettük a fészket a palántának, kannával történt annak beöntözése, de amióta géppel történik a hidrokultúrás módszerrel nevelt palánták kijuttatása, a kis földlabda nedvességet és tápanyagot is tartalmaz, nem követelmény az öntözés, bár a környezetet változtatott palánta mindig meghálálja a nedvességet. Valamikor nemcsak munkának, hanem ünnepnek is számított a fűzés, hiszen a gazda munkája eredményét láthatta a hatalmas dohánylevelekben, a pajtában szaporodó kötelekben, s számítását már csak a finánc húzhatta át, de napjainkban legalább öt ember munkáját végzi a fűzőgép. Azért nem merül feledésbe a kézi fűzés sem, ugyanis három évvel ezelőtt született az ötlet: szervezzünk dohánynapot, mintegy emléket állítva a sok család számára megélhetést szavatoló „füstölnivalónak”, elevenítsük fel a kézi fűzést, egymással versenyre kelve, s hagyományossá tettük a rendezvényt, egy kis idegenforgalmi meg gasztronómiai ízt kölcsönözve az ünnepnek. Bogarason dohánynapot tartunk, Telecskán található a térség egyetlen dohánymúzeuma, s úgy érzem, hogy ha a vetésszerkezetben egyre inkább a háttérbe is szorul a dohány, de legalább az emlékezetből ne kopjon ki a hagyomány értéke – vallja a bogarasi Zabos Erika.
