A most zajló turbulens világgazdasági folyamatokat csakis egy hosszabb idősíkban szemlélve lehetne talán valamennyire megérteni. De az is lehet, hogy az egész XX. század túl rövid időszak ahhoz, hogy bizonyos trendek kirajzolódjanak. A dolgokra bizonyos szempontból úgy is tekinthetünk, hogy az első világháború valójában csak a másodikkal ért véget. 1914 és 1945 között pedig valójában globális szinten az egyik világbirodalom felváltotta a másikat. A viktoriánus korszakot követően a brit birodalom helyére az Amerikai Egyesült Államok nemzetállami talapzatára épített birodalom lépett. Németország is bejelentkezett azonban a posztért, lényegében ezért is kellett ettől eltántorítani. A világháborút megelőző, illetve az azt lezáró időszakot pedig pénzügyek szempontjából is fontos korszakként szemlélhetjük. 1913-ban hozták létre az amerikai jegybank szerepét betöltő intézményt. A FED ugyan formálisan az Egyesült Államok jegybankja, de valójában a dollárnak mint világhatalompénznek a létrehozója és működtetője máig. A II. világháború után kialakult pénzügyi rendszer, az 1945 és 1971 között működő Bretton Woods-i pénzrendszer biztosította a gazdasági folyamatok stabil pénzpiaci alapját. Jellemzői, hogy az amerikai dollár a kulcsvaluta, a rendszerben részt vevő országok jegybankjai számára szavatolja a dollár aranyra való átválthatóságát meghatározott áron. A Bretton Woods-i rendszer működtetését több olyan nemzetközi intézményrendszer biztosította, mint az IMF vagy a Világbank. A nemzetközi áruforgalom – azzal együtt a dollárigény is – úgy megnövekedett, hogy nem volt elegendő az aranytartalék az igények kielégítésére. Az Egyesült Államok megszüntette a dollár aranyra való átválthatóságát, de a dollár továbbra is tartalékvalutaként működött.
KELETI FAL
Első látásra érdekes fejleménynek tűnhet, hogy a jelenlegi összetett világpolitikai helyzetben Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen is Kínában járt. Az unió vezetése beláthatta, hogy az orosz–ukrán háborúnak nem lesznek igazi nyertesei? Oroszország egyfajta falat képez keleti irányban. Az Európai Unió pedig magának is sokat árthat, ha mindenáron és vakon az Egyesült Államok érdekeinek veti magát alá. A dolgok jelen állása szerint még több forgatókönyv is elképzelhető, akár meglepő fordulatokkal. A törésvonalak, feszültségek, szaporodó konfliktusok azonban borítékolhatóan globális gazdasági lassuláshoz vezetnek. A globális lassulásnak azonban ezek mellett is számos oka van. Bizonyos okok pedig viszonylag rejtettek és egyben nagyon bonyolultak is. A mélyben pedig mindezek mellett az a folyamat húzódik meg, hogy a technikai és technológiai fejlődés eredményeképpen mind kevésbé van szükség az élőmunkára. Földünk növekvő lakosságának azonban élnie kellene valamiből, azt a valamit pedig a hagyományos rendszerekben a munkájával tudta megkeresni. Az utóbbi évtizedek technikai és technológiai forradalmának vívmányai nagymértékben megkönnyítették a mindennapi életünket. Egyben elképesztő változásokat hoztak, ami szokásainkat, életmódunkat is jelentősen megváltoztatta. Nem is olyan régen még az átlagembernek bizony keményen kellett nap-mint nap dolgoznia, ha a maga és családja fennmaradását szerette volna garantálni. A kínálat és a kereslet törvénye a bérek csökkenésének tendenciáját váltotta ki. A bércsökkenés azonban rejtve maradt, hiszen a különféle fizetőeszközökben mérve azok nominálisan általában növekedtek. A valódi csökkenés folyamata csak bonyolult matematikai modellekkel lenne kimutatható. Nehéz ugyanis valós összehasonlítási alapokat találni. Ha például a számítógépek, okostelefonok vagy más korszerű eszközök alapján ítéljük meg, akkor látszólag mindenki milliárdos a pár évtizeddel ezelőtti elődeihez képest. A valóság azonban globálisan úgy összegezhető, hogy a szélesebb néptömegek életszínvonala nemhogy nem emelkedik, de stagnál, vagy esetenként még csökken is. Mindeközben úgy tűnik, hogy a feltörekvő és fejlődő világ nem tudja a világgazdasági átállásból eredő ismeretlen kihívásokat megfelelő módon kezelni. Az úgynevezett újraiparosítási törekvések sok esetben kudarcba fulladnak, egy részük már eleve bukásra van ítélve az aktuális piaci trendek viharában. Az alsóbb és felsőbb szinteken regnáló különféle „vezetők” és „befolyással bírók” dilettantizmusa, a hatalomhoz való ragaszkodás miatt a politikai reformok kockázatának be nem vállalása azonban súlyosabb károkat okozhat a külső tényezőknél is.
ÁZSIA ÉVSZÁZADA JÖN
Kétségtelen, hogy Ázsia elképesztően sokat fejlődött az utóbbi évtizedekben. Mindez egyszerre közel hozza az egész kontinenst a klasszikus értelemben vett nyugati világhoz. De az is lehet, hogy mindez végül olyan formában alakítja át a kapcsolatokat, hogy a jövőben az ázsiaiak egymással üzletelnek majd még intenzívebben. Az esetben viszont értelmét veszíti majd az újkori selyemút víziója és egyéb „eurázsiai” elképzelések. A zsugorodni látszó világkereskedelemnek Afrika gyors és hatékony felzárkózása tudna igazi lökést adni. Európai szemmel Afrikát valamiféle európaizálódás menthetné meg. Lehet azonban, hogy ezt csak mi látjuk így európai szemmel. A tény, hogy az afrikiak egy része úgy akar európaizálóni, hogy itt képzeli el a jövőjét, tömegesen indulnak el Európába, szintén ezt igazolja.
