Szomborról (Zomborról), az egykori megyeszékhelyről, a jugoszláviai magyar műkedvelők almanachjában, a Bokrétában, többek között olvasom, hogy: „Itt vannak a legrégebbi egyesületek, amelyeknek munkássága már ma a kultúrtörténelem lapjaira tartoznak. És ezzel kapcsolatban meg kell örökíteni azt a tényt, hogy a régi Zomborban már több mint fél évszázada őszinte és szeretetteljes mozgalom folyt a szerbség és a magyarság kulturális közeledése és együttműködése terén!”
S az almanach, a Bokréta, amely a magyar műkedvelőknek az 1919-es és 1940-es évek közötti tevékenységével foglalkozik, sorolja is mindjárt Zombor nagy múltú egyesületeit: Kaszinó Egyesületi Dalárda (már 1896-ban vendégül látta a beográdi hírneves Sztankovics-dalárdát), Magyar Iparos Dalárda, 1877-ben alapították, míg újraműködésére, a világháború után, 1919-ben került sor, Műkedvelő Zenekar, 1918-ban kezdte meg működését, Magyar Közművelődési Egyesület, amelyet 1932. júniusában, dr. Deák Leó alapított. Aztán ott volt a Katolikus Legényegylet, a Katolikus Egyházi Dalegyesület, a Keresztes Egyesület és a Zombori Atlétikai Klub.
Pezsgő, rendkívül tartalmas és színvonalas művelődési élet jellemezte az akkori Zombort. Különösen a zenei kultúra és a színjátszás volt az, ami rangot teremtett a város többnemzetiségű közösségének, a szellemi értékek iránti megnyilvánulását, elkötelezettségét illetően.
A második világháború utáni években, a Kaszinónak Petőfi Sándor Művelődési Egyesületté való „átkeresztelése” után, az amatőr színjátszás továbbélése nem kérdőjeleződött meg, sőt, színvonal tekintetében előbbre lépett. Ezt az a tény is bizonyítja, mely szerint az 1953-ban alakult zombori hivatásos magyar színház létrejöttét a zombori amatőr színjátszók akkori erős, kiváló, igen tehetséges színjátszókból álló társulata segítette, teremtette meg. A zombori Népszínház magyar társulata ugyanis öt szerződtetett színésszel kezdte meg működését. Azonban az öt színész mögött ott volt mintegy 30 színjátszó. Igen! Ott voltak a színház igazi elkötelezettjei, akik önzetlenül támogatták a kis együttest, hogy megkapaszkodjon, hogy talpra álljon. S hogy megteremtse létjogosultságát!
Az akkori zombori amatőr színjátszók segítsége nélkül nem szólaltak volna meg a múzsák Zomborban, nem születhetett volna meg a színház. Néhányukat közülük megemlítették: Dováth Arisztid építészmérnök a zombori magyar amatőr színjátszás kiemelkedő egyénisége. Berkó János főkönyvelő, gazdag tapasztalattal rendelkező színjátszó, akitől sokat tanultak a fiatalok. Zsulyevics Antal, asztalos, aki a fárasztó napi munkája után alig várta, hogy ott legyen a színpadon. Hubai Jolán, hivatalnok, az akkor alakult hivatásos kis színház előadásaiban is gyakran látta, láthatta a közönség! Karcher István, fényképész, aki rendezett, színészi feladatokat vállalt és önzetlenül „harcolt” a zombori hivatásos magyar színház létrejöttéért!
A zombori amatőr színjátszók akkori társulatának a tagjai, hivatásos magyar színházuk megdöbbentő, váratlan felszámolása után néhány évig még éltették a mozgalmat, azonban végül is megfáradva, csalódottan elhallgattak!
A 60-as évek elején, Zsilli Gizella, aki 1960-ban költözött Zomborba és aki maga mögött tudott (hagyott) egy újvidéki rendezői tanfolyamot, 1964-ben, Szinetár György Susmus című népszerű színpadi játékának színpadra állításával, a zombori amatőr színjátszás újjáéledését jelezte. A Szinetár-darabbal a zomboriak beneveztek a magyarkanizsai Tiszai Ünnepi Játékokra, és ott kiérdemelték a legjobb előadásnak járó díjat.
Egymást követték a bemutatók. Az Ötösfogat műsorában már igencsak odafigyeltek Zsilli Gizella rendezésére. A Vajdasági Magyar amatőr színjátszók II. Torontáloroszi Találkozójára, a bírálóbizottság Zsilli Gizellának ítélte oda a rendezéséért járó díjat, a Kölcsönlakás című vígjáték sikeres színpadra állításáért.
Zsilli Gizellának sikerült újjáélesztenie a zombori amatőr színjátszást, sikerült egy olyan társulatot létrehoznia, amely már komoly színházi feladatok megvalósítására is alkalmas volt.
A 90-es évek elején, amikor újra a stagnálás jeleivel kellett szembesülni, akkor jött Győrfi Sándor, a vajdasági magyar amatőr színjátszás egyik meghatározó egyénisége átvette a társulat vezetését. S néhány esztendő alatt nemcsak talpra állította, újjászervezte a színjátszó társulatot Zomborban, hanem egy olyan színvonalra emelte, amellyel nem sok együttes dicsekedhetett!
Ugyancsak Győrfi Sándor nevéhez fűződik a Berta Ferenc Zsebszínház megalakítása. Tulajdonképpen egy amatőr színházról van szó, amelynek mozgósító szerepet szántak az alapítók: a térség amatőr színjátszásának, rendkívül gazdag hagyományainak újjáélesztését tűzték ki célul. A Zsebszínház, amelynek Zombor volt az otthona, sajnos rövid életű volt. Ugyanis a 90-es évek történései, a súlyos gazdasági válság miatt nem teremtődtek meg a Zsebszínház zökkenőmentes működésének a feltételei.
A zombori Kaszinó színes, gazdag és rendkívül tartalmas művelődési életében Győrfi Sándor igencsak jelen volt. Rendezett, szervezett és közben az új, a kezdő színjátszók toborozásáról sem feledkezett meg. Élete, munkássága már régen egybeforrt színjátszásunkkal, már régen motorja minden kezdeményezésnek, amatőr színjátszásunk megújhodását szolgáló elképzelésnek!
Sajnos, nem olyan régen elhunyt Győrfi Sándor. Döbbenetes hirtelenséggel hagyta el ezt az embertelen világot. A letaglózó hír után sokan úgy gondolták, sokan azt mondogatták, hogy a nemzet napszámosával, mert Győrfi Sándor az volt, a színjátszás is meghalt Zomborban.
Nem! Nem halhat meg a zombori magyar amatőr színjátszás. A Kaszinó művelődési életének sokszínű palettájáról nem kerülhet le, nem tűnhet el a színjátszás! Ellenkezőleg! Arra kell törekedni, hogy arról a palettáról elinduljon az a jelzés üzenet, amely a zombori magyar amatőr színjátszás továbbéléséről, újjáéledéséről szól! S ez az üzenet azt is jelzi majd, hogy a zombori amatőr színjátszás nem halt meg, tovább él és őrzi azok emlékét, akik ezt a színjátszást megteremtették, továbbéltették a város büszkeségére.
