erről a félős tekintetű emberről
senki se gondolná,
de egyszer azt mondta a családtagjainak
egy vita hevében:
nem kívánok nektek mást,
csak hogy a megnyugvás ülje meg a gyomrotokat!
neki nyolcmilliárd ember között kell
helyet csinálnia magának,
miközben mások
sokkal jobbak nála a tolakodásban.
az élet velejárója, hogy olykor
rálépünk mások lábára,
és akaratlanul is így jutunk előrébb,
mondogatja magában, hogy megnyugodjon.
az a trópusi kontrafényben családját
fényképező nő viharokat gyűjt az emlékezetében,
és a szerelmeiről nevezi el őket.
a férje nevét viselő vihar nem a legerősebb,
amit eddigi élete során látott.
ez a mások által kétszínűnek tartott ember
jól tudja, hogy a pletykákra oda kell figyelni.
nem a tartalmukra, hanem a viszonyokat
mozgató zsinegek fényjátékára.
amaz ott pedig molylepkeként kering
mások bűvkörében, mindaddig,
amíg ki nem ismeri őket.
ennek a peronon ücsörgő, várakozó embernek
pezsgőillatú a lelke,
annak a másiknak pedig a szíve vályogtégla:
nehezen melegszik fel, és sokára hűl ki.
