végre mindenkin tiszta pelenka van
feszít a húgyhólyagom
az ágyra fekszem a kisebbel
éhesen szívja magába az anyatejet
a nagyobb a jobb oldalamon várakozik
elfut a türelem az ablakunk alatt
sír dobol a lábával a derekamba rúg
kisfiam a meséskönyvet
a kicsit szoptatva olvasok
a nagynak aki még kicsi
folyik ki belőlem a szó az élet
a kisbabám szája szélén
fehér könnycsepp lecsorog az arcán
a hátamra fekszem hogy jobb
oldalról is adjak magamból
hangosan kortyolja az elmúlt
néhány óra termését
a kezével a hajamban turkál
hosszú percek után csukódni
kezd a szem de a babahangokra
újra és újra kinyílik
visszaszökik az ébrenlétbe
hiába simogattam a bal kezemmel
a kisbabám arcát
a görcsöktől nem tudott elaludni
a vállamra fektetve átviszem
a másik szobába
visszamegyek a nagyhoz aki ismét
tejet kér kibontom magam
de kezdek bezáródni
a türelmetlenség az utcán szaladgálva
ugattatja a kutyákat
kisfiam becsukod a szemed
és megpróbálsz aludni
akkor kezdenek el idegesíteni
az ujjai amikor meghallom
a babát a másik szobában tekeregni
oda kellene a kezem fel kéne venni
becsukom a szemem hátha kevésbé hallom
közben magamban kérem hogy tartson ki
nemsokára megyek nemsokára szabadulok
kilesek a szemhéjam alól
a gesztenyebarna szemek tárva nyitva
a kutyák vonyítani kezdenek
távolodik az alvás hátat fordít nekünk
becsukott szememben sötétség helyett
a hasgörcsöktől szenvedő kisbabám
fel kéne venni fel kéne venni
és az elfojtott mozdulat ébren tartja
a nagyobbat aki mindjárt sír mert
elveszett félúton
feszít a húgyhólyagom
a kutyáink nem tudnak berekedni
kitartóan vastag az ugatásuk
kétfelé szakadnék
az óperenciás tengeren az üveghegyen
túl a lélekig kéne eljutnom
én meg még mindig csak
a húsnál tartok
nem tud a test nyugtatni altatni
ha a szív túladagoltan zakatol
