Amikor ötödik osztályba jártam, nem igazán szerettem az osztályfőnöki órát. Különösen így volt ez, ha arra a délutáni váltásban, a tanítási nap legvégén került sor. Véget ért a nap, nem kellett tovább aggódni holmi feleltetések vagy dolgozatok miatt – és még mindig nem volt szabad hazamenni. Az egyébként fontos funkciót betöltő osztályfőnöki órák fölösleges időpocsékolásnak tűntek akkoriban.
Pozitív énkép és önbizalom: nyitott gondolkodású vagyok!
A zentai Stevan Sremac Általános Iskola November 11. Kihelyezett Tagozatának 5.b osztályába járó diákok azonban szeretik és várják az osztályfőnöki órát. Nem véletlenül van ez így: a hetedik óra minden kedden az élménypedagógia, a közösségépítés és a képességfejlesztés jegyében telik. Barsi Anita osztályfőnök ugyanis boldogságórát tart.
– Elsősorban a családnak lenne a feladata a jól működő érzelmi minták továbbadása a gyerekek számára, de a mai gyors, technológia által uralt világban, ahol a szülők sokat dolgoznak, ez mintha kezdene eltörpülni. A családi minták nagyon meghatározóak: ha egy szülőnek elakadásai, megoldatlan problémái vannak az életben, akkor a gyerek átveszi ezeket a szorongásokat. Ezért szerintem az érzelmi intelligencia fejlesztésére sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a tanításban is. A boldogságóra program a pozitív pszichológián alapszik, ami a pszichológia tudományának egy nagyon fiatal ága. A boldogsággal kapcsolatos kutatások eredménye azt mutatja, hogy a boldogság tanulható. Ez azt jelenti, hogy léteznek olyan stratégiák, technikák és módszerek, amelyek segítségével javítani lehet az életminőségünkön.
A foglalkozáson aktívan és örömmel vettek részt a gyerekek
Fontos készség például a csapatban való munka, az együttműködés, az érzelem-kifejezés, az empátia, és ezek mind fejleszthetők pedagógiai módszerekkel. A program nem konfliktus nélküli életet ígér, hanem megoldási javaslatokat, technikákat és stratégiákat kínál arra nézve, hogy hogyan lehet a saját boldogságunkat felépíteni. Aki ezzel a programmal elkezd foglalkozni, az akarva-akaratlanul a saját óráira is belopja ezt a szemléletet és élethez való hozzáállást. Így pedig sokkal hatékonyabb és élvezetesebb órákat lehet tartani – magyarázta az osztályfőnök, aki két évvel ezelőtt, egy kollégája jóvoltából találkozott először a boldogságóra programmal.
A programot 2012-ben, akkor még felnőttek számára indította el Bagdi Bella életmódfejlesztő tréner, a Jobb Veled a Világ alapítvány elnöke. Sok szülő és pedagógus is részt vett rajta, az ő ötletük volt, hogy a boldogságórákat gyerekek számára is elérhetővé kellene tenni. Oktatási intézmények 2016-ban pályázhattak első alkalommal a program megvalósítására. A boldogságóra programhoz a kezdetekkor csatlakozott két szaktekintély: prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a program fővédnöke, valamint dr. Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjának vezetője, a Boldogságóra Program tudományos szaktanácsadója.
Készülődés a bizalomjátékra
A November 11. iskola az Emlékiskola után második zentai oktatási intézményként kapta meg a Boldog Iskola címet. Ezzel azt is vállalták, hogy tovább folytatják a programot:
– Ezt a címet megelőlegezett bizalommal osztják ki, legalább egy éven keresztül boldogságórákat kell tartanunk. Úgy látom, érdeklődés mutatkozik a boldogságórák iránt a kollégák részéről, ezért a jövőben várhatóan még több diákunk részt vehet majd a programban. Önkéntes programról van szó, a pedagógus, az intézményvezető és a szülők közös beleegyezése szükséges hozzá. A boldogságórák komolyságát az is bizonyítja, hogy szerepelnie kell a pedagógiai programban és a munkatervben is.
A programhoz korosztályokra bontva könyvek, munkafüzetek, kártyák, zenei cédék is tartoznak, ezek mind a tananyag földolgozását könnyítik meg. A pedagógusok kézikönyvének egyes fejezetei olyan témákat tárgyalnak, mint a hála, a megbocsátás vagy az apró örömök élvezete. A tanár megismerheti a gyakorlatok elméleti hátterét, és kedvére válogathat a rengeteg képességfejlesztő feladat közül:
– Szeptemberben a hálát, októberben az optimizmust, novemberben a társas kapcsolatokat jártuk körül, decemberben pedig áttérünk a jó cselekedetekre. A december egyébként is az ajándékozás hónapja, itt megtapasztalják, hogy milyen érzés adni másoknak. Az egyes hónapok tematikája logikusan épül egymásra. Az adott témáról beszélgetünk, játékos feladatokat oldunk meg, mesélünk, gondolkozunk. Az itt szerzett élményeik által valóban megtapasztalják, amit ez a program kínál, és a csapatépítéssel meg az érzékenyítéssel is jó úton haladunk.
A pozitív megerősítés rendkívül jót tesz a gyerekek önbecsülésének
A gyerekek nem titkolt várakozással készültek az órára: a padokat félretolták, a székeket körbe rakták, hogy osztályfőnökük érkezésével azonnal megkezdődhessen az iskolahét talán legértékesebb negyvenöt perce. A terem falán függő fölirat is hozzájárul a kellemes hangulathoz: „Büszke vagyok rátok!”.
Ráhangolódásképpen egy gyors kezdőkört tartanak: kinek mit jelentenek a társas kapcsolatok? Röpködnek a válaszok, és egykettőre kiderül: a barátság, a család, az osztályközösség is társas kapcsolataink körébe tartozik. Hogy kicsit jobban elmélyedhessenek a kapcsolatok mibenlétében, ezt követően egyfajta bizalomjátékot játszanak: a gyerekek sállal, kendővel bekötött szemű társukat körbevezetik az osztálytermen, keresztül a székek és asztalok jelentette akadályokon.
A játék természetesen nem cél nélkül való: amint vége, ismét körbeülnek, és megbeszélik a vakon tapogatózás és a másik vezetgetése közben fölmerülő érzéseiket. Félelemről, bizalomról, felelősségről egyaránt beszámolnak, majd levonják a következtetést: a barátságnak fontos része a bizalom. Már sorolják is: bízni kell a másikban, hogy nem vezet neki a falnak, hogy visszaadja a kölcsönkért tárgyat, hogy nem él vissza a titkainkkal.
Nyitottan, együttműködően közelítik meg a következő gyakorlatot is: negyven állítás közül kell kiválasztaniuk egy-egy olyat minden osztálytársuk számára, ami az illető szerint ráillik.
– Ez a feladat elsősorban arra jó, hogy a gyerekek jobban megismerjék egymást. Kiemelkedően fontosak az együttérzést és az empátiát fejlesztő gyakorlatok, mert a boldogság legfőképp az együtt érző, szeretetteljes társas kapcsolatokban terem. A foglalkozások a csendesebbeknek segítenek kinyílni, a „rosszcsontokat” pedig arra tanítják, hogy tudatosabban forduljanak a többiek felé, és megtanuljanak uralkodni magukon – világít rá az osztályfőnök, és amíg a gyerekek azt keresik, melyikük szereti a matematikát, ki olvas szívesen, vagy ki tud palacsintát sütni, addig azt is elmeséli, hogyan érte el, hogy hatékonyan tudjon dolgozni a csapatnyi tizenegy éves diákkal: – A legelső órán közösen dolgoztuk ki a csoport szabályrendszerét, ehhez azóta is mindenki igyekszik tartani magát. Ezt fogom még kiegészíteni azzal, hogy csak akkor szólalhat meg a következő beszélő, ha az előző befejezte a mondandóját, és azt mondta, „köszönöm”.
Mint minden gyakorlatot, ezt a játékot is megbeszélés követi: sikerült-e minden osztálytárs számára találni egy ráillő állítást, nehéz volt-e a keresgélés?
Az órán előkerült még egy kép is, aminek a gyerekek címet adhattak, elbeszélgettek arról, mi történt a megörökített pillanatban, és amikor az osztályfőnök megszólította őket, mindenki szabadon elmondhatta a véleményét. A zárókörben pedig a Boldogító erősségek elnevezésű kártyacsomag lapjai közül választottak egyet-egyet a diákok. Negyvenöt percbe nem férhet bele minden, de a gyerekek azt se bánták, hogy a csöngetés után néhány percet még maradniuk kell, hogy befejezzék az utolsó kört. Többségük úgy érezte, illik rá a vaktában húzott kártyalap. Mindenki szereti, ha kedvesnek, segítőkésznek vagy éppen nyitott gondolkodásúnak tartják, a pozitív megerősítés pedig jót tesz az önbecsülésüknek is.
Az élménypedagógiai alapú foglalkozásokon a gyerekek jobban megismerik egymást és önmagukat is
A házi feladatról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az nem tartozik bele a modern pedagógia és az élménypedagógia eszköztárába. A boldogságóra erre is rácáfol: a gyerekek a következő órára minden társuk neve mellé leírnak valami szépet. Ezt a pozitív listát aztán megmutathatják a tanáruknak, ha akarják, de erre senki sem kötelezi őket. A bizalom tehát itt is tetten érhető: ahogy az alapítvány az iskoláknak, úgy az osztályfőnök a gyerekeknek hiszi el, hogy teljesítik az ígéretüket.
Barsi Anita azt mondja, nehéz megmondani, hogy boldogok-e a mai gyerekek:
– Alapjában véve úgy látom, hogy sok a szorongó gyerek, és persze felnőtt is. Pedagógusként folyamatosan figyelem őket. Sokat kell velük beszélgetni, és állandó interakcióban kell lenni velük. Egy mai gyerek talán már másnak örül, más tölti el boldogsággal, mint minket annak idején. Feladatunk, hogy olyan helyzeteket teremtsünk nekik, amik tanulásra serkentik őket, amik a fejlődésüket szolgálják. Ezzel folyamatos motiváció érhető el, és az ilyen feladatokon keresztül kidomborodhat az is, hogy ki miben jó, mi érdekli. Egy-egy sikeres feladat megoldása jót tesz az önbizalomnak is.
A kreativitásuk és a problémamegoldó képességük is fejlődik. Afelé próbálom őket terelgetni, hogy együtt, csapatban mindig könnyebb és hatékonyabb a munka. Ez a program lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekek nyitottabbá váljanak, ki tudják fejezni az érzelmeiket, pozitívan gondolkodjanak, és olyan módszereket integráljanak a saját életükbe, amelyekkel átlendülhetnek a nehézségeken. Tudatosabban tudják majd irányítani az életüket a pozitív gondolkodás segítségével, problémáikat könnyebben meg tudják oldani, kudarckerülők helyett sikerkeresőkké válnak.
