Három évvel ezelőtt Zentán az egyházzenei életben jelentős változások kezdődtek, ekkor költözött ugyanis haza Grácból Borbély Zoltán orgonaművész és felesége, Miklós Réka, aki egyházzenei témában végez doktori tanulmányokat a Gráci Művészeti Egyetemen. Borbély Zoltán révén Feldbachból egy használt, ugyanakkor kedvező tulajdonságokkal rendelkező orgonát kapott a város, amit több forrásból érkezett támogatásból felújítva építettek fel a helyi Jézus Szíve templomban, és ennek köszönhetően egyházzenei koncertek helyszínévé válhatott a város legnagyobb szakrális épülete. Miklós Réka vezetésével megalakult a Cor Jesu Kamarakórus, melynek repertoárját főleg egyházzenei művek alkotják, 2014 őszén kettejük és Szakály József, a szabadkai Munkás Jézus plébánia plébánosa összefogásával a zentai székhelyű Cor Jesu Alapítvány égisze alatt pedig kántorképzés kezdődött Zentán. A kántorképzés elindítása azért nagy jelentőségű, mert a tartományunkban több évtizede nem történt ilyen jellegű oktatás.
A kántorképző hallgatói zeneelméletet, orgonát, liturgikus orgonajátékot, gregorián éneket, népéneket, valamint liturgiákat tanultak (Gergely Árpád felvétele)
– A liturgikus zene templomaink többségében sajnos meglehetősen alacsony szinten van – kezdte a beszélgetést Borbély Zoltán, majd így folytatta: – Mi ezen szerettünk volna változtatni, hisz nekünk ez a hivatásunk. Feleségem Grácban egyházzenei témából doktorál. Az ő szakterülete a gregorián ének, Szakály Józsefé a liturgia, az enyém az orgonazene, így minden adott volt ahhoz, hogy elindítsuk a képzést, melynek célcsoportja a felnőtt korosztály. Szakály Józsefnek és nekem egyébként ez régi álmunk volt, hazaköltözésünk pedig alkalmat adott a megvalósításra. A tantervet közösen állítottuk össze, majd a Hírvivő katolikus hetilapban hirdettük meg a képzést. Tizennégyen jelentkeztek Vajdaság különböző településeiről. Felvételi vizsga nem volt, mindenkit szívesen láttunk, akiben megvolt a tanulási vágy. A tizennégyből nyolcan jutottak el a második évfolyamig, a többiek még az első órákon lemorzsolódtak, mert nem tudták vállalni az órákon való részvételt, vagy túl komolynak találták a képzést, ill. nem volt hangszerük, amelyen otthon gyakorolhattak volna. Mi egyébként senkit sem tanácsoltunk el, mert azt valljuk, hogy aki akar fejlődni, az életkortól függetlenül is tud. A képzésben részt vevők között vannak főállású és helyettes kántorok, s olyanok is, akik érdeklődnek az egyházzene iránt, és szeretnék elkezdeni a kántori szolgálatot. Általában kéthetente találkoztunk, egy félévben összesen 6–8 alkalommal. A csoportos elméleti előadásokat délelőtt tartottuk, a magánórákra pedig előzetes beosztás szerint 9:30-tól 17:00-ig került sor. A résztvevők zeneelméletet tanultak, orgonát, liturgikus orgonajátékot, gregorián éneket, népéneket, valamint liturgikát. A képzésnek a zentai Jézus Szíve templom és plébánia adott otthont, a hideg hónapokban pedig nálunk, otthon tartottuk a foglalkozásokat. Családias közösséggé alakultunk, s így jó volt együtt dolgozni.
Kétéves képzésünk utolsó hivatalos tanítási napja május 28-a, utána már csak a vizsgák következnek. A résztvevők csoportosan vizsgáznak majd zeneelméletből, gregorián énekből, liturgikából és népénekből, emellett liturgikus orgonajáték tantárgyból mindenki eljátszik majd egy szentmisét abban a templomban, ahol szolgálatot teljesít. Ez utóbbi vizsgára a nyár folyamán és az ősszel kerül sor, szeptemberben pedig indul a kántorképző új generációja, hiszen máris vannak érdeklődők. Az elvégzett képzésről a Cor Jesu Alapítvány a résztvevőknek oklevelet ad. Az idei végzősök: Mucsi Ágnes (Zenta), Dobó Róbert (Magyarkanizsa), Dosztán Berta (Bácsföldvár), Garajszki Attila, Matijevics Éva (Szabadka), Klemm Valéria (Doroszló), Simovics Balázs (Óbecse) és Szabó Piroska (Adorján). A kántorképzést az első évben a Bethlen Gábor Alap támogatta, valamint a Tartományi Oktatási és Művelődési Titkárság, a második évet pedig önerőből valósítottuk meg. Képzésünk a kántorok anyagi helyzetéhez igazodva ingyenes volt és marad. Részünkről a kezdeményezés azért indult, mert szívügyünk a liturgikus zene és az egyházzenészek szakmai támogatása. Réka egyébként egy elméleti és gyakorlati részből álló gregorián tankönyv megírásán is fáradozik, a kiadás költségeire Grácban nyert támogatást. Püspöki engedéllyel jelenik majd meg, és ez kiváló tankönyve lesz/lehet az itteni kántoroknak – mondta Borbély Zoltán.
Arra a kérdésünkre, hogy mennyit fejlődtek a képzés résztvevői, azt válaszolta, hogy az előrelépés mindenkinél érezhető:
– Két személy korábban egyáltalán nem kántorkodott, de most már ők is játszanak miséken, a gyakorlott kántorok pedig tovább mélyítették ismereteiket az elméleti tárgyak mellett a szabad harmonizálás, improvizáció, valamint az előjátékok önálló szerkesztése terén. Amit kritikaként megfogalmaznék, az az, hogy a kántorokat sokszor a kishitűség köti gúzsba: úgy érzik, hogy mivel már nem huszonévesek, nincs lehetőségük a fejlődésre. Mi minden erőnkkel próbáltuk növelni az önbizalmukat, mert ez a kántori szolgálatnál is elengedhetetlen – fogalmazott Borbély Zoltán.
A képzés résztvevői közül ketten elmondták a véleményüket, és egyértelműen arról számoltak be, hogy a javukra vált a közös munka.
A zentai Mucsi Ágnes korábban nem kántorkodott, egy ideje viszont a helyi Szent Antal-templom hétköznapi miséin a nővér mellett ő is szerepet kap:
– Számomra ez óriási teljesítmény, régóta vágytam erre. Nagyon örültem, hogy Zentán lehetőség adódott egy ilyen képzésre, mert én négy gyermek édesanyjaként és munka mellett biztosan nem tudtam volna vállalni azt, hogy Magyarországon képezzem magam. Nekem azért is volt nagyon nehéz az indulás, mert azóta, hogy tizenéves koromban elvégeztem Zentán az alapfokú zeneiskolát, szinte nem is zongoráztam – mondta.
Dobó Róbert kilenc éve gyakorló kántor Magyarkanizsán a Szent Őrangyalok templomában.
– Megtanultam másképp látni a liturgiához kapcsolódó zenét, és ez nagyon fontos dolog. A képzésen nemcsak a tanároktól, hanem egymástól is sokat tanultunk, mindannyiunk javára vált ez a képzés – hallottuk.
