A dédapám Kossuth szilaj paripáin
nyargalt,
Kardot suhogtatva kapához edzett kezében,
Addig gürcölő jobbágyok keserves
kenyerén élt,
S emberhez méltó remény nem fűtötte
merészen.
Bécs s Kun lángra gerjesztő varázsában e
földön
Nagyapám és apám is megvívta a maga
harcát,
Mely után új hon gyámkodó öle nőtt
végzetté,
S, urak, most így vallhatok magaménak két
hazát!
Én, országok jogainak gyökerét művelve,
Dönteném a válaszfalakat, de zugba vertek,
S mint nyilvántartásba vett senkiházi
sorvadok,
Díszes szólamok árnyékában maradva
veszteg.
Nézetek, világok mezsgyekövét rakták,
reám,
Pengetve otthoni zajokat a hosszú éjben,
S feketébe hajló szavaimra mit sem adnak,
Hát konduljon meg száz könyörtelen
harang értem?
(Erdei Ernő: Lerázott terhek)
A fővárostól csak 18 km-re, a Temes és a Duna találkozásánál fekszik Pancsova (Molnár Edvárd felvétele)
Erdei Ernő, temesvajkóci születésű pancsovai művelődésszervező, költő, nyugalmazott erdészmérnök szavai szomorú valóságát tükrözik a szórványba szakadt pancsovai maroknyi magyarságnak. A fővárostól csak 18 km-re, a Temes és a Duna találkozásánál fekszik Pancsova. Vajdaság legmelegebb településeként tartják számon, 11,3 °C átlaghőmérséklettel és több mint 100 napsütötte órával évente. Lehet, hogy pont ennek köszönhetően olyan életvidámak az ottani emberek, így azok a magyarok is, akik teljesen magukra hagyatva őrzik és ápolják kultúrájukat és nyelvüket a mind jobban terjeszkedő szerb főváros tövében.
Hogy hány magyar él Pancsován, az a pár lelkes ember sem tudta megmondani pontosan, akik a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székházában vártak rám. Miért? Mert Pancsováról is, Vajdaság más településeihez hasonlóan, folyamatosan nagy számban távoznak a magyar fiatalok. Itt is, mint innen északabbra, tömegével szerzik meg a magyar útlevelet a fiatal, munkaképes magyarok, és mennek munkát keresni az Európai Unió valamely országába. A nyolcvanas években a magyarság lélekszáma meghaladta a hatezret, mert a környező falvakból feljöttek dolgozni a magyarok az akkor épült gyárakba. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint 3400 magyar él a községben. Ide tartoznak a hertelendyfalvi magyarok is, hiszen közigazgatásilag Pancsova külvárosához tartozik ez a bánáti falu, amely öt kilométerre terül el Pancsova központjától. 1700 magyar él Hertelendyfalván és ugyanennyi Pancsován.
Hetvenéves a pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (Molnár Edvárd felvétele)
– Azzal a különbséggel, hogy Hertelendyfalván a magyarok tömbben, Pancsován viszont kétszeres szórványban élnek, hiszen szerte vagyunk szórva a város területén – mondja a 85 éves Erdei Ernő bácsi, a Magyar Életfa Díj büszke tulajdonosa, aki ezt a dél-bánsági régió művelődésének és közösségének szervezéséért érdemelte ki, legfőképp a pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben kifejtett munkájáért, többek között emléktáblát is emeltetett IV. Béla király tiszteletére, aki a tatárjárás után, 1243 táján újjáépíttette a pancsovai várat.
– Valahol olvastam, hogy amikor megszűnik az utolsó iskolai tagozat, akkor a kultúregyesületnek még 30 év a perspektívája. Mi erre már jócskán rácáfoltunk, mert a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület még mindig él – mondja Balassa Julianna nyugalmazott általános iskolai tanárnő. Meséli, hogy 1945 után még néhány évig volt magyar tagozat az egyik pancsovai általános iskolában, de az ötvenes években az is megszűnt. A helyi művelődési egyesület viszont ottjártunkkor, június elsején, fennállásának hetvenedik évfordulóját ünnepelte. Ernő bácsi nemcsak a művelődési egyesület egyik legbuzgóbb mozgatója, hanem többek között egyik alapító tagja és kezdeményezője volt az 1969-ben létrejött Dél-Bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléjének, Hertelendyfalva, Kevevára, Pancsova, Székelykeve és Torontálvásárhely közös kezdeményezésére. A szemle célja, hogy megmozgassa a hagyományszerető dél-bánsági szórványmagyarságot, és a keretében tartott tanácskozáson évről évre megvitassa a térség magyar közösségének időszerű gondjait, feladatait. A mozgalom eredményeként szervezték meg 1972-től 1988-ig a magyar tannyelvű oktatást a pancsovai gimnáziumban. Mintegy 200 dél-bánsági magyar diák tanulhatott abban az időben anyanyelvén. Julianna keserűen szól arról, hogy később, amikor a 9–10. osztály után visszaállították a gimnáziumi oktatást, nem indítottak magyar osztályt, azzal a magyarázattal, hogy az ottani magyarság nem kérte. – Más kérte? – teszi fel a kérdést szomorkás gúnnyal. Azóta Pancsován nincs intézményesített magyar oktatás.
Pancsován nincs már intézményesített magyar oktatás (Molnár Edvárd felvétele)
– A távolabbról érkezők azt az információt kapják, hogy itt, Pancsován, van magyar nyelvű iskolai oktatás. Ez szemfényvesztés, mert Hertelendyfalván van, de mivel ez nem különálló falu, hanem a városhoz tartozik, így a hivatalos közigazgatás szerint a község magyarjainak anyanyelvi oktatása meg van oldva – mondja Julianna. Hertelendyfalván viszont annyira lecsökkent a magyar diákok száma, hogy egy összevont magyar nyelvű tagozat létezik, a négy osztályban csak hét tanuló van. Felsősöknek meg nem tudnak osztályt nyitni, mert évek óta nincs ki a létszám.
Beszélgetőtársaim egy része is ilyen összevont osztályban végezte el iskolai tanulmányait az ötvenes években Pancsován, így Varga Ernő nyugalmazott villamostechnikai mérnök is, akinek most Hertelendyfalván élő unokái tanulnak ilyen összevont osztályban. Beszélgetőtársaim véleménye megoszlik, hogy előny-e vagy hátrány az ilyen jellegű oktatás. Varga Ernő szerint hátrány, mert elvonja a tanulók figyelmét, Julianna szerint viszont előny, mert az ilyen összevont tagozatokon szinte egyéni oktatás folyik, és ettől a választástól függ, hogy a kisdiák a későbbiekben melyik nyelvi közösséghez tartozik majd.
Annak ellenére, hogy Hertelendyfalva csak öt kilométerre van Pancsovától, a kisvárosi magyarok nem hordják ki gyermekeiket a hertelendyfalvi iskolába, hogy ott magyar nyelven tanulhassanak, holott a Magyar Nemzeti Tanács felajánlotta az ingyenes iskolabuszt a pancsovai magyar diákok utaztatásához. Egyetlen kisgyermek lenne érintett az idén, de a szülei nem vállalják, mert a városban az egyik általános iskola tőszomszédságában élnek, nem kívánják, hogy a kicsi utazzon. Inkább szerb nyelvű osztályba íratják.
Rancz Károly, Varga Ernő, Trajković Mária, Erdei Ernő, Balassa Julianna (Molnár Edvárd felvétele)
– Ennek több oka is van – mondja Rancz Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség pancsovai szervezetének az elnöke, a művelődési egyesület elnöke. – Ha magyar nyelven fejezi be az iskolát, attól félnek, szerb nyelven nem tud majd érvényesülni. Akárhogy ígérjük is az MNT-n keresztül, hogy lesz ösztöndíj, ingyenes iskolai felszerelés, nem hisznek a szülők. Eljártunk a családokhoz, és megpróbáltuk őket meggyőzni, de hiába – mondja Rancz.
Julianna sem vitte ki a fiát annak idején Hertelendyfalvára tanulni, mert úgy ítélte meg, majd a családban elsajátítja a magyar nyelvet és kultúrát. Mondja, akkor még nem tudta, hogy ez közösségi szempontból szépkevés, mind a közösség, mind az egyén számára, hiszen ez a lehetőség nem adatik meg minden családban, és a magyar közösséghez való tartozás érzése sem alakulhat ki iskolai közösség nélkül.
– Hogy miért nem íratják magyar tannyelvű iskolába a gyerekeket? Mi 50 éve ezt taglaljuk. Szemünkre vetik, hogy nem foglalkozunk velük. De eső után köpönyeg. Egy generáció kiesett, és akkor már, amikor a szülők maguk nem magyar tagozatra jártak, mert nem volt hova, akkor a gyerekeiket sem íratták magyar osztályba, még ha lett is volna rá lehetőségük. Ezt az iskolabusz programot is évek óta népszerűsítjük, de hiába – mondja Julianna.
Nemcsak az oktatás, de a magyar nyelvű tájékoztatás sincs megoldva Pancsován, de Dél-Bánátban sem –panaszkodnak beszélgetőtársaim. Ötük közül csak Julianna előfizetője a Magyar Szónak és a hetilapjainknak is, a többiek már évek óta lemondták a napilap előfizetését, a lap többnapos késése miatt. A művelődési egyesületbe is csak a Hét Nap érkezik, amelyben a Bánáti Újság főleg a helyi munkatárs tollából hozza a környék híreit, bár abban is keveslik a dél-bánsági híreket. A Pancsovai Televízión több mint tizenhat éve létezik a Magyar percek c. magazinműsor, melyet mintegy tizenegy-két évig Balassa Julianna szerkesztésében, Erdei Ernő segédszerkesztővel egy elhivatott, eleinte népes csapat készített, ma pedig két lelkes hertelendyfalvi munkatárs folytatja egy fiatal bemondó-riporterrel és külső munkatárssal. A műsort a kezdetektől fogva feliratozták szerb nyelven, ma már nem.
Pancsovát Vajdaság legmelegebb településeként tartják számon több mint 100 napsütötte órával évente, amit a helyiek ki is használnak (Molnár Edvárd felvétele)
Ernő bácsi szerint ha nem lennének a környékbeli falvak, ahol tömbben élnek a magyarok, már nem lenne Pancsován egyetlen magyar sem.
– A pancsovai és a hertelendyfalvi művelődési egyesületeink és a templomaink az egyedüli létesítmények, amelyek még istápolják a magyar lelket az itteni magyarságban – mondja Erdei Ernő. A pancsovai művelődési egyesületben az elmúlt években több szakcsoport is megszűnt létezni, de ennek ellenére még mindig aktívak. Biztató, hogy nemrég új néptánccsoport alakult. A legaktívabb a vegyes kórus, amely pancsovai és hertelendyfalvi gyűjtésű székely népdalokat énekel, Kis Samu zenetanár, a kórus vezetője gyűjtéséből. Emellett a pancsovai művelődési egyesületben évek óta szervezett magyar oktatás is zajlik. Minden évben tíznél többen végzik el a magyar nyelvű tanfolyamot. Beszélgetőtársaim szerint nemcsak a mostanában olyan népszerű magyar állampolgárság megszerzése végett – előtte is éppen ilyen nagy érdeklődésnek örvendett a tanfolyam.
Egy éve már, több vajdasági helységhez hasonlóan, együtt tartják a horvát és a magyar istentiszteletet. A közös mise másfél órát is eltart, hiszen szinte minden miserész két nyelven hangzik el. Julianna szerint ez is a beolvasztás egyik eszköze. Véleménye szerint a leépítési és beolvasztási folyamat intézményesen folyik, már a húszas években elkezdődött, majd negyvenötben folytatódott.
– Az meg, hogy a magyar lányok szerb fiúkba lesznek szerelmesek... az már következmény, az iskolák és intézmények összevonásának a következménye. De hogy ’45 óta hatszázezerről lefogytunk kétszáz-egynéhány ezerre, az egyénenként nem megy, csak intézményesítetten – véli Julianna.
A művelődési egyesület a nehézségek ellenére megpróbál folyamatosan magyar nyelvű rendezvényeket szervezni, de beszélgetőtársaim arra panaszkodnak, hogy túl kevés az érdeklődő. Elmondják, amíg nem kellett tagsági díjat fizetni, addig 50 állandó tagja is volt az egyesületnek, az utóbbi időben ez megcsappant. A művelődési életet 20-25 ember ápolja. Trajković Mária nyugalmazott általános iskolai tanár csillogó szemmel meséli, éves szinten mennyi művelődési rendezvényt szerveznek, hogyan emlékeznek meg a vallási ünnepekről, valamint a magyarság szempontjából jeles eseményekről. Amikor azonban a gyerekeikről és az unokáikról kérdezem őket, többen is mondják, ők a magyarság részére már megszűntek létezni, bár a többségük rendelkezik magyar állampolgársággal.
– Én nem vagyok borúlátó, ide, az Al-Duna mentére, a mi tájainkra a honfoglaló magyarok 900-ban jöttek. A 970-es években Pancsovát mint magyar erődítményt emlegetik, Géza fejedelem idejében. A török hódoltság alatt a könyvekben magyar nevek is léteznek. 900-tól errefelé Pancsován mindig éltek magyarok. Ha 1100 évig éltek itt magyarok, miért ne maradnánk meg még 1100 évig? Ha nem háromezren, akkor ezren, de leszünk – mondja mosolyogva Erdei Ernő bácsi.
