Kósa Maja neve bizonyára sokaknak ismerősen hangzik a Nemzeti Vágta kapcsán. Maja szereplésével rászolgált a médiafigyelemre, de a háttérben ott van a családja, melynek tagjairól idáig kevesebb szó esett, viszont támogatásuk nélkül ő sem tartana ott, ahol. Épp ezért megkerestük Kósa Sándort, Maja édesapját, aki lótenyésztéssel foglalkozik.
Kósa Sándor, Maja és Rozália lovaikkal
Sándor elmesélte, hogy korábban a helyi földműves szövetkezetben dolgoztak, emellett teheneket is tartottak. Miután a szövetkezet csődbe ment, akkor tértek át nagyobb mértékben a tehéntartásra.
– 25 évig foglalkoztunk tehenekkel, de végül feladtuk, mert beláttuk, hogy ez nem vezet sehová sem. A 25 évből 24 éven keresztül szisztematikus rablás ment, mert egy liter tej felvásárlási ára nem volt elég egy liter tej előállításához. Megkülönböztették a nagytermelőket a kicsiktől, és ők rögtön magasabb árat kaptak. Én nem kaptam magasabb árat, és nem jutottam hozzá az állami prémiumokhoz sem, ezért úgy gondoltuk, hogy ennek vége. Sándor fiunk kezdte a lovazást, és mi láttunk benne valamit. Szerintem egy szülőnek az az öröm az életben, ha látja, hogy a gyerekei azt csinálják, amit szeretnek. Ezért is váltottunk, eladtuk a teheneket, és lovakkal kezdtünk foglalkozni.
Hogyan vették meg az első lovat?
– Jött a háború, behívtak, és kényszerből el kellett mennem. A gyerek ekkor még csak 13 éves volt, de egy kis segítséggel megművelte a földjeinket. Mikor hazajöttem, megkérdeztem, hogy mit szeretne. Ő azt mondta, hogy egy csikót. Így lett meg az első ló, aztán lett kettő, végül elértük a 15-ös állományt. Ennyi pedig már lekötötte azt a földmennyiséget, amivel mi rendelkezünk. Nekem maradt a takarmánytermesztés, a gyerekek meg csinálták a lovasiskolát, a versenyeket, aztán jött a bértartás is.
Sándor és Hajnal, a tenyészkanca
Kitől tanultak meg lovagolni a gyerekek?
– A mi gyerekkorunkban még hagyomány volt a faluban, hogy télen jártunk az idős paraszt emberekhez jártatni a lovaikat. Akkor lovagolhattunk azokon a munkáslovakon, és így tanultunk meg lovagolni. Persze, olyan szinten nem tudtunk lovagolni, mint most tudnak a gyerekek, de meghatározó élményt nyújtott. Az igazság az, hogy a gyerekek maguktól tanultak meg lovagolni. Majának persze segített a bátyja. Sándor fiammal az is megesett, hogy mikor megkapta a csikót, akkor magára kötötte a jártató kötelet, és úgy sétáltatta. Az megindult szaladni a völgy aljában, és felhúzta a gyereket egészen a házunkig, a domb tetejére. Kellett ez is a tanuláshoz. Elég rögös út volt ez, de elvezetett arra a szintre, ahol most vagyunk.
Több lovas is, aki Önöknél tanult, sikereket ért el a vágtán.
– Itt van nálunk bértartásban Bauer Judit lova, a lány mellesleg nálunk tanult meg lovagolni is. A Vajdasági Vágta Kishuszár Vágtáján ő az egyedüli, aki mindkétszer dobogóra állhatott. A fiam két éve van Temerinben, és az ottani lovasiskolából egy kislány lett a mostani Kishuszár Vágtán a második. Megjegyzem, hogy a lova itt született, a mi nevelésünk.
Apa és lánya közösen szerszámozzák fel a lovat
A legszebb eredményeket mégis az Önök gyermekei érték el.
– Nagy büszkeség számomra, hogy a lányom azt a lovat lovagolta a Hősök terén, amit a fiam edzett és én vezettem föl. A Hősök terének misztikus jelentése van számomra, és ha egy egész évet kellene dolgoznom azért az egy napért, akkor is szívesen megtenném.
Említette, hogy amióta a fiuk elment Temerinbe, azóta Önök lótenyésztéssel foglalkoznak. Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?
– Van két tenyészkancánk, itt, Bácskossuthfalván. Amikor a csikó eléri a másfél évet, akkor megy Temerinbe. Már három ló van az ottani lovasiskolában, amelyek nálunk születtek, és itt van a negyedik is, amit nemsokára viszünk. Idáig még egy lovat sem adtunk el, ami kissé problémát jelent. Az az idős kanca, amit Sándor fiam csikóként kapott, még mindig dolgozik az ő lovasiskolájában. Valószínűleg eljön az az idő, amikor eladunk egy-két csikót, de nem könnyű dolog ez számunkra. Érdekességként megemlíteném, hogy a csődörünk, a legidősebb lovunk, a csókai borászat reklámarca.
Őszinte szeretet ember és ló között
Ennyi év távlatából hogyan látja, megéri lovakkal foglalkozni?
– Meg. Ha csak az anyagiakat nézem, akkor nem, de mondhatni, hogy a lovak felnevelték a gyerekeinket. A ló megtanítja az embert embernek lenni. Ez egy kötelességtudat, mert ha az embernek van lova, akkor tudja, hogy reggel enni kell adni neki és gondoskodni kell róla. Nálunk a lovak ellátása családilag működik. Ha Maja, aki most fog doktorálni Szegeden, hazajön, akkor ugyanúgy felül a traktorra és jön szalmát hordani, mint mi. Ő nemcsak megjelenik a lovával Budapesten, hogy felüljön rá arra a pár percre, hanem gondoskodik róla, amikor itthon van. Anyagilag nem éri meg lovat tartani, de erkölcsileg nem lehet mérni semmihez sem azt, amit a lovak jelentenek – mondta el Sándor.
Amint kiderült, a Kósa család valóban komolyan gondolja a lovakkal való foglalkozást, s nem véletlenek Maja lovas sikerei sem. Igaz, Maja bevallotta, hogy számára a lovaglás mindig is hobbi volt.
– A jövőmet is úgy képzelem el, hogy a lovaglás továbbra is szép hobbim marad. Ez életemnek egy nagyon fontos része, de a Szegedi Tudományegyetemen most kezdem meg a doktorálást. Történelem-német szakon végeztem, és oktatáselméletből fogok doktorálni, és igazából ebben képzelem el magamat. A lovak mindig fontos részei maradnak az életemnek, de nem leszek zsoké vagy valami hasonló.
Maja számára a lovaglás mindig is egy nagyon szép hobbi volt
Édesapád szerint nagyon sokat lehet tanulni a lovaktól. Neked mit tanítottak meg a lovak?
– Elsősorban kitartást és kötelességtudatot. Az egyetemen sokszor adódtak nehéz helyzetek, amikor nem volt kedvem tanulni. De akkor is tudtam, hogy le kell ülni és meg kell csinálni. Ugyanúgy, mint a lovakkal. Az, hogy valakinek lova van, nem csak annyit jelent, hogy szórakozok és elmegyek terepre lovagolni. Beletartozik az is, hogy behordom a szalmát, a takarmányt, és gondoskodok a lóról. Ez a kitartást és a szorgalmat erősítette meg bennem.
