A bácsfeketehegyiek hagyományos karácsonyi műsora az idén más volt, mint lenni szokott. A közönség soraiban ott ültek a vajdasági magyar közélet vezetői, és az anyaország magas rangú képviselői. Nem pusztán a műsor miatt jöttek, sokkal inkább szólt ez az érdeklődés Pál Károlynak, a Feketics Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnökének és a VMSZ korábbi ügyvezető alelnökének, akit dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
Pál Károly mögött egy nem mindennapi életpálya áll, hiszen negyven évet töltött a politikában és húsz évet a művelődési életben. Most, nyugdíjba vonulásakor úgy látja, a dolgok nem vele kezdődtek és nem is vele fognak véget érni.
Fotó: Lakatos János
– Amikor Pintér Attila nagykövet úr átadta a kitüntetést, akkor azt mondta, hogy nem indokolja meg, mert furcsa volna, ha meg kellene. Ebből úgy tűnik, mintha normális lenne az, hogy így történt ez az elmúlt 4 évtized a közéletben és 2 évtized a művelődésben. Amikor megköszöntem, akkor három dologról beszéltem: megköszöntem a családomnak, hogy mögöttem állt. Ez egy olyan pálya volt, ami nem mindennapi terhet ró a családra, hiszen rengeteget voltam távol. Ennek pedig ára van. Másodikként megköszöntem azoknak, akikkel ebben az időszakban valamilyen formában együttműködtem. Nagyon sok ilyen ember volt az elmúlt 4 évtizedben, és nélkülük ez nem ment volna. Mindenhez társak kellenek, olyanok, akik elfogadják, hogy jó az, amit teszünk. Társak, csapat nélkül nem lehet semmit sem megvalósítani, nem lehet megmaradni. A harmadik dolog, amit megköszöntem, az az, hogy van folytatás. Nem velem kezdődik és nem velem végződik az, amit tettem. Nagyon örülök, hogy egy fiatal csapat átvette és nagyon jól teszi a dolgát Sárközi Istvánnal az egyesület elnöki tisztségén. Sütő András úgy fogalmazott, hogy „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődik”. Hozzátenném, hogy nem is vele végződik. Egy folyamatról van szó, és aki ezt nem tudja elfogadni, de a közéletben tevékenykedik, annak nem lesz hosszú karrierje. Voltak előttünk és lesznek utánunk, és ezt alázattal kell viselni.
Mit lát, ha visszatekint az elmúlt 4 évtizedre?
– Ebben a négy évtizedben voltak szép időszakok, de voltak nagyon csúnya és goromba időszakok is. Ilyen goromba periódus volt, amikor 5 temetésen kellett beszélnem a község nevében. Az öt beszéd, amely között volt szerb és magyar is, az értelmetlen háborúról szólt, amely elvitt ebből a községből hat fiatalembert. Mindegyik faluból kettőt-kettőt. Sokan furcsán néztek rám, amikor 5 temetésen arról beszéltem hogy értelmetlen a háború, de a többség akkor is értette, hogy miről van szó. Aki a közéletben szerepet vállal, annak tudnia kell, hogy mit mond és mit tesz. És azt kell mondani és tenni, amit őszintén fel tud vállalni, és ami megegyezik a közösség akaratával, vágyaival.
Példaértékű, amit a szórványmagyarságért tett. Hogyan kezdődött?
– Húsz éve kezdtünk el Bácsfeketehegyről Maradékra járni, amikor ott nem volt sem magyar iskola, sem magyar művelődési élet. Ott döbbentem rá, hogy milyen az élet a szórványban. 19 évvel ezelőtt megalakítottuk a magyar kultúregyesületet Maradékon, aminek Berta Géza kántor úr lett az első elnöke. Még abban az évben elmentek Muzslyára, a Durindóra, ami nagyon nagy esemény volt számukra és számomra is. Azóta kibővült az a kör, ahol a bácsfeketehegyi egyesület nevében megjelentünk és együttműködtünk. Szerémségben 5-6 helységben, valamint Dél-Bácskában és Közép-Bánátban is több településen. Több, mint tíz éve a szüreti napok alkalmából Bácsfeketehegyre hívjuk a szórványból a testvéregyesületek képviselőit, hogy bemutassanak egy egész estét betöltő műsort. Úgy érzem, hogy amit felvállaltunk 20 évvel ezelőtt, hogy a tömbből támogassuk a szórványt, az ma visszaköszön a nemzetpolitikából is, amit az Orbán-kormány deklarált és támogat. Abban is visszaköszön, amit elkezdtünk, hogy Maradékon a Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően beindult a magyar oktatás. Amit próbáltam, próbáltunk tenni, az mindenféleképp helyes célkitűzés volt, és az idő igazolta, hogy megvalósítható.
A helyi művelődési egyesületet is sikerült igen magas szintre emelni.
– Részben a nevemhez köthető, habár egyedül nem tudtam volna megvalósítani, hogy Bácsfeketehegyen sikerült olyan anyagi feltételeket kialakítani a kultúréletben, amely nem minden településen létezik. Több szakaszban megújult és kiépült a kultúrotthon, és amikor valamelyik épületrészt átadtuk, akkor rögtön megtelt tartalommal. Ma örömmel állapítom meg, hogy kicsi az épület. Kicsi, mert a mostani fiatal csapat munkájának köszönhetően nagyon sokan csatlakoztak az egyesülethez. A közösség tagjai így megfogyatkozva is megtöltik a teret. Az, hogy ez itt létrejött, kisugárzik másfelé is, és megmutatja, hogy lehet nagyot álmodni. Fontos, hogy a létesítmény nyitott mindenki számára, úgy a többi bácsfeketehegyi civil szervezet, mint a vidékről ide látogató vendégegyesületek előtt. Külön örülök, hogy nálunk székel két vajdasági szintű magyar közösségi egyesület: a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete és a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság. Nagyon sokat jelent számunkra az, hogy ők itt vannak.
Nem lenne teljes a pályája bemutatása, ha nem ejtetnénk szót a politikában vállalt szerepéről.
– A hivatalos indoklás szerint a kultúrában kifejtett tevékenységem miatt kaptam ezt az lovagkeresztet. Sokan úgy gondolják, talán még én is, hogy ennek van egy másik háttere, ami nem valósulhatott volna meg, ha nem vagyok aktív a politikában is. Ahhoz, hogy az ember valamit meg tudjon valósítani, társakat kell találni. És ezt olyan emberekkel lehet megvalósítani, akik hasonlóképpen gondolkodnak. A több, mint 4 évtizedes politikai pályafutásom egy olyan gazdagság számomra, amiből még most is lehet meríteni. Azok az ismeretségek, amelyeket létrehoztam, segítség volt az elmúlt időszakban és most is az. Ebben a magyar közösségben én voltam a legtovább az önkormányzatban, 40 évig szinte folyamatosan jelen voltam a községben. Több ízben voltam polgármester, voltam a képviselő-tanács elnöke, köztársasági képviselő, tartományi képviselő és az MNT intézőbizottságának tagja. A VMSZ alapító tagja lehettem, több ízben pedig alelnök, és hat évig ügyvezető alelnök voltam. Hálás lehetek a sorsnak, hogy megadta nekem mindezt a lehetőséget. Jelenleg nyugdíjas vagyok, tervezetten és folyamatosan vonultam ki a közéletből. A legutóbbi választások óta nem vagyok már a községben semmilyen tisztségen, nem vagyok a helyi közösségben sem és a VMSZ-ben sem. Úgy érzem, hogy ez így is van rendjén.
Hogyan élte meg ezt a rangos kitüntetést, és mik a tervei ezt követően?
– Soha nem vágytam arra, hogy kitüntetést kapjak a munkámért. Nem is azért tettem, hanem mert valahogy így alakult az életem. A mostani elismerés mellett kaptam más, számomra jelentős elismeréseket is. Egyik volt a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, valamint egyedüli külhoni tiszteletbeli polgára vagyok a bácsfeketehegyieket kibocsájtó Kunhegyesnek, illetve egyedüli viselője vagyok a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által adományozott Polgármesteri Arany Pecsétgyűrűnek. Ezelőtt három évvel pedig megkaptam a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakettjét a tevékenységemért. Nem ezért tettem, de valószínűleg sokan úgy gondolták, hogy ez így van rendjén. Megnyugvást jelent számomra, hogy tiszteletbeli elnöke vagyok az egyesületnek. Egyrészt látom, hogy nagyon jó a folytatás, aminek tiszta szívből örülök. Bízom abban, hogy igényelt formában és mértékben továbbra is lesz lehetőségem segíteni a tenni akarók munkáját. Ennek érdekében a nyugdíjas éveimet azzal kezdtem, hogy az eddigiekhez mérten sokkal egészségesebben próbálok élni, annak érdekében, hogy – reményeim szerint – minél tovább segíthessem Bácsfeketehegyen megkapaszkodó családomat, és örülhessek a tömbben és a szórványban élő magyar közösségünk eljövendő újbóli gyarapodásának.
