Egy tanya, három generáció

Azt a kort éljük, amikor a falvak lassan elnéptelenednek, mivel egyre kevesebb ember tart ki e mellett az életforma mellett. A tanyasi világ ezen a folyamaton már korábban átesett, hiszen egykoron annyian éltek tanyákon, hogy iskolák, kocsmák működtek a falvakon kívül is. Ma már elvétve találni lakot tanyát, főként olyat, ahol három generáció él együtt. Zentagunarastól, Bogarastól és Njegoševótól nagyjából egyforma távolságra, a zentagunarasi határban található a Fehér Opletán-tanya. Itt él Fehér Opletán Róbert, élettársa Tóth Brigitta, kislányuk Brenda és Róbert édesanyja, Rózsa néni. Róbert a tanyát édesapjától örökölte. Egykoron 100 méterre volt tőlük a környék legismertebb kocsmája, és 500 méterre a tanyasi iskola. Az iskolának még állnak a romjai, a kocsmából viszont csak egy betontömb maradt, a többit beszántották.

Róbert már születése óta tanyán él. Gyermekkorában innen járt be Zentagunarasra iskolába, mert a tanyasi iskolát már a 70-es években bezárták. Amikor gyermek volt, akkor még a környező tanyákról is jártak gyerekek iskolába, meséli. Sohasem szeretett a faluban, a bátyja viszont igen. Ő most is bent él Zentagunarason a nagyszülők házában, míg Róbert a tanyát választotta. A körülmények sokat változtak Róbert gyermekkora óta, lányuk, Brenda már egyedüli tanyasi gyerek, és mindennap autóval viszik be az iskolába.

A Fehér Opletán család földműveléssel és birkatenyésztéssel foglalkozik. Mondhatnánk, a birkatartás a fő profiljuk, amit Róbert édesapjától örökölt a tanyával együtt. A jószággal mindig is sok munka volt, de most már a bürokrácia is nehezíti a dolgot: nemrég végezték a jószágok törzskönyvezését, ami nagyon sok papírmunkával járt, panaszolja el a fiatal gazda. Emellett az is gond, hogy egyre kevésbé kifizetődő a jószágtartás. Régen a gyapjúért is jó pénzt lehetett kapni, manapság szinte csak arra elég, hogy kifizessék a birkanyírókat. Róberték főként a bárányokat értékesítik, de a bárány is olcsóbb, mint 2-3 évvel ezelőtt. A fiatal gazda szerint sokan csak a támogatások miatt kezdtek birkával foglalkozni, ez viszont lenyomta az árakat. A körülmények nagyon sokat változtak, mert régen egy tanya körül elég volt 5 hold föld, és egy család annyiból is megélt. Manapság viszont az 50 hold sem elég, hogy rendesen tudjanak élni, véli Róbert.

Fehér Opletánék követik a technikai fejlődést, de a tanyán nincs áram. A világítást akkumulátorokkal oldják meg, az olyan háztartási eszközök, mint a mélyhűtő és mosógép, pedig bent vannak a faluban, Róbert testvérél. A tanyán van tévé és számítógép, sőt, internet is. Ez mind akkumulátorról üzemel, akárcsak a mobiltelefon-töltők. Természetesen jó lenne a vezetékes áram, de Róbert elmondása szerint ez manapság nagyon komoly befektetés, szinte megfizethetetlen. A tanyának saját fúrott kútja van, a vizet pedig traktormeghajtással húzzák fel. A fiatal gazdának ez télen jelent nehézséget, mert a kemény mínuszokban nem mindig könnyű begyújtani a traktort. A konyhai szükségletekre bekészítenek előre vizet, de a jószágnak mindig frisset kell húzni, mert különben befagy az itató. A fürdést úgy oldják meg, mint régen is, teknőben. Meg lehet mindent oldani, csak sokkal nehezebb, mint a faluban – mondja Róbert.

– A tanyasi életnek van jó és rossz oldala is. A földek közel vannak hozzánk, pl. a ganéhordás is sokkal egyszerűbb. Az meg a nehéz oldala, hogy naponta kétszer kell menni a lányért a faluba. Nyáron ez nem nagy gond, de amikor rossz az idő meg nyakig ér a sár, akkor nem egyszerű és időigényes is. Az itteni élet jó oldala, hogy nehéz összeveszni a szomszéddal, de a rossz oldala is ugyanez: nincs a közelben szomszéd, ha valami baj van. Gondolkodtunk, hogy beköltözzünk mi is a faluba, de akkor az utolsó fát is el kellene vinni magunkkal, mert másnapra már mindent ellopnának. Nehéz lenne elköltözni, mert itt születtem és nem rossz ez az élet – vallja be a fiatalember, aki tisztában van a tanyasi élet hátrányaival, de látszik rajta, hogy a szíve ide húz.

Róbert élettársa, Brigitta, Gunarasról költözött ki a Fehér Opletán-tanyára. Ő is földműves családból származik, de nem volt könnyű megszoknia a tanyasi életet. Meglátása szerint nem mindenki tudna belerázódni ebbe az életformába, mert az emberek már túlságosan kötődnek a modern technológiához. Sokan akkor sem jönnének ki tanyára, ha lenne víz, áram meg köves út – véli Brigitta. Azt is töredelmesen bevallotta, hogy ő még mindig szívesen bemenne a faluba. Biztos benne, hogy ott olcsóbban kijönnének, mert sok mindent árammal is meg lehet oldani, amihez a tanyán nafta kell. A tanyára való kiköltözés után legnehezebben a sötétséget szokta meg. Akkor még petróleumlámpával világítottak, ami nagyon szokatlan volt, akár csak az, hogy minden nagyon messze van.

– Nincs se bolt, se semmi a közelben. Meg itt van a sár, ami miatt nem lehet mindig közlekedni. Ha lenne kövesút és bármikor tudnék menni, akkor minden jobb lenne – panaszolta Brigitta, aki a nehézségek ellenére mára megszokta a tanyasi életet. Pozitív tulajdonságként a csendet és a nyugalmat említette, de azért hozzáfűzte, hogy szórakozásra ritkán jut idő. A tanya körül sok a munka, de ha meghívják őket, akkor szívesen mennek. A fiatal háziasszony feladatai közé tartozik a főzés is. Ezt nyáron gázzal oldja meg, télen pedig tüzelős sparhelttal, amivel egyben fűtenek is. Van kemencéjük is, de azt ma már ritkán használják.

Rózsa néni, Róbert édesanyja ugyancsak tanyán él születése óta. Gyerekkorában nagyon szép tanyájuk volt, de miután a szülei beköltöztek Zentagunarasra, lebontották. Ő továbbra is tanyán maradt, mivel a férje tanyájára költözött. A gyerekeket, míg kicsit voltak, hét közben bevitték a nagyszülőkhöz, hogy onnan menjenek iskolába. Így maradt idejük dolgozni, mesélte Rózsa néni, akit mindig is sok jószág vett körül. Szereti a jószágokat és dolgozni is szeret. A földek a tanya körül helyezkednek el, ez sokszor megkönnyítette a munkát. Rózsa néni mindig is szeretett tanyán élni, és nagyon sajnálja, hogy az idő múlásával eltűnt az a sok tanya, ami a környéken volt. Fiatalabb korában még volt kivel összejárni, napközben is folyton benézett valaki hozzájuk, este pedig ellátogattak egymáshoz az emberek. Akkor még nem számított annyira az idő, mint manapság, sok helyre gyalog jártak. Rózsa néni is gyakran begyalogolt Zentagunarasra, ami egy óra járásnyira van a tanyájuktól. Arra sosem gondolt, hogy beköltözzön faluba.

– Itt mindig van valami munka, és itt szoktam meg. Ha meg már ennyit leéltem itt, akkor hova mennék? – tette fel a kérdést Rózsa néni.