A fotóriporterek mindent elrontanak

Amikor kedden a belgrádi, dedinjei, Virágházhoz közeli Béke Villához értünk, s átestünk az ilyenkor elengedhetetlen biztonsági vizsgálatokon – mellesleg meglehetősen rövid idő alatt –, meglepődve vettük a többi újságíróval együtt tudomásul, hogy nem egy egyszerű és megszokott sajtótájékoztatóra érkeztünk, melyet a villa valamelyik arra megfelelő termében rendeznek meg. A leköszönő kormányfő utolsó miniszterelnöki sajtóját ugyanis a szabad ég alatt zajló eseménynek álmodták meg, sőt, a villához vezető lépcsősor alatt Szerbiát és a régiót ábrázoló térképeket is láttunk. Egyes operatőrök rögtön aggódni is kezdtek, hogyan fog mindez kinézni, ha Vučić le-fel sétál majd a térképek között, hogyan lehet megoldani, hogy mindig mindenkinek legyen megfelelő felvétele a történésről, sohasem tudni ugyanis, melyik kocka lesz a legfontosabb, melyiket kérik majd odabenn a szerkesztőségben, mondván: ugye ez a mozdulat nektek is megvan? Mi, újságírók és a „mozgó fotóriporterek” nyugodtabbak voltunk, nekünk nem kell adott helyre mozdulatlanul beállni, arrább mehetek én a miniszterelnökkel együtt, ha már eltávolodott eléggé a magyarázat közben ahhoz, hogy ne értsem jól, amit mond. Aztán a kormány sajtósai ecsetelték, mi fog történni, mindenki megnyugodott, hogy lesz felvétele, lesz végig hang is, a leköszönő kormányfőre ugyanis vezeték nélküli mikrofont is tűznek, így nyugodtan sétálhat a prezentáció közben. Minden rendben is zajlott. Kivéve, hogy az egyik fotóst már a Vučić mögötti dombról kellett visszakísérniük a biztonságiaknak a többiekhez a sajtójátékoztató alatt, mindenáron olyan képet akart ugyanis csinálni, amilyen senkinek sem lesz, még ha ez a beszélő hátát filmező jelenetet is eredményez. A fotóriporterek első mínusza volt ez aznap.

Ízléses borkóstolót szervezett Vučić az újságírók számára a sajtótájékoztató után: a most már államfői tisztségben levő politikusnak ugyanis hobbija, hogy bármerre jár az országban, szert tesz az ottani ismert borpincék egy-egy termékére. Viccelődve megjegyezte: ezt a sok bort mind én hoztam, nehogy azt írják, hogy a kormány költött ennyit el. Laza hangnemben zajló beszélgetést, borkóstolót képzelt el az új államfő az újságírókkal. Az elképzelés amúgy zseniális volt, a helyzet azonban nem válhatott eléggé oldottá olyan körülmények között, amikor a fotósok és operatőrök még az egy órán át tartó sajtótájékoztatót követően sem tudták abbahagyni tíz percre sem a fényképezést. Ilyen a mai világ. Mindenkinek dokumentálva kell minden egyes pillanat, mindenki fotózni akar mindent, még ha az adott kép már a hatszázadik is arról, hogyan tölti a bort Vučić valamelyik újságírónak, hogyan váltanak két szót annak ízéről. Így aztán sokan részt sem vettek a kóstolón, magam és kolléganőm is inkább a háttérben maradtunk. Nem mindenki akarja, hogy az esti híradóban reklámozza magát azzal, hogy az ország első emberétől kapott egy pohár bort. S nem mindenki tud lazán beszélgetni úgy, hogy százan filmezik közben. A fotóriporterek mindent elrontanak.

A másnapi tisztségátadási ceremónia még szigorúbb biztonsági ellenőrzéseket és még több fotóst jelentő eseménynek számított. Az elnöki palotában történtek két perc alatt lezajlottak. Vučić átvette Nikolićtól az államfői bélyegzőt, lobogót, kezet fogtak, s nagyjából véget is ért a procedúra. Előtte azért jól megváratták az újságírókat, a fél kettőkor indított eseményre jó volt délben érkezni. Az egyik gárdista itta meg a várakozásunk levét: a fotósok minden fényképezési vágyukat kiélték szegényen, vagy fél órán át lépkedtették jobbra-balra, hogy mindenki tökéletes képet kapjon a kezében tartott elnöki bélyegzőről. Mikor már vagy negyed órája állítgatták ide-oda, az egyik fotós még odaszólt: most már minden jó, de a hüvelykujjadat, ha lehet, húzd már kicsit lejjebb, takarja a dobozka alsó részét…