Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de a nyár beköszöntével mindig várakozással telek meg. Vélhetően az iskolából, az iskolai évekből berögződött reflex ez, hogy a nyár, az szabadság, buli és kaland. Sajnos a munkahelyemen nem olyan megértőek, mint az iskolában voltak, és a bő két hónapos lazaság helyett a szabadságomnak mindössze az első két hetét tudom kihasználni. Talán itt öregesen megjegyezhetem, hogy a diákok nem is tudják, milyen jó dolguk van.
Lakatos János felvétele
A nyár eljövetele természetesen a nyaralás közelségét is jelzi. Bevallom őszintén, hogy amikor erről a cikkről beszéltünk a szerkesztővel, olyasmit fogalmaztunk meg, hogy kevés is elég a nyári szabadsághoz, a jó nyaraláshoz. Elég egy dinnye, egy folyópart, pár jóbarát és egy sátor. Aztán a számítógép előtt továbbgondoltam a dolgot, és rájöttem, hogy nekem ez nem elég. Vagyis elég, de számomra az már nem nyaralás, legfeljebb egy-két napos kikapcsolódás. Lehet, hogy ez így nagyképűen hangzik, de egyszerűen ez rögzült belém, hiszen gyermekkoromban nem a táborok és a folyópart jelentette a nyaralást számomra. Abban az átkos, titói Jugoszláviában minden nyáron a tengerre mentünk. Általában a horvát tengerpart volt a célpont, és megesett, hogy egy évben kétszer is eljutottam nyaralni. Ez akkor nem számított extrának, hiszen édesapám a szövetkezethez tartozó keltetőállomáson dolgozott, és a szövetkezetnek saját nyaralója volt. Valami őrült elgondolásból úgy tartották, hogy a melósnak is jár egy kis tenger, és az oda- és visszautat is szervezett formában biztosították. Ebből kifolyólag az én gyermekkoromból kimaradt a folyópart és a sátor, a nyaralást a tenger jelentette. Amikor ötödikesként az osztállyal Vrdniken táboroztunk, nem igazán élveztem a sátorban alvást és tábori élettel járó kényelmetlenségeket. Ez a későbbiekben sem változott: néhány éve egy nagyon klassz fotótáborban vettem részt. Jó volt az előadó, jó volt a társaság és a kaja is, viszont sátorban kellett aludnom. Egy átforgolódott éjszaka után másnap összepakoltam a cókmókom, és hazajöttem. Bele lehet magyarázni, hogy túl idős vagyok már a sátorozáshoz, de húszévesen sem élveztem volna.
Mindenki másképp áll a dolgokhoz, de ha nyaralásról beszélünk, akkor számomra az egyet jelent a tengerrel. A helyzet a páromnál is hasonló, noha nála egészen más a megközelítés. Míg az én gyermekkorom a 80-as években zajlott, addig az övé inkább a 90-es évekre tehető. Ez azt jelentette, hogy sem a tengerre, sem táborokba nem jutott el. Először velem együtt ment a tengerre nyaralni, és annak ellenére, hogy már nem volt gyerek, ez meghatározó élmény maradt számára. Épp ezért ha nyaralásról beszélünk, akkor mindketten a tengerre gondolunk. Sajnos nem jön össze minden évben, és ha összejön, akkor is jócskán kell rá spórolni. Ennek ellenére az meg sem fordul a fejünkben, hogy például egy olcsóbb, Tisza-parti táborozást válasszunk helyette.
Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy a folyóparti üdülés nem jó. Szívesen fürdünk a Tiszában vagy a Dunában, és a bezdáni halászlének nincs párja, még a tengeren sem. Ha tehetjük, akkor hétvégente szívesen élünk ezekkel a lehetőségekkel. Kell a kikapcsolódás és a feltöltődés, a munka és a mindennapok után. Valahogy minden arra irányul, hogy leszívják az ember energiáit. Sajnos a fizetésből élő emberek egyre kevésbé engedhetik meg maguknak a nyaralást és az üdülést. Miközben a kormány folyton arról beszél, hogy a termékek és a szolgáltatások árait az Unió áraihoz kell igazítani, addig arról egy árva szó sem esik, hogy a fizetéseket is az unióshoz igazítsuk. Az árak felfelé kúsznak, a pénzünk pedig egyre kevesebbet ér. Kevesen engedhetik meg maguknak a tengert, és sokaknak egy sima folyóparti üdülés is luxus. A fizetésünk fenntart egy látszatot, de választás elé állít bennünket: megjavítom a kocsit, vagy elmegyek a fogorvoshoz. Elmegyek vendéglőbe enni, vagy cipőt veszek. Eljárok strandolni a nyáron, vagy összespórolok egy szerény nyaralásra. Hétköznapi dolgokról beszélünk, és mégis a vagy-vagy szintjén kell rájuk gondolni. Nem engedhetjük meg magunknak azt sem, ami teljesen normálisnak kellene hogy számítson.
A nyaralás és a nyár pozitívumától sikerült eljutnom a kilátástalan hétköznapok valóságába, de ennek ellenére mégsem negatívan nézem a dolgokat. Az biztos, hogy sátorozni nem fogok, de roppantmód élvezem, ha hétvégente fürödhetek valahol, ha félévente ehetek egy bezdáni halászlevet, és kétévente eljutunk a tengerre. A negatívumokat konstatálni kell, tenni ellenük, de a pozitívumokra kell koncentrálni. Főleg ha a nyárról van szó. A nyaralás továbbra is marad számunkra a tenger, legfeljebb ritkábban fogunk nyaralni. Őszintén bevallom, én szívesen fürdök a Welker-tanyánál lévő kis tóban is, ami nagyon messze van a tengertől, de még egy rendes medencétől is. Ott legalább visszafogott a társaság (békák és szitakötők), és nem is túlzsúfolt. És hamarosan kezdődik a Dombos Fest is. Hol töltődjön fel egy hegyesi, ha nem a Hegyalja utcában?
