Hulló István (csak így egyszerűen) biológusnak és ornitológusnak tartja magát. Egész élete során központi szerepet kapott a természet, ma a hobbija is és a munkája is ehhez kapcsolódik. Ezenkívül tanár, természetkutató, hagyományápoló és környezetvédő is. Mindig ragaszkodott Szabadkához és környékéhez, kutatómunkái is ehhez a területhez kötődnek. Szabadka és környéke természetvédelmi terület kutatása és megóvása érdekében végzett munkája, valamint a hagyományápoló tevékenysége okán pedig a magyar állam a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki őt.
Hulló István Korsós Tamás főkonzultól vette át a kitüntetést (Fotó: Molnár Edvárd)
Arról, hogy mi motiválta és terelgette a természet szeretete útján, Hulló István biológus, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója így vall:
– A családom egy munkás-paraszt család, édesapám ugyanis hentes, édesanyám háztartásbeli volt, a nagyszüleim pedig földművesek voltak. Tanyán születtem és ott is nőttem fel. Elmondta, nagyapjával gyakran járta a Tesla-telepi piac, a Palics, a Ludasi-tó közelében levő, illetve a pesti vasút mellett található szántóföldeket és gyümölcsösöket, így a tanyasi élet, a Ludasi-tó és a homokos vidékek képe jelentősen meghatározták életútját. Már nagyon korán kiderült, hogy mi az, ami érdekli, főként miután megismerte Csornai Richárd ornitológust.
– Azt, hogy itt tartok, ahol, lehet, hogy a Szekeres László vezette vitaklubnak köszönhetem, amelyet a múzeumban tartottak, és amely a diákokat, középiskolásokat, egyetemistákat gyűjtötte maga köré, és ahol különböző témákban szakemberek vendégeskedtek. A múzeumban tartott találkozások egyikére Csornai Richárd ornitológust is meghívták – idézi fel emlékeit.
Ez a találkozás volt az egyik oka, hogy érdeklődni kezdett a madárvilág iránt. Az egyetemi tanulmányok során bővült az érdeklődési köre a környezetvédelemmel.
– A madarak nagyon jó indikátorok, mivel a hiányukkal vagy az elszaporodásukkal nagyon sok mindent jeleznek a természetben. A madárvilág egyfajta állapotot jelez. Nagyon jó alapul szolgáltak a madárvilágban végzett kutatások a természetvédelmi területek kialakításában – tudtuk meg Hulló Istvántól, aki részt vett mindegyik Szabadka környékbeli természetvédelmi terület levédésében. – A természetbe végzett kutatásokat, amelyek igazából alapkutatások voltak, önszorgalomból végeztem. A szabad délutánokból csentem el az időt, és a családtól, amely megértette és elfogadta ezt – magyarázta.
Elmondta, hogy a természet szeretetén kívül az egyik legkedvesebb időszak az életében az volt, amikor taníthatott. Az általános iskolások tanítását nagyon élvezte, mert mint mondja, ezek a diákok tiszta szívvel, őszintén és lelkesedéssel figyelik az újat. Később a középiskolások tanításában nem találta meg a helyét, azok a programok miatt, amelyek alapján a középiskolásoknak tálalni kell a tudást. Véleménye szerint nem nyílik lehetőség az integrált tanításra, és a környezetvédelemről nem lehet más tantárgyak kizárásával beszélni. Volt az önkormányzatban környezetvédelmi szakmunkatárs, de csalódott a hivatalnoki munkakörben, ezért inkább a Palics és Ludas természetvédelmi területei felé fordult.
Ezután aktív időszak következett. Megalakult az akkori Jugoszláviában az első környezetvédelmi egyesület (1987-ben), a Csornai Richárd Ökológiai Egyesület. A környezetvédelmi táborok nemzetközi jelleget öltöttek, sőt mozgalommá is akkoriban vált a környezetvédelem. Az ambiciózus, fiatal férfit pedig a politika is kiszemelte magának, a szocialista szövetségbe pozícióra helyezték, de csak egy évig volt ott. Miután a szövetség megszűnt, és belátta, hogy a politika nem az ő területe, távozott. Inkább a civil szféra felé fordult, a környezetvédelemmel foglalkozó törvények megszületésével pedig a szabad mozgalom lassan elveszítette az élét.
– A táborok meghatározták a mindennapjaimat, de az 1985 és 1992 közötti időszak után a délszláv háborúk felvetették a kérdést: menni vagy maradni. Én helyileg is kötődtem ehhez a szűkebb határhoz, a bátyám, aki kiköltözött, pedig mindig mondogatta, hogy nem lehet az öreg fát átültetni, beláttam, hogy nem is lehet. Így az ismerőseimmel, a Csőke családdal közösen saját vállalkozásba kezdtünk. A megélhetés indokolta, és ekkor indítottuk el a tanyasi turizmust. Ekkor kóstoltunk bele a hagyományápolásba is – mesélte. A Róka-tanya kiépítése, a vállalkozás elindítása rendkívül nehéz volt, hiszen az inflációs időkben került rá sor, a családra is gondot kellett viselni, és igénybe is vette őket fizikailag is, mégis a legszebb időszaknak élte meg ő, hiszen a tanyavilág mindig is közel állt hozzá, szerettek ezzel foglalkozni a feleségével, és család is együtt volt. A tanya a mai napig az életük része.
A múzeumba járás szokását pedig hosszú éveken keresztül megőrizte. Mindig szerette a múzeum hangulatát. A madártani gyűjteményt itt ő dolgozta fel. 2000-ben pedig felkérést kapott, hogy kezdje meg a munkáját a múzeumban. Azóta tart igazgatói megbízatása a Szabadkai Városi Múzeumban. Mint mondja, folyamatos kihívást jelent, hiszen pályázatokon vesznek részt, kutatások történnek, projektumokat valósítanak meg.
