Az év utolsó, és egyben leghosszabb éjszakáját a televízió legtöbbször úgy próbálja „eladni”, mint csupa mókát és kacagást. Tudjuk azonban, hogy mint minden más buliban, itt is ezerféle konfliktusveszély leselkedik a gondatlan szilveszterezőre. Tovább komplikálhatja az is az ügyet, hogy az óév búcsúztatását a legtöbb esetben hosszabb egyeztetések, megbeszélések előzik meg.
Legjobb esetben, a legtöbb kellemetlenséget pont a szervezkedés okozza. A hol, mennyiért, mennyit, mekkorát, minek és hasonló szavakkal kezdődő kérdések általában gyors egymásutánban szoktak ilyenkor elhangzani a bulit szervező társaság tagjai között, jobbára csak formalitásból, hiszen két nap múlva az illetékesek gyakorlatilag elölről kezdik a legalapvetőbb, már megbeszélt pontok újratárgyalását. Hasonlóan, mint a politikában.
Egyes esetekben a megfelelő ruha kiválasztása is fejtörést okozhat. A nők esetében ez nem meglepő, viszont ilyenkor a férfiak egy része is elgondolkodik, hogy miben kellene megjelennie. „Amiben jól érzed magad” – mondja mindig édesanyám, ennek ellenére sohasem engedte még meg, hogy a kinyúlt edzőnadrágomban, meg a kopott metallicás pólómban menjek el misére, iskolai ünnepségre vagy menyegzőre. Ma már nem kapok instrukciókat arra, hogy mit öltsek magamra, viszont ugyanazok a szavak visszhangoznak most is a fejemben, mint akkoriban.
Sok férfi húz ilyenkor inget, zakót, köt nyakkendőt. Illik is. Viszont hittel vallom, hogy egy részük egész éjjel attól retteg, hogy leeszi vagy leönti magát, esetleg még kellemetlenebb „üzemi balesetet” szenved az est folyamán.
Ha a menüt külön állítják össze a bulizók (nem pedig rendelnek, vagy az adott étterem szakácsaira bízzák magukat), akkor komoly vitába keveredhetnek egymással, amit egészen a szilveszteri vacsora elfogyasztásáig nem fognak kiheverni. A pizza túl gyerekes, a malac túl hideg, a lencse az „fújj”, a virsli az tradíció, a csirke nem hoz szerencsét, a hal szálkás, a cordon bleu hizlal. Bármennyire is sok problémája van a szilveszterezőknek a menüvel, fél tízre bármit bármekkora mennyiségben képesek a szájukba lapátolni, mert a vendégváró vagy nagyon erős volt, vagy úgy intézték, hogy minden érkező vendéggel fogyasztottak belőle (legalább kétszer). Ilyenkor már nem igazán számít a kalóriaérték, a fehérjék és szénhidrátok, valamint a zsírok aránya, az ember csupán arra koncentrál, hogy éjfélre még képes legyen koccintani, ne pedig a saját poharába dőljön egy lomha csukafejest.
Amikor az ember inkább a házibuli mellett voksol, sokszor a megfelelő zene kiválasztása is problémákat gerjeszthet. Manapság egy bármire való, otthoni „ereszdelahajamat” alapvető zeneszolgáltatója az internet. Ez amennyire megkönnyíti a szórakozni vágyók helyzetét, annyira nehezítheti is.
Tudvalévő ugyanis, hogy egyes emberek (különböző bor-, sör- vagy pálinka-jellegű) stimuláns alkalmi túlfogyasztása során olyan neurológiai tüneteket produkálnak, amelyek jobbára a muzsikaszóval, pontosabban egyetlen egy előadó dalával való szoros érzelmi összefonódás formájában nyilvánulnak meg. A jelenséggel ugyan az orvostudomány még nem foglalkozott tüzetesen, viszont mindenféle egészségügyi képzés nélkül is el lehet mondani, hogy ez az állapot rövid távon érezhetően roncsolja az illuminált személy és környezete kapcsolatát, hiszen úton-útfélen ugyanaz a dal szólal meg a hangfalakból, vagy a delikvens ordítja azt hangosan. E sorok írója tapasztalatból tudja, hogy ez esetben a dalválasztás sem mindegy, hiszen a 67-es út miatt maximum a többi vendég fenyíti meg az ipsét, forradalmi dalok esetében viszont az is megtörténhet, hogy a belügy. Fizikailag.
Végül, akár a vendéglista hosszúsága is okozhat különböző kellemetlenségeket. A nagy buli reményében egyre több társaság dönt úgy, hogy közösen üli meg az óév búcsúztatóját, sokszor olyan emberek kavalkádja, akik máshogy vélekednek egy-egy politikai, társadalmi, gazdasági, irodalmi, zenei, egészségügyi, munkavállalási, büntetőjogi vagy bármely más kérdésről. Pláne alkohol hatása alatt. A kisebb vitákból hajnalra pedig könnyen tömegverekedés is kikerekedhet, ahol egyetlen egy új nyakkendő, ing, vagy éppen magas sarkú sem marad biztonságban. E sorok íróját például egyszer egy túlbuzgó középkorú úr azért akarta minden áron felpofozni, mert nem volt hajlandó leülni vele meginni egy italt (egy ilyen alkalom visszautasítása pedig ritkaságszámban megy)!
Ebből is látszik, hogy a szilveszterezés csak első ránézésre kelti a felhőtlen szórakozás benyomását. A valóság ettől sokkal árnyaltabb, sokkal összetettebb. Persze nem arról van szó, hogy az év utolsó napján mindenkire veszély és ármány leselkedik a táncparketten vagy az asztalok alól, viszont már csak magát a szilveszteri mulatságot egy hosszú és sokszor megerőltető folyamat előzi meg. Nem is csoda, hogy a felgyülemlett stresszt az ünneplők kilencven százaléka csupán borgőzben képes elviselni.
Az évek óta ismétlődő ünnepi tévéműsor pedig egy külön fejezetet érdemel...
