Ahol Nosza véget ér, ott kezdődik Szalatornya. Itt pedig még nem is olyan nagyon régen működött egy tanyasi iskola. Az épületet több mint harminc évvel ezelőtt bontották le, az iskola emlékét azok az emberek őrzik, akik ott tanulták meg a szorzótáblát, vagy ott szaladgáltak tanítás előtt és után. Fehér Miklós, Berák Eszter és Milutinovics Ibolya kezdeményezésére és szervezésének köszönhetően a valamikori szalatornyai iskolások a napokban összegyűltek, hogy együtt emlékezzenek az iskolás napokra.
– Szalatornyán 140 évvel ezelőtt, 1873-ben volt először tanítás. Mégpedig az országút (szerz. megj. Ludas és Kispiac közötti út) szélén volt egy nádfedeles ház, oda jártak abban az időben a gyerekek iskolába. Az osztálynapló szerint 102 diákja volt ennek az iskolának. Később azonban újabb iskolák épültek, és én már abba az iskolába jártam, amely 1902-től 1904-ig épült, itt bent a faluban. Abban az időben a szalatornyai iskolán kívül még három iskola épült: Királyhalmán, Ostorkán, illetve a nagy iskola Kispiacon. Ezek az iskolák mind egyformák voltak, még a lépcsőmagasság is – mesélte Fehér Miklós. Megtudtuk, ezek az iskolák mindig versengtek egymással, sporttevékenységekben mérték össze tudásukat. A szalatornyai lányok verhetetlenek voltak „két tűz között”-ben. Hozzátette: – A nagy iskolát bontották le először, de a szalatornyai iskolából sincs ma már semmi. Az épületet lebontották, majd a telket eladták, magántulajdonba került, és ma csak fák vannak ott. Én mindennap az udvarban forgok, mert a telek tulajdonosánál dolgozom. És hát, mivel ott nőttünk fel, olykor-olykor eszembe jutnak az iskolás évek. Délután, amikor véget ért a tanítás, az iskolaudvarba jártunk játszani, a tanító néni ott lakott az iskola épületében.
Miklós elmesélte, hogy ugyanabban az épületbe volt kialakítva a tanterem is, meg a tanító lakása is. Mint mondta, a folyosón rakták le a kabátokat, ahonnan a tanterembe léptek. A tanterem hajópadlós volt. Mellette még egy nagyobb helyiség volt: a tanító szobája, onnan nyílt a konyha.
– A hajópadlót akkor még fáradt olajjal kenték le. Lehetett is csúszni rajta! – mosolygott Miklós, mert közben eszébe jutottak a gyermekkori csínytevések. Majd folytatta: – Egy osztályban zajlott a tanítás, összevont tagozatra jártunk, vagyis elsőtől ötödikig mindenki egyszerre tanult. Mintegy 30–40-en ültünk mindig az órákon. Sokan voltunk, de mindenkire jutott ideje a tanító néninknek. Feladta a feladatot az elsősöknek, amíg ők dolgoztak, a másodikosok, harmadikosok, negyedikesek, ötödikesek is megkapták a feladataikat. Egyik írt, a másik olvasott, a harmadik számolt... Egyforma feladatot soha nem kaptunk. Meg hát, sokkal nagyobb volt a fegyelem, nem volt szabad a másikat kinevetni óra alatt. Valahogy ma sokkal elevenebbek a gyerekek – tette hozzá.
A fegyelemre az iskolatalálkozó legidősebb diákjai is emlékeznek. Mint megtudtuk, senki nem úszta meg körmös vagy nádpálca nélkül. De talán a mégis a csínytevések, a közös játékok azok, amire a legszívesebben emlékeznek.
– Négy évet jártam itt iskolába, majd később Szabadkára mentem. De a négy évből két évet jártam a Jugoszláv Királyság ideje alatt, két évet pedig a magyarok alatt. Nagy Józsefnek hívták az osztálytanítónkat, aki ’41-ben tanított minket, és Erdélyből jött hozzánk. Majd két évet jártam még Szabadkán iskolába, és miután az apámat és bátyáimat elvitték, nem maradt nekem más, mint otthon segíteni – mesélte Szabados László, aki 1938-ban kezdte el az első osztályt. Folytatta: – Jó volt iskolába járni, fiatalok voltunk, akkor minden olyan könnyű volt. Közel volt az iskola, csak átvágtam az udvaron... Negyvenegy előtt Ladócki Gábor volt az osztálytanítónk. Téged végig ő tanított? – fordult László kedves volt iskolatársához Deák Rózsához.
– Én még ’36-ban kezdtem iskolába járni. Abban az időben még négy osztály volt Szalatornyán, amikor azt befejeztem, akkor szüneteltem egy évet. És amikor bejöttek a magyarok, akkor 15 éves korunkig köteleztek minket, hogy befejezzük a nyolc osztályt, így ezeket az éveket is itt fejeztem be. Ladócki Gábor még szigorú tanító bácsi volt, olyan hosszú pálcája volt, hogy az első padtól az utolsóig elért vele, hogy megkopogtassa a fejét a diáknak – emlékezett vissza Rózsa. Hozzátette: – De Nagy Józsefre már nem emlékszem, hogy szigorú lett volna...
– Nem volt. Nagyobbak is voltunk, amikor már ő tanított minket. De Ladócki Gábor... a veteményesbe nem volt szabad bemenni, mert azért kapni lehetett – mondta László.
– Nem is tudom már, hogy mi minden volt a veteményesben, csak a ribizlire emlékszem. Én biztos vagyok benne, hogy meg sem kóstoltam! Csak azért emlékszem rá, mert ránk parancsolt, hogy nem szabad bántani – mondta Rózsa, miközben közösen emlékeztek vissza a csínytevésekre Lászlóval.
– Arra már nem emlékszem, hogy melyik diák volt és mit csinált, de azt mondta neki a Ladócki tanító, hogy másnapra tegye be a párnát a nadrág alá, mert a 25-öt megkapja. És oda is vert másnap annak a tanulónak, és bizony azt tudom, hogy utána nagyon nehezen ült a padon, de arra már nem emlékszem, hogy ki lehetett – mondta László.
Szerettek iskolába járni, mindketten jól tanultak. Rózsa kedvenc tantárgya a történelem volt. Elmondta, hogy szépírást is tanultak, lúdtollal méghozzá.
– Az első években még ceruzánk sem volt, hanem palavesszővel írtunk a palatáblára. Nem súrolódott le az írás, meg lehetett őrizni. Rózsi arra emlékszel, hogy mielőtt a tanító bejött az órára, közösen kellett az egyszeregyet tanulnunk? A fa söprűnyél pedig nagyon jó volt kacskázni. Mindkét végét meghegyeztük, majd ütögettük, és néztük kinek száll el messzebbre – idézték fel együtt az emlékeket.
A fiatalabb generáció is kellemes élményekkel gondol vissza erre az iskolára. Zemkó Veronka 1972-ben kezdte el az iskolát, és két évet járt ide, majd Horgoson tanult. Ő a szalatornyai iskolások utolsó generációjához tartozik.
– Érdekes volt a horgosi iskola, mert csak „világot láttunk”. De a szalatornyai iskolás évek is felejthetetlenek. Érdekes hallgatni az idősebbeket, nádpálca még nekünk is jutott, de azért alapjában véve már más volt a mi időnkben iskolába járni – emlékezett vissza.
– Nagyon rossz érzés volt, amikor lebontották az iskolát, hiszen jó volt oda járni – mondta Veronka.
