„Temerin egyfajta lakmusza a múltban, a jelenben és a jövőben történő etnikai konfliktusoknak Vajdaságban” – fogalmazott nemrég kiadott közleményében a nagybecskereki Civil Társadalom Fejlesztési Alap nevű civil szervezet. Való igaz, Temerin neve hallatán egyre többen asszociálnak a nemzetek közötti incidensekre. De miért éppen Temerin? Miért épp ez a dél-bácskai község az, ahol – legalábbis a rendszeres médiafogyasztóknak így tűnhet – messze a legtöbb nemzeti színezetű incidens, konfliktus, atrocitás történik? Kérdéseinkre dr. Lázár Zsolt, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Szociológia Tanszékének rendkívüli tanára válaszolt.
– Tanszékünkön 2002-ben, 2006-ban és 2009-ben is végeztünk olyan kutatásokat, amelyeknek a nemzetek közötti viszonyok feltérképezése volt a célja. Temerint mint a magyar–szerb konfliktusok jelentős színterét már az első vizsgálódásaink során észleltük. Külön ugyan nem foglalkoztunk ezzel a településsel, a kutatásainkban Vajdaság egészére koncentráltunk, de megállapítottuk, hogy ez a község eltér az átlagtól a nemzetek közötti viszonyok tekintetében. Temerin nem mondható tehát tipikusnak Vajdaság egészére nézve, de abban az értelemben mégis tipikus, hogy pontosan megmutatja, milyenek lehetnek a vajdaságban élő nemzetek közötti viszonyok egy különleges helyzetben. Ez a különleges helyzet pedig abból adódik, hogy a második világháború utáni szisztematikus kolonizáció során az őshonos magyar lakosság mellé szerbeket telepítettek. Majd a 90-es évek menekülthullámával újabb szerb telepesek Horvátországból és Boszniából érkeztek – főként a már itt élő családok rokonai. Az említett kutatásainkban a tolerancia fokát is vizsgáltuk az egyes nemzeti közösségekre vonatkozóan. A második legtoleránsabb csoportnak a magyarok bizonyultak – hangsúlyozom: vajdasági átlagról van szó! –, míg a szerb népességen belül a horvátországi szerbek mutatkoztak a legkevésbé toleránsaknak (ennek elsődleges oka a frusztráltság, hiszen mind társadalmi státus, mind az anyagiak tekintetében ők veszítettek a legtöbbet). Temerin községbe a menekültek többsége pedig éppen Szlavóniából érkezett. Feltevésem szerint az ellentétek kialakulását csak tetézte, hogy Temerinben az átlagnál jóval erősebb a magyarok identitástudata, mint Vajdaság más részein. Erre utal az utóbbi hét-nyolc évet felölelő megfigyelésem, miszerint Temerinben a fiatalok szubkulturális csoportjai nemzeti alapon szerveződnek, ami egyébként nem jellemző az ilyen generációs csoportokra, amelyeket elsősorban a hasonló érdeklődési kör és életvitel tart össze.
Milyen összefüggések fedezhetők fel a tavalyi kormányváltás során hatalomhoz jutott politikai opciók, a helyi szintű politika szereplői, illetve a nemzetek közötti incidensek fellángolása között?
– Nem hiszem, hogy közvetlen összefüggés volna a kormányváltás és az etnikai színezetű konfliktusok között. Mindig annak a politikai opciónak áll érdekében a szélsőséges viselkedés serkentése, amelyik veszíti pozícióit vagy nem lát más módot a megerősödésre. Konkrétan a Szerb Haladó Párt tekintetében egyik eset sem áll fenn, de azért nem zárnám ki azt az eshetőséget, hogy a párt tagságán belül léteznek extrém elemek. Mégis, helyi szinten az extrémebb politikai fellépést inkább a Szerb Radikális Párt képviseli, de egészen biztos vagyok abban, hogy álláspontjával a problémák kialakulását a temerini székhelyű magyar párt is serkenti.
A politikailag korrekt közbeszéd nemzetek közötti konfliktusokat említ, a magyar nyelvű média a magyarok elleni támadásoknak ad nagyobb teret és „magyarverést” emleget, a szerb nyelvű média többnyire a szerbek elleni támadásokra fókuszál, híreiben a „magyar szélsőségesek” a főszereplők, a rendőrség pedig igyekszik „kocsmai verekedésekként” beállítani a történéseket. Ön hogyan kvalifikálná ezeket az eseteket?
– Nyilván mindegyik előfordult már. Temerinnel összefüggésben azonban különösen nem zárnám ki az etnikai konfliktusok megalapozottságát. Alátámasztani egyik vagy másik álláspontot viszont csak úgy lehetne, ha számba vennénk az összes incidenst, és miután minden adat a kezünkben volna, csak utána mondhatnánk ki teljes bizonyossággal, hogy egyik vagy másik nemzeti közösséget atrocitás ért. Egyébként nem csak magyar–szerb vonalon léteznek konfliktusok Vajdaságban. Jelentősek a szlovák–szerb, a román–roma stb. összetűzések is, de ezek nem kapnak akkora teret a nyilvánosságban.
Mekkora szerepe van a médiának abban, hogy Temerinről ennyit beszélnek? Valóban Temerin a konfliktusok gócpontja Vajdaságban, vagy immár a nyilvánosság is érzékenyebben reagál, ha Temerinben történik valami?
– Mindkét állítás igaz. A média számára attraktívak az összetűzésekről szóló hírek, de azt se kell figyelmen kívül hagyni, hogy vannak környezetek, ahol a probléma sűrűbben jelentkezik, és ezt kár volna tagadni.
Jelentős teret nyert vélekedés szerint a konfliktusok abból fakadnak, hogy a nemzeti közösségek tagjai nem ismerik egymást kellőképpen. Ebből következik, hogy a kölcsönös tolerancia serkenthető a másik kultúrájának, történelmének, nyelvének megismerése által. Szociológiailag ez mennyire igazolható?
– Általában véve igazolható, azonban fölmerül a kérdés, milyenek ezek a toleranciát serkentő programok. A toleranciatáborokba is elsősorban azok járnak, akik már eleve toleránsabbak, jobban érdeklődnek a másik nemzeti közösséghez tartozók iránt. De minden konfliktus ellenére Vajdaságról még mindig elmondható, hogy jók a nemzetek közötti viszonyok. Átlagban véve nincsenek nagy különbségek az egyes etnikumok tagjainak életvitele között. A jelentkező konfliktusok pedig még mindig a turbulens 90-es évek utórezgései.
