Abból a zöld áruból válogass, amit már kiselejteztek, olcsóbb, és még lehet ott jó zöldségfélét találni – adta ki az utasítást az idős asszony a fiának a napokban, miközben a piacra küldte. Majd hozzátette: – Engem a piac ment meg, ha nem lehetne alkudni, ebből a 16 ezer dináros nyugdíjból nem tudnék megélni – próbálta szerényen megmagyarázni, miért vásárol kiselejtezett zöldségfélét és nem elsőrangú árut.
Az elmúlt hónapokban, hetekben attól a 2011-es évre vonatkozó revíziós jelentéstől volt hangos a közvélemény, amely kimondta, hogy a városi költségvetésből több alkalommal is olyan tételekre különítettek el pénzt, amire nem volt törvényes alap. Mindenekelőtt az magánklinikákon történő nőgyógyászati vizsgálat, fogorvosi ellátás, illetve az évi szemüveg, illetve kontaktlencse megvásárlására elkülönített pénzösszeg váltott ki elégedetlenséget. Hiszen ki vásárol magának évente szemüveget vagy kontaktlencsét? Illetve melyik vállalat állja még az ilyen segédeszközöknek a költségét? A revíziós jelentés nyilvánosságra hozása után a jelenlegi polgármester egyik első lépéseként éppen ezeket a kiadásokat állította le.
A másik felháborodásra okot adó tétel pedig az a stimulációs összeg, amit az akkori polgármester saját magának, illetve a városvezetésben funkción levő politikusoknak fizetett ki. A stimuláció összege ugyanis sok esetben meghaladta a fizetés 50 százalékát is. Persze a kimondott százalékok nem mondanak sokat, de ha tudjuk, hogy decemberben még a polgármester fizetése 150 546 ezer dinár volt, a polgármester-helyettes 110 507 dinárt keresett, a polgármester tanácsadói fejenként 101 010 dinárt vehettek fel, csakúgy mint a képviselő-testület titkára, a városi képviselő-testület elnöke pedig 126 523 dinárt, a közigazgatási hivatal vezetője 112 591 dinárt, a városi tanács tagjai pedig 100 898 dinárt, akkor sejthetjük, hogy hónapról hónapra mennyi pénzt költhettek ösztönzésre. Hát ezeket a fizetéseket csökkenti az idei évtől a jelenlegi polgármester, mégpedig 20 százalékkal. Ezzel az intézkedéssel, bevallása szerint, 5 millió dinárt takarítanak meg éves szinten a költségvetésben. Ehhez azonban azt is tudni kell, hogy a költségvetés egyötöde, vagyis a megközelítőleg 5,5 milliárd dinárból valamivel több mint egymilliárd dinárt különítenek el azon alkalmazottaknak a fizetésére, járulékaira, szociális juttatásaira, akik városi közintézményben, közvállalatban dolgoznak, így a városi önkormányzatban dolgozók fizetésére is. És habár a városi apparátusnak csökkennie kellett volna, az elmúlt időszakban megnőtt az alkalmazottak száma. Amíg 2008-ban 334 személy dolgozott a városházán, 2009-ben, amikor állami szinten ötéves tervet kellett kidolgozni, hogy az önkormányzatokban dolgozók számát jelentősen csökkentsék – 332-en dolgoztak, tavaly decemberben pedig 355 személyt foglalkoztattak a városi adminisztrációban. Közül 335 személy állandó munkaviszonyban van, 20 személy munkaszerződése pedig meghatározott időre szól.
Az mondják, nem illik más pénztárcájában kotorászni. Nem is tenném ezt, ha egy olyan vállalatról volna szó, amelyikben termelés folyik. Az önkormányzatokban azonban elsősorban szolgáltatás folyik, a polgárok igényeinek kiszolgálása, és elsősorban az adófizető polgárok pénzének köszönhetően telik meg a városi kassza is. Azt azonban sok esetben a városvezetők nem érzékelik, hogy egyre több embernek milyen nehéz az adót kifizetni, milyen nehéz naponta megélni. A városvezetők, amikor a foteljeikbe beleülnek, nagyon sok mindent elfelejtenek, vagy csak egyszerűen nem voltak még olyan helyzetben, hogy 15–20 ezer dinárból próbálják a rezsit kifizetni, és még egy hónapon keresztül mindennap reggelit, ebédet, vacsorát teremtsenek az asztalra. Országos adatok szerint ma már 65 ezer dinárba került a havi fogyasztói kosár. Ennek már csak nagyon kevés család tud eleget tenni, hiszen a havi jövedelméből egyre kevesebb ember tud minőségi élelmiszert vásárolni, hetente húst enni, a hétköznapjaikat a megélhetés foglalja le, a túlélés. Ezért is olyan visszatetsző, hogy az, akinek a polgárok problémájával kellene foglalkoznia, tékozol. És ebben az esetben nem a fizetések magasságáról van szó elsősorban, hanem arról, hogy az önkormányzatban, de az állami intézményekben szinte sehol sem foglalkoznak a takarékossággal.
Természetesen nem lehet Szerbiával összehasonlítani Dániát, ahol 3500 euró az átlagfizetés, hiszen Szerbiában alig haladja meg a 300-at; ott 4 százalékos a munkanélküliség, nálunk pedig több mint 20 százalékos. Mégis össze kell hasonlítanom, hiszen ott, annak ellenére, hogy gazdag országról van szó, a politikusok tudatosan költik a város pénzét, ők maguk kerékpárral vagy tömegközlekedéssel járnak dolgozni. Nálunk, amint valamelyik politikus funkciót kap, elfelejti a takarékos közlekedést, sőt jogot formál saját sofőrre, saját szállítási eszközre, és akkor is ezt teszi, ha ugyanarra az útra többen indulnak meg. A kényelem sokszor előbbre való, minthogy ugyanabban a személygépkocsiban utazzon két városi tanácstag, vagy a polgármester és a képviselő-testület elnöke. És itt kap akkora hangsúlyt a külföldi utak mérlegelése, a város költségén történő rendszeres üzleti ebéd vagy vacsora, vagy éppen a magánorvosi ellátás indokoltsága.
