Egyáltalán nem mindegy, hogy az ember milyen környezetben nő fel, ahogyan az sem, hogy a későbbiekben milyen veszi körül. A környezetet pedig alapvetően befolyásolják a szülővárosában vagy az általa választott városban lévő épületek, utcák, zöldfelületek. Ezért is nem meglepő az, hogy a polgárok, akik esetünkben szabadkaiak, nagyon is törődnek azzal, hogy milyen jövőt képzelnek el a városatyák az otthonuknak.
Az elmúlt héten ismét nagy port kavart Szabadka központjának részletes rendezési tervezete, az annak bemutatására szervezett összejövetelen ismét megjelentek a szabadkaiak, főként azok, akiket közvetlenül érint a terv, vagyis ezen a területen található házuk.
Az általános rendezési terv több utca kiszélesítését irányozza elő – ami magával vonja az útban lévő épületek lebontását is, a legtöbb érintett területen lévő épület helyére pedig idővel nem egyszintes, kertes, családi vagy ikerházak építésére adnának engedélyt, hanem többszintes – legfeljebb 18,3 méteres – társasházakat építhetnének, azt pedig nem mások tehetik meg, mint az építési magánvállalkozók.
A most közvitán lévő általános rendezési terv ugyan külön nem tér ki arra, hogy pontosan melyik városrészen hány épületet érint majd a változás, a szakemberek magyarázata szerint ezeket a változásokat azok a dokumentumok jegyzik, amelyeket az elmúlt néhány évben készítettek, majd fogadtak el a városi képviselő-testület illetékesei. Vagyis a részletes rendezési terveket beemelték ebbe az általános rendezési tervbe. Ezek a részletes rendezési tervek valóban pontosan meghatározzák, hogy egyes városrészekben – mint például a Makszim Gorkij–Belgrádi út–Blaško Rajić–Zentai út határolta területen, ahol az egyszintes épületek, házak és melléképületek nem felelnek meg a város jövőképének –, idővel többszintes társasházak épülnének a helyükre. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a Radić fivérek utcában lévő épületeken kívül – amelyek nagy része műemlékvédelem alatt áll – az összes családi ház, a melléképületek és más épületek bontásra ítéltetnek, és helyükre pedig csakis többszintes társasházak építhetők. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a terv elfogadását követően azonnal lebontják mindenkinek a családi házát, viszont meghatározza, hogy ezekhez a házakhoz, épületekhez nem építhetünk hozzá, csak felújíthatjuk őket – amit szinte biztos, hogy sokan nem fognak megtenni, ha már folyamatosan ott lóg a pallos a fejük felett, hiszen bármikor jöhet egy magánvállalkozó, pénzt ajánl, amit kevesen tudnak majd visszautasítani, és épületét lebontja, hogy lakásokat építsen a helyére.
Mint azt dr. Viktorija Aladžić, a szabadkai Építőmérnöki Kar docense olvasóinknak elmagyarázza, ez azt jelenti, hogy a polgárok dönthetnek majd arról, hogy eladják-e területüket, vagy sem, de a terv az, hogy minden polgár, aki ezen a területen él, kiköltözzön a házából. Az a szakember számára is teljesen érthetetlen, hogy miért tervez a város a lakosság számának drasztikus növekedésével, hiszen csak erre a városrészre a mai 7800 helyett 14 000-rel számol. Honnan lesz 7000-rel több lakosa csak ennek a városrésznek, amikor Szabadkának az elmúlt száz évben hasonlóan alakul a lakosságszáma, és az elmúlt tíz évben nemhogy növekedett, hanem csökkent 7000-rel?
Aladžić szerint az a kérdés sem elhanyagolható, hogyan bírják majd el a megnövekedett lakás- és polgárszámot a jelenlegi szennyvízelvezető rendszer, a vízvezetékek. A Május elseje utca és a Sonja Marinković utca lakói minden nagy esőzéskor évtizedek óta fuldokolnak a saját szennyvizükben. Ezeknek az utcáknak a kereszteződésében minden felhőszakadás alkalmával kiönt a városi csatorna, és akkor a magas talajvízről még nem is szóltunk, hiszen a mostani házaknak a pincéi egész évben vízben állnak. Mi lesz a nagy pincékkel, esetleg garázzsal rendelkező társasházak esetében? Hogy a manapság épülő társasházak általános minőségéről és esztétikai kinézetéről ne is beszéljünk.
És akkor még csak a város egy részéről tettünk említést, az általános rendezési tervezetbe viszont összesen hét részletes rendezési tervet emeltek be, így szinte követhetetlen, hogy pontosan hány épület jut idővel majd erre a sorsra. Mindenesetre több százról van szó.
Tény, hogy sem a polgárok, sem a szakemberek nem azt várják el a városatyáktól, hogy minden régi házat műemlékké nyilvánítsanak, és azt soha többé ne lehessen lebontani. Egyszerűen azt szeretnék, hogy a most nyugodt, csendes utcák azok maradjanak tíz-húsz év múlva is, hogy gyermekeik játszhassanak a saját udvarukban, ahol lesz saját homokozójuk és hintájuk. Mert egyszerűen Szabadkának erre, és nem többre van szüksége. Illetve arra, hogy a városrendezők, a tervezők a mostani városképhez, ehhez a nyugalomhoz hozzájáruljanak, és olyan fejlesztési terveket hozzanak létre, amelyek mindezt nem rabolják el az emberektől.
A polgárok nem akarnak konzervdobozokban élni. Akik akartak, már beköltöztek valamelyik társasházba.
Félő, hogy ha a terv elfogadásra kerül, idővel, évtizedek alatt, mint valamilyen alattomos módon, lassan romboló betegség, felemészti a város mostani hangulatát. A kertes, családi házak helyett tömbházak között szaladgálnak majd a gyerekeink, a közös játszótereken. Londonban élő unokatestvérem gyermekeinek sem lesz annyira izgalmas hazajárniuk, akik alig várják a húsvéti ünnepeket, hogy hazajöhessenek és kerékpározhassanak, mert azt Londonban nem lehet.
