Az egykor gazdag Bács-bodrogi község környékén többféle határvonal-elképzelésről is tárgyaltak a hatalmak. Egyes javaslatok szerint a Bezdánnál Dunába torkolló Ferenc-csatornának kellett volna lennie a jövendőbeli országhatárnak, azonban a szerb törekvések Baja felett képzelték el ugyanezt. Végezetül a határvonalat a településtől 10 kilométerre északra Béreg és Hercegszántó között húzták meg, és a Kígyós-ér medencéjében folytatták azt észak-kelet felé.
Az első világháború előtt Bezdán egy fejlett iparú, dunai kikötővel rendelkező, élénk kulturális életű magyar községként volt ismert. 1890-ben lakosságának száma 8366 volt. A község volt az egyik megállója az első világháború előtt elsősorban teherszállítást bonyolító, a Bács–Bodrog vármegyei dunai rakodókat-kikötőket összekötő vasútvonalának, az 1912-ben átadott Baja–Bezdán–Zombor–Apatin (–Hódság) vasútvonalnak. (3.) A községben szinte senki sem tudott szerbül.
A MEGRÁZKÓDTATÁS
Az I. világháború megállította a község gazdasági és kulturális életét. A lakosok megalapítják a Vöröskeresztet, valamint egy százágyas hadikórházat nyitnak. A községben több orosz hadifoglyot tartanak. 1918 novemberében fordult meg az élet ezen a területen is. November 3-án megérkezik a zombori alispáni hivatalból az a sürgöny, amely szerint Budapesten átvette a hatalmat a nemzeti tanács, amelyből kormány alakult, és utasítják a községet, hogy alapítsák meg a Nemzeti Tanácsot és várják a további utasításokat. A községi képviselő-testület még aznap átalakult Nemzeti Tanáccsá, a csendőrök pedig letették az esküt az új magyar kormánynak. Másnap a főszolgabíró táviratban megtiltott minden italmérést. 1918. november 5-én a szerb főparancsnokság elrendelte a Bánát és a Bácska megszállását a Maros–Szabadka–Baja vonalig. A főszolgabíró november 10-én a következő táviratot küldte Bezdánba:
„Elöljáróságnak
Ha antante csapatok községében jelentkeznének utasítom, hogy legnagyobb nyugalommal és előzékenységgel fogadja őket. Gondoskodjék jó elszállásolásáról és ellátásáról és teljesítse legpontosabban békés szándékú kívánságaikat. Ezen csapatoknak joguk van Bácsmegye területének legnagyobb részét megszállni.”
12-én dobszóval kihirdették a községben, hogy minden hazatért katona köteles jelentkezni az orvosnál. 1918. november 13-án a szerb hadsereg bevonul Zomborba és Bajára. Másnap a főszolgabíró a bezdáni elöljáróságnak kiadta utasításba, hogy a hazatérő katonáktól, akik rendszerint teljes felszereléssel érkeztek, mindent el kell venni, kivéve a fehérneműjüket, sapkájukat, nadrágjukat és cipőjüket. Még aznap, vagyis november 14-én a szerb királyi hadsereg bevonul Bezdánba, a következő nap pedig az orosz hadifoglyok elhagyták a települést. (4.) Az itt állomásozó katonák biztosították a rendet Küllődön, Béregen, Hercegszántón, Dávodon és Bezdánban.
Azokban a napokban egész Bácskában, így Bezdánban is kettős hatalom uralkodott. Rendeletek érkeztek a szerb irályi hadsereg parancsnokságától és a budapesti kormányzattól is. A község lakossága nem értette az előállt helyzetet. Egyesek ideiglenes megszállásról, mások pedig a Délvidéknek az anyaországtól való végleges elszakításáról beszéltek. A politikai események alakulásának hatására Bezdán magyar nemzetiségű lakosságán az apátia lett úrrá. Nemzeti kisebbségként egy ideig el sem tudta kezdeni szellemi és kulturális működését. (5.)
A Bezdáni Katolikus Legényegylet 1919 januárjában tartotta meg újraalakuló közgyűlését, februárban a főispán megtiltotta a magyar nemzeti színű szalag használatát a polgári házasságkötések alkalmával. Ugyanakkor elrendelte, hogy a szertartás azon a nyelven folyjon, amelyet minkét házasulandó megért. Színielőadást csak az állandó társulat tarthatott, táncmulatság és hangverseny a főszolgabíró engedélyével volt tartható, míg népgyűlések, humánus, gazdasági, pénzügyi és földművesügyi intézetek évi közgyűléseinek megtartását a katonai parancsnokság engedélyezhette. Júniusban dr. Kosta Bugarski főispán arra hivatkozva, hogy hamarosan nagyobb szerb királyi hadsereg halad át a helységen, felszólította a lakosokat, hogy a magyar feliratú cégtáblák fölé, vagy azoktól balra függesszék ki a cirill betűs feliratot is, amelyek nem lehetnek kisebbek a magyar betűknél. Nyáron megalakul egy ifjúsági futballcsapat és egy műkedvelő zenekar.
A földreform végrehajtásával megbízott miniszter rendelete értelmében Bezdánban is megalakul a községi Agrárképviselet választási bizottsága. 1920 áprilisában elindul Zombor és Bezdán között az omnibuszjárat, június 4-én pedig felzúgnak a harangok.
Augusztus 20-án rendelet jelent meg, amely előírta az addig működő kultúregyesület megszüntetését, valamint azok ingó és ingatlan vagyonának felszámolását. Csakhamar újabb egyesületek születtek és új keretek között újraindult a bezdáni szellemi és kulturális élet.
DIPLOMÁCIAI HARC A TERÜLETEKÉRT
A belgrádi fegyverszünet által kijelölt demarkációs vonal a teljes Bácskát magában foglalta. A vonal Baja fölött megy át a Dunán, és az előzetes tervek ellenére Baranyát – Péccsel együtt – lekanyarítja. E területekhez speciális délszláv érdekek fűződtek: a megszállással vélték elérhetőnek a baranyai bányavidék majdani elcsatolását.
A szerb hadsereg 1918 novemberében kezdte meg Dél-Magyarország megszállását: 9-én elfoglalták Újvidéket, 13-án Szabadkát, Zombort és Baját, 14-én Pécset és Bezdánt, 18-án pedig Mohácson voltak.
A brit hadügyminisztérium katonai hírszerző osztálya december 10-én titkos tanulmányt készített az SZHSZ királyság javasolt határairól. Ez az első ismert alapos dokumentum arról, hogy a trianoni határmódosítást majdan szentesítő Nyugat miként is képzelte el Délvidéket. Eszerint az SZHSZ–román határ Báziástól nyugatra keresztezné a Dunát, majd Báziás–Temesvár vasútvonaltól nyugatra, attól néhány kilométernyi távolságban haladna Csákfalváig, onnan északnyugatra fordulna egy pontig attól a két csatornától északra, amely Temesvárt és Nagybecskereket köti össze, ahol az SZHSZ királyság, Magyarország és Románia találkozik. Ami a leendő SZHSZ–magyar határt illeti: ez a román határ egy bizonyos pontjáról nyugat felé haladna Adáig, s onnan csaknem egyenesen nyugatra úgy, hogy a Dunát a Ferenc-csatorna torkolatától valamivel északabbra keresztezze. Ez a javasolt határ nagyjából a néprajzi határnak felelt volna meg. Nyugat felé haladva, délnyugati irányban Villánytól délre fordulna, s a Dráva vonalát Donji Miholjac közelében érné el. Ezután a Dráva képezné a határt egész addig a pontig, ahol a Mura betorkollik. Tehát a Muraközt SZHSZ kézen, míg a Mura-vidéket magyar kézen hagynák.
A bezdáni turulszobor
HATÁRMEGHÚZÁS
A politikai határrendezés 1922. május végére befejeződött, majd megalakultak a határrendező bizottságok. A magyar–SZHSZ határt A, B, C, D, E, F szakaszra bontották.
1922. február 20. és április 3. között a D és az E szakasz munkái zajlottak. A D határszakasz a Dráva és a Duna közötti 83 kilométer hosszú vonalat jelentette. Vassel ezredes a Duna–Dráva vonalat akarta kérni, de ehhez az antant katonai okok miatt nem járult hozzá. Ezért mérsékelte a magyar területi igényeket, dél Baranya területéből hét községet kért. Egyébként a bizottság a benyújtott szerb követeléseket nem fogadta el. A bizottság döntése szerint ezen a szakaszon a szerbek 6300 holdat adtak át, míg a magyarok 1700 holdnyi területet ürítettek ki.
A trianoni vonal körüli küzdelem heves volt. A végleges határ megállapítása után a szerbeknek ki kellett üríteni Hercegszántó és Gyurityszállás megszállt részét (1000 kat. hold), Katymár és Borsód területén 4900, Bácsmadaras területén szintén 4900, Kunbaja területén pedig 1300 katasztrális holdat. A magyaroknak viszont a szerb részre eső Rasztina birtokból kellett átadni 100 holdat, úgyhogy 9600 holdat nyertek. (7.)
Az első világháborút lezáró szerződések szerint kitűzött országhatár Bezdán környékén a Duna bal partjától Hercegszántó és Béreg helységek között halad, azután nagyjából a Kígyós-patak folyását követi, majd Madarastól körülbelül 3 km-re kelet-délkeletre húzódik. Így a Kígyós-főcsatorna északi oldalának falvai megmaradtak Magyarország határain belül, míg a déli oldaliak a SZHSZ királysághoz kerültek. Az országhatár nem esik egybe a Kígyós nyomvonalával, ennek oka az, hogy figyelembe vették a községek határait.
HOMÁLYOSULÓ EMLÉKEZETEK
Sztrikovity János atya
Bezdán környékén több ízben történt helytörténeti feltárás, ám a trianoni határmeghúzás emlékezetéről egyre kevesebb forrás van. Sztrikovits János atya 1937-ben Bezdánban született, itt is tölti nyugdíjas éveit. Elmondása szerint a bezdáni magyarság a megpróbáltatás éveiben egységes volt, s bár az 1918-as bevonulás, majd a 1920-as harangzúgás megtörtént, gyorsan talpra állt. A templom volt akkortájt a magyarság legfontosabb intézménye.
– Az egyház és a közösség tartotta a magyarságát. Édesapám és a nagyapám is szabó volt. Karácsony előtt jó hónappal varrták az új ruhákat, egész nap nem bírt sehova menni és minden este szombat kivételével teli voltunk. Beszélgettek a szomszédok, és ilyenkor sok érdekességet hallottam az öregektől. Az láttam, hogy a húszas években az embereknek volt reményük. A remény az bizalom a jövőben, ezt pedig a kultúra adja. Az öregek arról beszéltek, hogy a trianoni határmeghúzásnál a természetes határnak kellett lennie, vagy hegynek vagy folyónak. Mint az egyik öreg mesélte, nagy csodálkozást keltett a falubeliek körében, amikor Bezdán felett egy másik községből érkező bunyevác plébános híveivel árkot kezdett ásni, mondván legyen természetes folyója majd a határnak. Azt is mesélték, hogy a magyar hatóság azt ajánlotta, hogy a határt a Ferenc-csatornán húzzák meg, amely ugye a falu alatt van. Az elbeszéléseikből azt láttam, hogy 1920-ban tudták, hogy elszakítják őket Magyarországtól, de össze kell tartaniuk. Azt láttam az öregeken, hogy nem érdekli őket, hova tologatják a határokat, mert számukra ez a föld a hazájuk, itt kell élniük – mondta az atya, aki megjegyezte, a negyvenes években esténként még irredenta nóták is elhangzottak a közösségben. Hozzátette gyermekkorában Bezdánban szerb szót nem hallott.
Ez a remény 1941 után újra feléledt, a helyiek esténkét a kocsmákban térképeken követték a csapatok és a háború alakulását. A II. világháború vetett véget ennek, az emberek is kevesebbet beszéltek a régmúlt időkről. Mintha tabutéma lett volna Trianon. Neveda Éva úgy látja, hogy az emberek a szomorúságba belefásultak és nem beszéltek róla. Csak az órákon át tartó harangzúgás maradt meg.
Neveda Éva
– Emlékszem, hogy a hetvenes években az öregek, annyit mondtak: „Hát nagy baj volt, hogy idecsatolták a szerbeket”. Öreganyám mindig azt mondta, hogy a „csonka”. Gyerekként sokáig nem értettem miről szól, majd egyszer megmagyarázták, hogy ez a Csonka-Magyarország. Nem Magyarország, nem Anyaország, nem Csonka-Magyarország, hanem csupán „csonka”. Édesapám 85 éves volt amikor meghalt, 1920-ban született. Életében először halálos ágyán láttam sírni, azt mondta: „Kinek volt bátorsága tőlem elvenni a magyarságomat?”. Az emberek nem törődtek bele a változásokba, csak fájt nekik és nem emlegették – emlékezik vissza Éva, majd hozzáteszi, nagyapja testvére a határmeghúzáskor Mohácson élt, az új határnak köszönhetően életük végéig csak kétszer volt alkalmuk találkozni.
– Családokat, embereket, sorsokat szakított szét a határ. Volt olyan, aki úgy látogatta meg a határ túloldalán élő rokonait, hogy az országhatár közelében visszafelé lépdelve kapált. Hogy úgy látszódjon a léptei nyomából, hogy hazafelé tart és megtévessze a határőröket. Ilyen a II. világháború után is megtörtént, egy néni a Hercegszántőn élő rokonait látogatta így meg – mesélte Éva.
Bezdánban Trianon emlékezetét az alsó temetőben lévő turulszobor őrzi, amelyet eredetileg az ott eltemetett II. világháborúban elesett ismeretlen honvédeknek emeltek. A szobor felemelésének egyik kezdeményezője Éva néhány éve elhunyt férje, Neveda Ferenc volt, aki utolsó éveiben a Trianon Társaság tagja volt.
