A könyvekről, irodalomról folytatott párbeszédek teszik élővé az irodalmat, ettől kezdve kezdik élni saját életüket a művek is, ezért olyan fontos a Kanizsai Írótábor hagyománya is, fejtette ki beszédében dr. Bányai János nyugalmazott egyetemi tanár, a 62. Kanizsai Írótábor szervezőbizottságának elnöke a csütörtöki megnyitón, melyet a megszokott helyszínen, a városháza előtti kisparkban tartottak meg.
A hagyományokhoz híven az Írótábor résztvevői a Népkertben lévő emlékműnél gyülekeztek, majd a koszorúk elhelyezése után átsétáltak Dobó Tihamér és Koncz István szobrához, amely egyben a hivatalos megnyitó helyszíne volt.
– A könyv és az olvasó közt kialakult párbeszédből az irodalmi értékek rendje alakul ki, minthogy minden kritikus felépíti a maga értékrendjét, s aztán ez az értékrend, ha megfelel az irodalom valóságos állapotának, akkor bekerül az irodalom életébe, szerves része lesz az irodalom hétköznapjainak, amikor a megíráson túl élni kezdi a maga életét az olvasó kezében. Mit érzünk, mikor kézbe veszünk egy könyvet? Megfigyeltem, hogy az olvasó, különösen, ha gyakorlott olvasóról van szó, beleszagol, mert a könyvnek illata van. Az éppen nyomdából kikerült könyvnek, a könyvtárak polcain porosodó könyvnek, s ez az illat, bár teljesen független a könyv tartalmától, vonzóvá vagy idegenné teszi a kézben tartott könyvet – mondta dr. Bányai János megnyitóbeszédében.
– Az illat sok mindenről beszél: a könyv életkoráról, arról, hogy most került ki a nyomdából, vagy már régóta porosodik egy könyvtárban, könyvesboltban vagy magánkönyvtárban. Ez az illat eligazít, eligazítják az olvasót, ezenfelül beszélgetésre késztetik a könyvtárossal, a könyvárussal vagy azzal, aki kezében tartja azt a könyvet, amelyhez mi is hozzányúltunk. Ettől a beszélgetéstől kezdve éli a könyv és az irodalom a maga életét, amely értékrendet teremt, hiszen az irodalmi intézmények másról sem szólnak, mint az irodalmi értékekről. Nem kell megfeledkezni arról, hogy az irodalom élete az irodalmi értékek élete is egyben. Azt jelenti ez, hogy az irodalom állandó mozgásban van, a művek olvasása, újraolvasása tartja állandó mozgásban. S ha ezt a mozgást megtapasztaljuk, akkor kerülünk közvetlen kapcsolatba az irodalom életével, az irodalmi élettel és annak intézményeivel. Mi mozog az irodalomban? Minden mű a nyelvből meríti gondolatait, csak arról tud beszélni, amit megtapasztalt, s amit kifejezni tud. Ezt a mozgást érzékeli az olvasó, mikor kézbe veszi a könyvet, és a könyv illatát fürkészi. A most kezdődő Kanizsai Írótábor erről szól – hangsúlyozta dr. Bányai János megnyitóbeszédében, majd köszönetet mondott Magyarkanizsa önkormányzatának, a Magyar Nemzeti Tanácsnak és az alapítványi támogatóknak, és külön megköszönte a kanizsaiaknak, hogy befogadták és életben tartották az Írótábort.
Bányai János az Írótábor jelentőségét méltatva elmondta, hogy egyre kevesebb alkalom van a beszélgetésre, elzárkózunk a külvilágtól, az Írótábor éppen ellenkezőleg a nyitottságával kezdeményezi a beszélgetést irodalmi értékekről, ezzel építve fel az irodalom életét, amely intézményekben zajlik, ilyen intézmény a Kanizsai Írótábor is.
– Évtizedekkel ezelőtt azt mondták a csend városába jönnek az írók, én most azt mondom, a szellem városába, az irodalmi és kulturális szellem városába jönnek, amely tiszteli a saját művészeit, tiszteli azokat, akik korábban idejártak, és tiszteli azokat is, akik jelenleg itt vannak. Az írók nemcsak személyükkel jönnek ide, hanem szellemükkel, intellektusukkal, megszólítják a kanizsaiakat, a környezetüket és a gyerekeket is, ami rendkívül fontos. És az írótáborban már másodszor tesszük fel a kérdést, hogy hol tartunk személyesen, hol tartunk mint közösség és hol tartanak az írók mint szellemi munkások – hangsúlyozta dr. Bányai. Azt is hozzátette, hogy az Írótábor vendégei között szép számú fiatal meghívott is van, az ő jelenlétük pedig azért fontos, mert ők fogják majd továbbvinni az Írótábor hagyományát is.
A délutáni program a Dobó Tihamér Képtárban a beígért kiállításmegnyitóval folytatódott, amely a képzőművészet és az irodalom kapcsolatát, közös pontjait, összefonódását próbálta megfogalmazni és bemutatni. A kiállítás szerzője és kurátora, Szarka Mándity Krisztina nyitotta meg a tárlatot.
– A két évfordulós művész csak még ünnepélyesebbé teszi a kiállítást, de ettől komplexebb ez a tárlat. Képzőművészetről van szó, a szó az írónál, a ceruza pedig mindkettőjüknél. Tari István mondta azt, hogy Ács József meghosszabbítja a ceruzánkat. A kiállításon vannak versek, képek, képversek és prózai szövegek, illusztrációk vershez és képhez egyaránt – mondta Szarka Mándity Krisztina.
A megnyitón Ács Józsefen kívül Milan Konjović, Hangya András képei, mellettük Papp József, Sziveri János, Tolnai Ottó, Bányai János és Balogh István szövegei szerepeltek. Külön érdekessége volt, hogy Danyi Zoltán erre az alkalomra írt versét is meghallgathatta a közönség. A kiállításmegnyitó után a képtár alsó csarnokában a Híd kör ifjú tagjai, név szerint Fehér Dorottya, Berényi Emőke, Benedek Miklós, Sági Varga Kinga, T. Kiss Tamás, Oláh Tamás, Brenner János és Patócs László mutatkoztak be, akik a Híddal való első találkozásukról meséltek, illetve arról folytattak vitát, hogy vajon egy nemzedékként meg tudják-e határozni önmagukat, létezik-e olyan generációs alapélmény, amely alapján nemzedékként tudnak önmagukra gondolni.
