Szinte semmit sem láthat abból a mesébe illő házból és környékéből az Oromhegyesre érkező idegen, aki épp elhalad az Atlantis Garden diszkó mellett. A falu bejáratánál bal oldalt először egy hangulatos, erdősített terület felé vezető kapun akadhat meg a szemünk, majd következik a Vajdaság-szerte híres szórakozóhely. Érdemes elidőzni ennél a kapunál, sőt, ha alkalmunk van, belépni is rajta.
A hangulatos ebédlő
István, ha teheti domborműveket, szobrokat is készít
Az egész család kivette részét az alkotóház építéséből
Meleg víz, elvezető cső – minden van, ami fürdőszobához kell, csak épp valami kerámia helyett fából
A telepített szilfák, olajfák között húzódik meg az Ulmus-alkotóház, Erdélyi István helybeli fafaragónak és családjának büszkesége. Méltán lehetnek elégedettek munkájuk gyümölcsével – erről vallanak felvételeink is –, noha az épület folyamatosan bővül, mondhatnánk úgy is: gazdagodik. A család is erre törekszik, és az évente megrendezett, zárt körű fafaragó tábor tagjai is erről gondoskodnak. Néhány alkotást minden évben maguk mögött hagynak, ráadásul a falunak és a környékbeli településeknek is adományoznak. Törő György szekszárdi fafaragó népi iparművész, valamint Nick Ferenc, Baksics Tibor, Szalai Norbert, Bagi Rafael, Szemcsuk István fafaragómesterek, valamint a házigazda alkotásai Oromhegyes mellett a környező települések, közöttük Magyarkanizsa közterületeit díszítik. Tölgyfából elkészítették Szent Mihály életnagyságú szobrát, és az oromhegyesi templom kertjében helyezték el, kifaragták a betlehemest, ezenkívül kezük nyomát számos kopjafa, díszpad, környezetünk képét színesítő használati tárgy jelzi.
Az Ulmus-alkotóház azonban valami más. Talán valaki álmainak a megtestesülése. Nem kevésbé a kapun felfedezett görbefa stílus folytatása. A telekre belépve ugyanis először felsejlik egy remekbe szabott, meglehetősen hosszú filagória. Az eredetiség mégis a filagória mögött felépített, szinte 90 százalékban fából épített házban teljesedik ki igazán, amit feljebb – belevágva a közepébe – mesebelinek neveztem.
István felesége, Leonida és lánya, Annabella egymást kiegészítve mesélik az épület és a vállalkozássá fejlődött szenvedély történetét, melynek aktív részese volt az immár távolban dolgozó fiú, Ádám is. Szép, formás és különleges ívű faanyag kellett a kétszintes házhoz, melyben a nem túl rég még termő meggyfa és a nagyapa kedvenc fája is helyet kapott... tartóoszlopként. Konyha, fürdőszoba, ebédlő a nappali szoba elemeivel kiegészülve, és akár egy tucat ember elszállásolására is alkalmas alvótér az emeleten. Itt szállásolják el a fafaragó tábor lakóit, itt találkoznak fafaragó barátokkal, érdeklődőkkel, mint amilyenek mi voltunk.
István azt mondja, úgy dolgoznak, hogy amennyire csak lehet, meghagyják a fa eredeti ívét, vonalát, amit görbefa stílusnak neveznek a szakmabeliek. Főleg kültérre készítenek asztalokat, padokat, székeket, hintapadokat, filagóriákat, kerítéseket és játszótereket, de beltérre is minden elképzelést meg tudnak valósítani, legyen az akár konyhai, fürdőszobai, nappali vagy hálószobai bútor.
– Akáccal és tölggyel dolgozunk leginkább, vagyis keményfával, de ha valaki diófát vagy bármilyen más fát hoz, azt is szívesen megmunkáljuk. Nyaranta rengeteg a munkák, ezért télen mindig előre dolgozunk. Már körülbelül tudjuk, mire van kereslet, ezért télen több sorozat kültéri ülőgarnitúrát elkészítünk, sokan ugyanis úgy jönnek hozzánk, hogy azonnal kell nekik kerti bútor, és akkor van miből válogatniuk.
Az oromhegyesi bútordarabok eljutottak Németországba, Horvátországba, Montenegróba, Hollandiába is. Az élénk érdeklődés arra utal, hogy igenis sokan keresik a valamennyire is eredeti bútort az ipari sorozatgyártás helyett, becsben tartják a természetes íveket, nem kevésbé a mesteremberek fáradságát, szépérzékét is magukon viselő darabokat.
István – mint mondja – télen nyugodtabban tud faragni, akkor több az idő, domborművek, szobrok kerülnek ki a keze közül kültérre és beltérre egyaránt, a nyári hajtásban viszont inkább a bútorkészítés van előtérben.
Az oromhegyesi fafaragó pékként kezdte pályáját. Törő György szekszárdi fafaragó művésznek köszönhetően azonban megszerezte az alapokat, fafaragó táborokba jár, képezi magát. Tizenkét évvel ezelőtt, 2005-ben négy kollégájával céget alapított, mert úgy találták, erre a stílusra van kereslet. A cég azóta létezik, de mára már inkább családi vállalkozássá nőtte ki magát, úgy tűnik, „egyenesbe” ért. Nem is akámilyenbe.
