2024. december 22., vasárnap

Orbán és Vučić átadták a Zsinagógát

A miniszterelnök és az államfő a két ország, illetve a két nemzet közötti kapcsolatok további építését ígérték
Orbán Viktor beszédet mond (Ótos András felvétele)

Orbán Viktor beszédet mond (Ótos András felvétele)

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Aleksandar Vučić, szerb köztársasági elnök ünnepélyes keretek között átadták a felújított szabadkai Zsinagógát. Az Európa második legnagyobb Zsinagógája felújítása befejezésének alkalmából szervezett alkalmi rendezvényen közéleti szereplők, politikusok, állami tisztségviselők vettek részt, egyebek mellett Igor Mirović tartományi kormányfő, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke, Isac Asiel, szerbiai főrabbi, Josua Steinfeld, a szabadkai Zsidó Hitközség elnöke.

A zsinagóga a Holokauszt utáni élet folytonosságának a szimbóluma, emelte ki alkalmi beszédében Isac Asiel. Mint hozzátette, ez már nem csak a zsidóság zsinagógája, hanem minden szabadkaié. Egy olyan  építményről van szó, amely közelebb hozta egymáshoz az embereket, függetlenül vallási, vagy nemzeti hovatartozásuktól.

Hosszú évszázadok csiszolták össze az itt élő nemzeteket, emelte ki felszólalásában Orbán Viktor. Szavai szerint ez a nap jó eséllyel vonul be azok a napok közé, amikor Közép–Európa a legszebb arcát mutatja a világnak.

Aleksandar Vučić beszél a Zsinagógában (Ótos András felvétele)

Aleksandar Vučić beszél a Zsinagógában (Ótos András felvétele)

Egybegyűltünk, mert összeköt bennünket a zsidó nép iránti tisztelet. Összegyűltünk, hogy tiszteletünket rójuk le egy erős közösség előtt. A szabadkai Zsinagóga felújítása azt bizonyítja, hogy mennyire hatalmas tettekre képesek szerbek, magyarok és zsidók, ha egy közös cél mögött sorakoznak fel. Szerbek és magyarok immár közösen írják a jövőt. A szabadkai zsinagóga azt üzeni, hogy ez az az Európa, amelyben élni akarunk – fogalmazott Orbán Viktor.

Büszke, amiért tanúja lehet a szabadkai zsidóság életében egy új fejezet megnyitásának, emelte ki Aleksandar Vučić. A szerb államfő szavai szerint a Zsinagóga abban a fényben tündököl, amely egyedül méltó hozzá. Olyan kulturális örökségről van szó, amely nemzeteket, vallásokat és országokat köt össze, hallhatták az egybegyűltek. Mint azt Vučić kifejtette, hiszi, hogy Magyarország és Szerbia képesek lesznek helyreállítani mindazt, amit a történelem során közösen romboltak le, az összes hidat, amely a jövőben összeköti a két országot és a két nemzetet. A Magyarország és a Szerbia közötti kapcsolatok valóban történelmi szinten vannak, ugyanakkor soha nem lehetnek eléggé jók, mindig van még tennivaló, húzta alá Vučić.

Az alkalmi rendezvényt követően Orbán Viktor és Aleksandar Vučić a szabadkai Zsidó Hitközség székházába vonultak át, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek. A későbbiekben sajtótájékoztatón szólnak a tárgyaláson elhangzottakról.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás